Ezek lesznek a konzultáció fő témái

Vágólapra másolva!
A héten indul a konzultáció az élet újraindításáról, amelynek megvannak a fő témái. Ezeket Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ismertette.
Vágólapra másolva!

Az egyik fő kérdés, hogy a korlátozó intézkedéseket fokozatosan, vagy a járvány végén egy lépésben kell feloldani. A védettségi igazolvánnyal kapcsolatban is megkérdezik az emberek véleményét, hogy

akik rendelkeznek ezzel, kapjanak-e felmentést egyes korlátozó intézkedések alól.

Biztosan lesz kérdés az este 8 óra utáni kijárási tilalomról is.

Több kérdés vonatkozik majd az éttermek, a szállodák és a sportlétesítmények újranyitására.

Kérdés lesz arról is, hogy egyetértenek-e az emberek azzal, hogy

a járvány elmúlásáig csak azok a külföldiek jöhessenek Magyarországra, akiket beoltottak, vagy védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.

Olyan ügyek ezek, amelyekről sokat beszélünk, sokat vitatkozunk, azért, mert a mindennapjainkat érintik. Ha egyetértési pontok jönnek létre, akkor az erősítheti a járvány elleni összefogást - mondta Dömötör Csaba.