A baloldaltól is ritka gyalázatos hangnemben szidalmazta Francois Hollande bukott minisztere Éric Zemmour-t

Éric Zemmour
Vágólapra másolva!
Vasárnap a Radio J rádiócsatorna vendégeként most éppen a szocialista Arnaud Montebourg, François Hollande bukott szocialista köztársasági elnök minisztere, a szintén bukott Ségolène Royal 2007-es köztársasági elnökjelölt szóvivője támadta meg egészen agresszív és gyalázkodó stílusban Éric Zemmour-t. A szocialista politikus „antiszemita zsidónak" nevezte Éric Zemmour-t. Természetesen Zemmour nem antiszemita. A fő bűne a baloldal szemében, hogy kérlelhetetlenül bevándorlásellenes. Montebourg sajátos véleménye szerint aki a szélsőséges muszlimokat bírálja, az iszlámgyűlölő, és aki iszlámgyűlölő, az antiszemita is. De arról a kétségtelenül megmosolyogtató abszurditásról (ostobaságról) is beszélt a rádióban Montebourg, hogy az illegális migráció ellen küzdő Zemmour gondolatai (egyúttal) közel állnak az iszlámhoz...
Vágólapra másolva!

A 2022-es köztársasági elnöki helyre (minden esély nélkül) pályázó Arnaud Montebourg vasárnap a Radio J rádiócsatorna vendégeként támadta meg Zemmour-t, antiszemita zsidónak titulálta, sőt, párhuzamot vélt felfedezni Zemmour közismerten bevándorlásellenes nézetei és a politikai iszlám elvei között, ami egészen nonszensz, hiszen Zemmour az egyik legkövetkezetesebb francia közéleti személyiség, aki kezdettől fogva állást foglalt a politikai iszlám és annak elvei ellen.

Éric Zemmour világhírű esszéíró, politikai újságíró Forrás: AFP/leemage/©Arnaud MEYER

Montebourg a szokásos baloldali érvek mentén fasisztázta Zemmour-t, aki nagy hatású, közel 600 oldalas esszékötetében hosszú oldalakon beszél zsidó gyökereiről és antifasiszta, náciellenes érzelmeiről. Montebourg azzal is vádolta Zemmour-t, hogy a Pétain-féle kollaboráns rendszer ideológiájával kacérkodik. Ez is közismerten hazugság. Az esélyeit tekintve folyamatosan 1, jó esetben másfél százalék között mért Montebourg

dühösen vádaskodik Éric Zemmour ellen, aki lényegében néhány hónap alatt 17-18%-ra tornázta föl magát a köztársaságielnök-jelöltek között. A legutóbbi Ifop-felmérés szerint is 15 százalékon áll. A közvélemény-kutatók szerint jó esélye van, hogy az első fordulóban második helyen végezzen, és bekerüljön a döntő, második fordulóba.