Kis összegű bírsággal megúszta a netes zaklató

hana kimura
Hana Kimura 2019-ben
Vágólapra másolva!
Szerepet játszott egy 22 éves japán nő öngyilkosságba hajszolásában.
Vágólapra másolva!

Jelentős indulatokat kiváltott döntésről számolt be a The Washington Post. Egy húszas évei közepén járó, japán internetes zaklató börtönbüntetés nélkül, csupán 10 ezer jenes (28 ezer forintos) bírsággal megúszta, hogy szerepet játszott a 22 évesen öngyilkosságba hajszolt Hana Kimura halálában.

Hana Kimura 2019-ben Forrás: Yoccy441 / Wikimedia

A 2016-tól kezdve pankrátorként közismertté vált, majd tévésorozatokban és a Terrace House: Tokyo című valóságshowban is szerepelt Kimura tavaly májusban vetett véget az életének, miután részben a tévéműsorban generált műbalhék miatt jelentőssé vált az internetes zaklatása, ezt pedig nem tudta kezelni és feldolgozni. A most pénzbüntetésre ítélt férfit tavaly decemberben vette őrizetbe a rendőrség, többek közt olyan üzeneteket írogatott az áldozatnak, minthogy „Mikor halsz már meg?".

A vonatkozó japán törvény értelmében a férfira kiszabható maximális büntetés 29 nap elzárás és 10 ezer jen pénzbüntetés volt, azonban a bíró csak az utóbbihoz ragaszkodott.

Kérjen segítséget!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!