Sűrű füst töltötte meg a repülő utasterét

füst
Vágólapra másolva!
A felszállás után nem sokkal visszafordult a Finnair járata, miután az utasteret füst töltötte meg.
Vágólapra másolva!

A Finnair Airbus A350-900 típusú gépe Helsinkiből Bangkokba indult, ám nem sokkal a felszállás után füst töltötte meg az utasterer. A pilóták 4000 láb (1219 méter) magasságban megszakították az emelkedést, és visszafordultak Helsinkibe.

A repülő 12 perccel az indulás után rendben leszállt.

Az utasok szerint kezdetben azt mondták nekik, hogy gőz áramolhat ki a légkondicionálóból. Később azonban füstszagot észleltek, és a füst egyre sűrűsödött. Végül a füstdetektorok is megszólaltak a repülőgépen - írja az Aviation Herald.

Az utasokat szállodába vitték, az eset okát még vizsgálják.