Megdöbbentő dolgot nyelt le egy fogadás miatt egy ukrán férfi

műtét, operáció, altatás, aneszteziológus, illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy fogadás kedvéért lenyelt egy golyóstollat egy ukrán férfi - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Ukrajnában, Lemberg megyében egy 26 éves férfi fogadott a barátaival, és lenyelt egy golyóstollat. A férfi az orvosoknak elmondta, hogy baráti társaságban ünnepelte az újévet, sokat ittak, majd vita támadt, fogadást szerveztek.

A férfi elmondta, hogy gond nélkül le tudna nyelni egy golyóstollat.

A helyi sajtó értesülése szerint ennek ellenére már másnap a férfi fájdalmat érzett a gyomrában, de nem ment el az orvosokhoz, hanem abban reménykedett, hogy elmúlik. A fájdalom azonban csak fokozódott, végül az újév negyedik napján a műtőben kötött ki.

Illusztráció Forrás: AFP

"A férfi hasfájásra panaszkodott, ami nem múlik el. Gasztroszkópiát végeztünk rajta, és láttunk egy golyóstollat a gyomrában, ami keresztbe volt. A férfi bevallotta, hogy szándékosan nyelte le azt egy fogadás során" – mondta Ignat Gerics, a sebészeti osztály vezetője.

A műtét két órán át tartott.

A toll átszúrta a gyomor elülső és hátsó falát, és fertőzést okozott.