A kereskedők két külön autóval egy XIII. kerületi társasház mélygarázsába hajtottak, ahol több sporttáskát tettek át egyik kocsiból a másikba. A rendőrök ekkor fogták el K. Krisztiánt és S. Sándort. Az autók átvizsgálásakor 44 darab félkilós csomagban összesen 22 kilogramm marihuánát találtak.
A rendőrök felderítették a többi – szintén eladásra szánt – kábítószer tárolására szolgáló autót, illetve tárolóhelyet. Innen további 59 kilogramm marihuánát, 220 gramm kokaint és két fegyvert foglaltak le, amelyeket szakértő bevonásával vizsgálnak. A két férfitól összesen 24 millió forint értékű eurót foglaltak le a nyomozók.
A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke körülbelül negyedmilliárd forint, ami az elmúlt évek egyik legnagyobb mennyiségű – Magyarországon belül realizált – drogfogása.
A kábítószer átadását a közelből felügyelte a drogügylet szervezője, egy 33 éves férfi, aki a rendőrök elől elmenekült. Az ő elfogására a nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit kérték fel. A kézre kerítésére január 29-én az esti órákban Baranya megyében jelentős létszámú rendőri erőt vontak össze. A férfi a szökéshez használt autóját – amelyet később a rendőrök megtaláltak – hátrahagyta, és elrejtőzött a hatóságok elől. A rendőrség elfogatóparancsot adott ki vele szemben.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a két elfogott férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és a Fővárosi Főügyészségen kezdeményezték letartóztatásukat.