Az utóbbi 2-3 évben elkezdett fejlődni a strandröplabda. A korábbi években nem vonzotta a nézőközönséget a sportág,
de 2017 óta már kisebb hétvégi fesztiválokhoz hasonló körülmények között mérkőzhetnek meg a legjobbak az országos bajnokság fordulóin.
Bánki Ágnes, a Magyar Röplabda Szövetség strandröplabda-bizottságának az elnöke elmondta az Origónak, hogy óriási erőfeszítések árán sikerül a sportágat apró lépésenként fejleszteni. Korábban a média nem foglalkozott a strandröplabdával, de 2017 óta már a televízió élőben közvetíti az országos bajnokság fordulóinak a döntőit. A médiamegjelenéseknek és a nemzetközi sikereknek köszönhetően sok gyerek megismerte a sportágat,
és már hatszor annyi igazolt strandröplabdázó utánpótlás-játékos van, mint három évvel ezelőtt.
Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra párosa gyakran szerepel nemzetközi tornákon, és idén részt vehettek az olimpiai kvalifikációs versenyen. Az országos bajnokságnak is az ő párosuk a legnagyobb esélyese a nőknél. A férfiaknál a Hajtós Artúr-Benkő Balázs, illetve az Oláh Botond-Stréli Bence párosok a finálé nagy favoritja, Hajós és Stréli 2018-ban negyedik helyen végzett az ifjúsági olimpián Buenos Airesben.