Kedden újabb kuriózummal bővül a Német Kupa egyébként roppant gazdag történelme: a Saarbrücken első negyedosztályú csapatként az elődöntőben léphet majd pályára. Jóllehet a koronavírus megfosztja a gárdát attól, hogy nézők előtt játsszon, de a tény így is önmagáért beszél – írja a találkozó beharangozójában a nagy mérkőzést közvetítő Sport TV.
A Saarbrücken már eddigi menetelésével is kivívta a szurkolók elismerését: két-két első- (Köln és Düsseldorf) és másodosztályú együttest (Regensburg és Karlsruhe) búcsúztattak. Főleg a Düsseldorf elleni meccs sikerült hektikusra, ahol Daniel Batz kapusnak kuparekordot jelentő összesen öt tizenegyest kellett hárítania.
A meccs után Lukas Kwasniok edző már a sajtótájékoztatóra sört rendelt, és a városi legendák szerint másnap egyetlen játékos sem panaszkodott szomjúságra...
Az sem mellékes, hogy a nagy siker nagy bevételt is jelent: hiszen míg a negyedosztályban a kimondottan jómódú klubok közé tartozik a Saarbrücken a maga 3,5-4 millió eurós költségvetésével, addig csak az idei kupakiírásból 5,4 millió euró folyt be a kasszába. A döntőbe jutás pedig további 3,5 milliót érhet.
A Leverkusen ellen azonban újfent nehéz feladat vár a csapatra: a transfermakrt.de oldal szerint a Saarbrücken keretének összértéke 3,7 millió euró, miközben a Leverkusené 383,15 millió. Úgy, hogy 20 olyan futballistája is van, aki egymagában többet ér, mint az egész kiscsapat.
A Sport1 élőben közvetíti a Német Kupa keddi és a szerdai mérkőzését is, azaz a Saarbrücken–Leverkusen találkozót, valamint a Bayern München–Eintracht Frankfurt meccseket.
Saarbrücken–Leverkusen: június 9., kedd 20:30 (Sport1)
Bayern München–Eintracht Frankfurt: június 10., szerda 20:30 (Sport1)