A Milan 13 gólt kapott az előző kilenc tétmeccsén ezért a Serie A második helyén álló csapatnak szüksége lesz egy új védőre a téli átigazolási szezonban. A La Gazzetta dello Sport információ szerint
az egyik opció Szalai Attila lehet, akit az olasz lap szerint 11 millió euróért meg lehetne szerezni,
és ez lényegesen alacsonyabb összeg, mint Sven Botman (Lille) 30 milliós vagy Abdou Diallo (PSG) 20-25 milliós ára - írja az nso.hu az olaszokra hivatkozva.
A Gazzetta szerint a pénzen kívül Szalai mellett szól, hogy középső és szélső védőként is tud játszani. A lap hozzáteszi, hogy a Napoli is érdeklődik Szalai iránt, de Luciano Spalletti csapatánál nem ő az első számú opció.
Olasz sajtóhírek szerint a Napoli a görög Kosztasz Manolaszt pótolhatja Szalaival. A védőt már idén áprilisban is összeboronálták a Napolival az olasz sajtóban, azóta pedig leghangosabban a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea érdeklődéséről lehetett hallani vele kapcsolatban, de ez utóbbit klubja is cáfolta.