Lesz háború Oroszország és Ukrajna között?

Herszon, 2022. február 12. Ukrán rendőrök és nemzeti gárdisták gyakorlatoznak az Oroszország által 2014-ben annektált Krím-félszigethez közeli dél-ukrajnai Herszon megyében lévő Kalancsak falu közelében 2022. február 12-én. MTI/EPA/Oleg Petraszjuk
Vágólapra másolva!
Az orosz-ukrán konfliktus ismét kiéleződött, amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a német baloldali Der Spiegel arról írt, hogy Oroszország február 16-án rohanhatja le Ukrajnát. Hogy mi ebből a CIA propagandája, azt nehéz kibogozni. Az állítólag küszöbön lévő orosz támadásról az Egyesült Államok mindenesetre értesítette az európai NATO szövetségeseit is. Emiatt számos nyugati állam – köztük az Egyesült Államok – az Ukrajnában tartózkodó állampolgáraikat az ország elhagyására szólították fel, egyúttal pedig evakuálták Kijevből a nagykövetségeiken dolgozó, nem létfontosságú feladatokat ellátó diplomatáikat a családtagjaikkal együtt, honfitársaiknak pedig azt tanácsolták, hogy a közeljövőben ne utazzanak Ukrajnába. A háborús pszichózist persze a média is gerjeszti, holott ilyen helyzetben a visszafogottság lenne a kívánatos, és nem a konfliktus élezése. Az orosz-ukrán konfliktus aktualitásairól kérdezte az Origo Barabás T. Jánost, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzőjét, aki 1992 óta diplomata; szolgált Londonban, Bukarestben és Chişinăuban, utóbbi helyen nagykövetségi első beosztottként, így rálátása van a posztszovjet világra is.
Vágólapra másolva!

Mennyire tartja Ön reálisnak azt a forgatókönyvet, amit az amerikaiak felvázoltak, nevezetesen, hogy február 16-án megtámadják az oroszok Ukrajnát? Amennyiben Ön ezt irreálisnak tartja, akkor véleménye alapján Washington miért kommunikál ilyesmit?

Tudnunk kell, hogy az ukrán-orosz, valamint a NATO-orosz feszültségek jelenleg az információs hadviselés, a propaganda fázisában tartanak, remélhetőleg ezt követi egy intenzívebb diplomáciai tárgyalás fázis. Ennek megfelelően kell értelmezni a felek üzeneteit, vagyis a fő cél az ellenfél befolyásolása, a közvélemény alakítása.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a sajtó képviselőinek nyilatkozik, miután megtekintette az ukrán rendőrök és nemzeti gárdisták gyakorlatozását az Oroszország által 2014-ben annektált Krím-félszigethez közeli, dél-ukrajnai Herszon megyében lévő Kalancsak falu közelében, 2022. február 12-én Forrás: MTI/EPA/Oleg Petraszjuk

Az állítólag a CIA által megszellőztetett február 16-i Ukrajna elleni orosz támadás tehát nem annyira a támadás valószínűségéről szól, hanem annak propaganda- és információshadviselés-eszköz értékéről.

A Nyugat és a Kelet között hibrid konfrontáció zajlik, aminek része a gazdasági vetélkedés, a diplomáciai, politikai nyomásgyakorlás, a média és a kibertér manipulálása, és a katonai műveletek is.

Azt, hogy lesz-e háború, azt csak Vlagyimir Putyin elnök tudja, minden más spekuláció.

Vannak pro és kontra érvek persze: egy háborúnak kiszámíthatatlan és súlyos következményei lennének, amit az orosz stratégák nem vállalhatnak. A moszkvai katonai doktrína szerint Oroszország csak akkor támad, ha ez váratlanul és meglepetésszerűen történik, nagy erőfölénnyel rendelkeznek, pontosan megfogalmazott célokkal és kivonulási tervvel.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a katonai felvonulás az ukrán határnál oly mértékű, hogy azt már nehezen tudná a Kreml békésen, presztízsveszteség nélkül lefújni.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most visszakozni próbál, szerinte ez egy ellentmondásos hír, az amerikaiak pedig nem támasztják alá a közeljövőben, illetve a február 16-án „esedékes" orosz támadást bizonyítékokkal. Mivel magyarázható Zelenszkij elnök visszakozása? Kizárólag azzal, hogy a külföldi tőke elkezdett „menekülni" az országból az esetleges háború miatt és az elnök fél a gazdasági összeomlástól? Vagy más is lehet a háttérben? Ha igen, akkor mi?

