Kásler Miklós: Magyarország az oltásokkal legyőzte a járvány harmadik hullámát - videó

Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere interjút ad az origo.hu-nak
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Vágólapra másolva!
Mindez nem sikerült volna a magyar egészségügyben dolgozók áldozatos munkája és az Európában egyedülálló oltási program nélkül - mondta a közösségi oldalán közzétett videójában Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a védekezésben.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető továbbá hangsúlyozta, hogy

az élet végre visszaáll a normális kerékvágásba, és az intézkedéseknek is követniük kell az újraindítás folyamatát.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Forrás: Facebook/Kásler Miklós

Kásler Miklós hozzátette:

tervezni lehet mostantól a szabadságolásokat, a rekreációs programokat, hogy az egészségügyben dolgozók fellélegezhessenek, és kipihenjék a hosszú hónapok óta tartó küzdelem fáradalmait.

Az ágyszámok újbóli meghatározásával egy időben a járvány idején akadozó ellátások is új lendületet kapnak.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Forrás: Bartos Gyula / EMMI/© 2021 Bartos Gyula freelance photographer all rights reserved ::: [email protected], +36309443401/Bartos

A miniszter azt is kijelentette, hogy

újraindul a teljes egészségügyi szolgáltatás rendszere, a szűrőprogramok, az ütemezett műtéti beavatkozások, valamint a következő hónapokban bepótolják a járvány okozta lemaradásokat, és mindenki megkapja a számára optimális ellátást.

A miniszter hozzátette, hogy a védettségi igazolványokkal újra láthatják egymást a szülők, a gyermekek és az unokák. Ezzel egy időben élettel telnek majd meg az utcák, az iskolák, a színházak és a sportlétesítmények.

- mondta a tárcavezető, aki mint fogalmazott: a látogatásra vonatkozó szabályok lazításával a betegek végre megkapják a hozzátartozói lelki támaszt.