Vágólapra másolva!
Szerdán este a Bajnokok Ligája playoff kör visszavágó mérkőzésén a Salzburg a tizenegyesből gólt lövő Szoboszlai Dominik vezérletével hazai pályán 3-1-re legyőzte az izraeli Makkabi Tel-Aviv csapatát, így az osztrák együttes bejutott a legrangosabb kupasorozat főtáblájára.

A nyári átigazolási szezonnak Szoboszlai Dominik volt az egyik legnagyobb sztárja. A magyar válogatott középpályásért állítólag komoly ajánlatot tett az Arsenal, amit az osztrák csapat el is fogadott, Szoboszlai azonban a maradás mellett döntött, mert a londoni csapat nem szerepel a Bajnokok Ligájában, márpedig ő ott akar futballozni. Ehhez azonban a Salzburgnak túl kellett jutnia a Makkabi Tel-Aviv csapatán, amelyet múlt héten a gólt szerző Szoboszlai vezérletével 2-1-re legyőzött idegenben. A visszavágó puszta formalitásnak tűnt, különösen annak fényében, hogy a 16. percben a zambiai Patson Daka góljával megszerezte a vezetést a Salzburg.

A 30. percben aztán semmiből egyenlített az izraeli csapat egy hatalmas bombagóllal. A 20 éves Eden Karzev kapott labdát a Salzburg térfelének közepén, megindult a kapu felé, majd jó 25 méterről megeresztett egy bombát, amit Cican Stankovic csak középre tudott ütni, a kipattanóra pedig pont Karzev érkezett, és dropból elképesztő erővel lőtt a bal alsó sarokba.

Öt perccel később Szoboszlai is megvillant. A magyar középpályás jó 35 méterről bombázott kapura egy szabadrúgást, azonban Daniel Tenenbaum vetődve hárítani tudott. Az első félidő hosszabbításában Szoboszlai főszereplésével újra megszerezte a vezetést a Salzburg.

A 19 éves középpályás ziccerbe került, a lövését Tenenbaum védeni tudta, a kipattanóra azonban Okugawa Masaja érkezett, akinek viszont összekoccantották a bokáját, így tizenegyest kapott a Salzburg. A labda mögé Szoboszlai állt oda, és óriási erővel a jobb felső sarokba lőtt.

A magyar válogatott középpályásnak ez volt pályafutása 10. tizenegyese, amiből mind a tízet értékesítette. Érdekesség, hogy a tíz lövésből kilencet a kapu jobb oldalába lőtte.

A második félidőben a Makkabi Tel-Avivnak két gólt kellett volna lőnie a továbbjutáshoz, így mindent egy lapra feltéve támadott. Az izraeli csapat remekül játszott, azonban a 68. percben a semmiből újabb gólt lőtt a Salzburg, ezzel pedig eldöntötte a párharc végkimenetelét. Szoboszlai tette ki a labdát a jobb oldalon érkező Albert Vallcinak, az osztrák jobbhátvéd középre tekert, az érkező Daka pedig nagy erővel a kapu bal oldalába fejelt.

A hajrában az izraeliek még becsületből támadtak, de a két találkozót összegezve esélyük sem volt a továbbjutásra. A Red Bull Salzburg végül kettős győzelemmel lépett tovább a Makkabi Tel-Aviv csapatán, így ott lesz a főtáblán a Bajnokok Ligáján, és a harmadik kalapból várhatja a csütörtöki sorsolást, ami azt jelenti, hogy akár a magyar bajnok Ferencvárossal is összekerülhet.

Bajnokok Ligája, playoff kör, visszavágók:

Salzburg (osztrák) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 3-1 (2-1)
Továbbjutott: a Salzburg, 5-2-es összesítéssel

Midtjylland (dán)-Slavia Praha (cseh) 4-1 (0-1)
Továbbjutott: a Midtjylland, 4-1-es összesítéssel

PAOK (görög)-Krasznodar (orosz) 1-2 (0-0)
Továbbjutott: a Krasznodar, 4-2-es összesítéssel