Az egyiptomi és a csecsen elnökhöz hasonlóan végeztek volna a fehérorosz államfővel

6323387 03.09.2020 Belarusian President Alexander Lukashenko attends a meeting with Russian Prime Minister Mikhail Mishustin at the Independence Palace in Minsk, Belarus. Mishustin arrived on September 3 for a working visit to the Belarusian capital to ho
Alekszandr Lukasenko, fehérorosz államfő.
Vágólapra másolva!
A katonai díszszemlén meggyilkolt Anvar Szadat egyiptomi és Ahmad Kadirov csecsen elnök sorsát szánta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfőnek a megdöntésére szövetkezett összeesküvők csoportja - írta honlapján vasárnap a Kommerszant című napilap a szombaton ismertté vált, Tyisina (Csend) kódnevű állítólagos "puccskísérlet" hivatalos verzióját ismertetve.
Vágólapra másolva!

Szadatot 1981-ben Kairóban, Kadirovot pedig 2004-ben Groznijban gyilkolták meg iszlamista szélsőségesek. A fehérorosz és az orosz hatóságok szombaton jelentették be, hogy államcsínykísérletet akadályoztak meg,

amelynek részvevői május 9-én, a győzelemnapi parádén akartak végezni Lukasenkával.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szombaton közölte, hogy a fehérorosz Álambiztonsági Bizottsággal (KGB) együttműködésben Moszkvában őrizetbe vette

az amerikai és lengyel titkosszolgálatokkal kapcsolatban álló Aljakszandr Feduta irodalomtörténész-politológust és Jurij Zenkovics ügyvédet,

akik fehérorosz és ukrán nacionalisták támogatásával katonai puccsra készültek Fehéroroszországban a "színes forradalmak" forgatókönyve alapján. Mindkét gyanúsított fehérorosz állampolgár, de Zenkovics amerikai útlevéllel is rendelkezik.

Az akciót azt követően hajtották végre, hogy Lukasenka felhívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, a KGB főnöke pedig az FSZB-ét. A fehérorosz vezető azt mondta, hogy az elfogáshoz egy 11-12 fős csoport utazott Minszkből Moszkvába. Azt is bejelentette, hogy

készül, amely szerinte be fogja biztosítani Fehéroroszország állami berendezkedését arra az esetre, ha vele valami történne.

Lukasenka a szülőfalujában, Alekszadrijában önkéntesmunka-szombaton faültetés után állt a kamerák elé, és azt állította, hogy államcsíny-kísérletet sikerült megakadályozni,

amely során őt megölték, a gyerekeit pedig elfogták volna.

Beszámolója szerint a leleplezett csoport a pincét is megmutatta, ahol az utódai raboskodtak volna.

Lukasenka azt állította, hogy a megdöntésére irányuló kísérlet ügyét Putyin felvetette a Joe Biden amerikai elnökkel kedden folytatott beszélgetésén,

de nem kapott rá válasz, pedig a fehérorosz vezető szerint az akciót a legmagasabb szinten kellett jóváhagyni.

Aljakszandr Lukasenka Forrás: AFP/Sputnik/Alexander Astafyev

Az ONT fehérorosz állami televízió, majd az orosz csatornák is a KGB által rögzített felvételeket mutattak be egy, a Zoomon tartott megbeszélésről, amelyen Feduta, Zenkovics, Grigorij Kosztuszev, a Fehérorosz Népfront vezetője és más ellenzékiek vettek részt. Ezek tanúsága szerint Feduta sikeres precedensként emlegette azt, ahogyan Egyiptomban Hoszni Mubarak lépett Szadat helyére.

Feduta az ONT képein a követendő példák között emlegette a szovjet Rendkívüli Állapot Állami Bizottságát (GKCSP) is, amely 1991 augusztusában puccsot kísérelt meg Mihail Gorbacsov elnök-főtitkár ellen is.

Zenkovics egy másik, a Tarasz Bulba étteremlánc egyik moszkvai üzletének különtermében készült felvétel szerint Fedotának és másoknak arról beszélt, hogy a "legfőbb (vezető) eltávolítását" követően blokkolni kell a belügyi erőket és rohamrendőrséget,

valamint el kell foglalni Minszk néhány emblematikus épületét, köztük a rádiót és a televíziót is.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek az éttermi találkozóról készült beszámolója azt állította, hogy Zenkovics és Feduta fehérorosz tábornokokkal tanácskozott.

A megbeszélésre elhozták a likvidálandó és a "koncentrációs táborokba zárandó" vezetők névsorát.

Az összeesküvők a jelentés szerint hackerek segítségével jutottak hozzá a KGB, a belügyminisztérium és más biztonsági szervek adatbázisához. A gyanúsítottak úgy vélekedtek, hogy a fehérorosz társadalom és állam átalakításához legkevesebb öt évre lesz szükség, és hogy a puccsot követően az oroszágnak lengyel mintára "demokráciákat felnevelő inkubátorrá" kell válnia.

Zenkovics és Feduta egymás között felosztotta a feladatokat: amíg az előbbi a parlament és a bíróságok tevékenységét koordinálta és az alkotmányos reform felelőse lett volna, addig a másik a párt- és a választási rendszer kereteit alakította volna ki, és az ő reszortja lett volna a sajtó, a kultúra és a közoktatás felügyelete.

A beszámoló szerint az "összeesküvés" két szellemi vezetője

zsákmányként ajánlotta fel a tábornokoknak Lukasenka vagyonát.

Az őrizetbe vételéről készült videofelvétel narrációja szerint

Feduta kilátásba helyezte, hogy az amerikai hatóságok a védelmére fognak kelni.

A Kommerszant felhívta a figyelmet a "puccskísérletre" vonatkozó narratíva ellentmondásaira. Amíg például az ONT szerint május 9-én történt volna a puccs, addig az FSZB és a KGB szerint június-júliusra tervezték. Emellett az ukrán nacionalisták szerepvállalására csak az FSZB utalt, a KGB nem.
Szvjatlana Cihanouszkaja volt fehérorosz ellenzéki elnökjelölt sajtószolgálata vasárnap provokációnak minősítette Lukasenkának a leleplezett államcsínyről szóló bejelentését.