Az ukrán kormányzat a rövid távon való túlélésért küzd, nem hosszú távú gazdasági terveket követ. Zelinszkij az orosz információs hadviselést igyekszik tompítani, és az amerikai komor jóslatokkal szemben az ukránok félelmeit enyhíti, ezért vannak például hazafias tüntetések jelenleg Kijevben.

Miért beszél a kijevi vezetés folyamatosan a NATO-hoz való csatlakozásról, amikor ők is tudják, hogy a katonai szervezetbe nem veszik fel Ukrajnát? Nyolc év után mi értelme van még ezzel hitegetni az ukrán közvéleményt?

Az ukránok többsége NATO- és EU-csatlakozást szeretne, és ezek a célok az alkotmányban is rögzítve vannak. Érthető aspirációk, hiszen szerintük a biztonságot, jólétet ezen szervezetek tagjaiként érhetik el leginkább.

Magyarország feltétekkel, de támogatja Ukrajna nyugati integrációját, ám azt is tudjuk, hogy ez csak igen hosszú távon valósulhat meg, jelenleg nincsenek meg a feltételei sem az ukrán jogállamiság, sem a regionális biztonság területén.

Tudnunk kell, hogy egy sor EU-s tagország közvéleménye nem támogatja Ukrajna NATO- és EU- tagságát, főleg a déliek.

Vadim Pristaiko londoni ukrán nagykövet a BBC-ben arról beszélt, hogy orosz zsarolásra Ukrajna lemondhat a NATO-tagságról, aztán visszakozott, és kijelentette, hogy továbbra is célnak tekintik a NATO-csatlakozást, mert az euroatlanti integrációra való törekvés bele van írva az ukrán alkotmányba. Ennek a nagyon ellentmondásos kommunikációnak egy ilyen feszült szituációban mi értelme van? Ön hibának tartja az ukrán nagykövet BBC-s nyilatkozatát?

A lényeg marad, vagyis az, hogy Ukrajna egy pufferzóna lesz még évtizedekig a Nyugat és Oroszország között – mondhat bármit a BBC vagy más média outlet. Ami azt jelenti, hogy a két tábor közötti mérkőzés sajnos az ukránok terhére fog menni.

– mindebből nem maradhatunk ki, mert akkor elszigetelődnénk.

Miért nem tarja be Kijev a minszki megállapodásnak azt a részét, hogy tárgyal a donbaszi orosz párti szakadárokkal a terület autonóm tartományként való visszatéréséről Ukrajna kereteibe? A donbaszi (orosz) autonómia Ön szerint hosszú távú megoldást jelentene, amely garantálja a békét?

Kijev közvetítők révén, például az EBESZ által tárgyal a szakadár erőkkel.

A donbaszi rendezésben nem várható előrelépés, így a felek nem tudnak megegyezni az ottani helyi szabad választások módjáról.

Moszkvának eddig megfelelt a mostani status quo, mert azt hitte, a Donbasz segítségével gátolhatja Ukrajna NATO- és EU-közeledését. A Kreml már nem biztos ez utóbbiban – ezért a mostani válság.

Milyen konkrét hozadékai lehetnek a Nyugat részéről a moszkvai békemisszióknak? Gondolok itt elsősorban Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Emmanuel Macron francia államfő moszkvai látogatására, illetve Olaf Scholz új német kancellár leendő moszkvai látogatására.

