Vágólapra másolva!
A vasárnapi Magyarország-Oroszország Nemzetek Ligája mérkőzés előtt Marco Rossi szövetségi kapitány és Sallai Roland nyilatkozott az újságíróknak az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatón.

Marco Rossi elmondta, a törökországi meccset követően egyből hazautazott a csapat, másnap pedig rehabilitáció és átmozgató edzés következett.

A kerettel kapcsolatban megjegyezte, Fiola Attila sérülése szerencsére nem komoly,

így ő is a szakmai stáb rendelkezésére állhat az oroszok ellen - ugyanakkor a kezdőcsapatot csak néhány órával a találkozó előtt véglegesíti majd.

Marco Rossi szerint a mutatott teljesítmény az eredménynél is fontosabb lesz az Oroszország elleni Nemzetek Ligája meccsen Fotó: Polyák Attila - Origo

Bár a Nemzetek Ligája is fontos sorozat, az igazi erőpróba majd a bolgárok elleni Eb-pótselejtező lesz, ezzel kapcsolatban így vélekedett a szövetségi kapitány. "Nehéz csoportban vagyunk a Nemzetek Ligájában, így minden meccs kemény és bizonyítani szeretnénk. Bizonyosnak kell lennünk azonban a dolgunkban, abban, hogy mit akarunk játszani és ezt a pályán is megvalósítani.

Ami a taktikát illeti, a Törökországban bevált 3-5-2-es felállás jól működött, de vajon működhet-e ugyanez az oroszok ellen is?

"A magyar csapatnak identitásra van szüksége, ennek függvényében alakulhatnak ki játékmódok és rendszerek.

Az elvek fontosabbak a stratégiáknál, de nem csinálok belőle titkot, ugyanebben a felállásban játszunk majd oroszország ellen is. A török csapat is topligás játékosokkal volt tele, ugyanez a helyzet a holnapi riválissal is, de remélhetőleg ugyanúgy működik majd a letámadásunk és rengeteg párharcot nyerünk majd, ahogyan a csütörtöki mérkőzésen történt.

Sallai Roland Uruguay ellen stadionavatón nem lépett pályára, így izgatottan várja az esetleges bemutatkozást az Új Puskás Arénában. "Fegyelmezettek voltunk a törökök elleni meccsen, végre kijött az a csapatból, ami valójában benne van és megérdemelt győzelmet arattunk. Jó a hangulat, nagyon várom, hogy bemutatkozhassak a Puskás Arénában.

Sok helyzetem volt a törökök ellen, sajnáltam, hogy nem tudtam gólra váltnai, de a mutatott játék és a csapat sikere sokkal fontosabb.

Javítanom kell a helyzetkihasználásomon, remélem, erre már holnap sor kerülhet."