A nyugati diplomácia, természetesen beleértve a magyart is, szorosan együttműködik. Remélhetőleg a magyarországi választások után tárgyilagosabb lesz a magyar diplomácia megítélése. Jelenleg annyit mintha elértünk volna, hogy tisztázódtak a felek elvárásai.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Emmanuel Macron francia államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában. A kép illusztráció Forrás: YURI KOCHETKOV / POOL / AFP - Sergei GUNEYEV / SPUTNIK / AFP

Patthelyzet alakult ki, ennek jele, hogy az EU-s szankciók 1-2 százalékot lefaragtak ugyan az orosz éves nemzeti jövedelemből, de nem fogták vissza az orosz érdekérvényesítési szándékokat a posztszovjet térségben.

Lát Ön esélyt arra, hogy a kárpátaljai magyarok (és a többi ukrajnai nem orosz kisebbség) helyzete a közeljövőben rendeződhet? A magyar-ukrán kapcsolatok alakulása elsősorban ettől függ?

Az orosz-ukrán feszültségek növekedése nem használ az ukrajnai néptestvéreink jogérvényesítésének.

A mostani puskaporos hangulatban nem látok rövid távon előrelépést az ottani magyarok helyzetében, de hosszú távon már igen. Kapcsolataink húzóereje a gazdaság lesz,

Magyarországnak például nagyobb kereskedelme van Ukrajnával, mint Romániának, a magyar cégeket, üzletembereket elfogadják az ukránok, és szívesen üzletelnek velünk.

Munkács vára Kárpátalján Forrás: robertharding via AFP/Michael Runkel

Ha konszolidálódik a biztonsági helyzet Kelet-Európában, akkor változik a hangnem is a két ország között. Márpedig hosszú ideig nem lehet fenntartani a mostani feszültséget, így például Oroszország számára nyugati becslések szerint napi 50-70 millió dollár pluszkiadást jelent az ukrán határnál lévő mozgósítás.

A Nyugat csak és kizárólag oroszellenes geopolitikai szempontok miatt huny szemet Kijev kisebbségellenes magatartásán? A fellángoló Bandera-kultuszt is ezért nem ítélik el? A náci kollaboráns, tömeggyilkosságokra felbujtó Stepan Banderával mégis hogyan lehet „Európába menni"?

A Nyugat liberális elitje, így például az

EP, idejemúltnak, lényegtelennek tekinti az etnikai kérdéseket Európában, más emberi jogi témák kerültek terítékre.

Ha van anyanyelvi oktatás és templomi nyelvhasználat, akkor teljesítve vannak az etnikai jogok – szerintük.

Míg az EU óvatosan, nem prioritásként előrelépést szeretne az etnikai jogok területén Ukrajnában, az USA inkább csak az orosz propaganda eszközének tekinti ezeket.

Ezért is fontos, hogy kétoldalú kapcsolatok keretében rendezzük a határon túliak helyzetét. A nyugati média és a mostani ukrán vezetés is kerüli a Bandera-ügyet, ezért „nem is létezik".

A jelenlegi helyzet eszkalációjában milyen szerepe van Oroszországnak? Ezért Moszkva mennyire tehető felelőssé?

A biztonsági feszültségek élesedését elsősorban Moszkva tudná mérsékelni. Az orosz vezetőség óriási felelősséget vállalt az Ukrajnával és NATO-val való feszültségek növekedéséért, de a Nyugat lehetne megfontoltabb.

Oroszország ukrajnai nagykövetségének épülete Kijevben, 2022. február 12-én Forrás: MTI/AP/Andrew Kravcsenko

Az orosz sérelmek egyik oka, hogy a Baltikumban, Ukrajnában, a Fekete-tengeren megjelenő nyugati fegyverrendszerek (például rakéták) már elérik Oroszország belső területeit is.

A washingtoni Biden-adminisztráció felelősségét miben látja Ön?

Az USA már nem az a minden téren vezető domináns globális nagyhatalom, bárhogy szeretne ilyen alapon fellépni.

Talán előbb az USA-n belüli társadalmi, politikai feszültségeket kellene csillapítani, mielőtt megújítanák világpolitikájukat, hogy hitelesebbek legyenek.

Vannak jelek arra nézve, hogy az amerikai politikai elit kompromisszumokat keres a nemzetközi politikában, lásd a klímaügyeket, a nagyvállalataik jogosabb adózását, vagy az EU-val való vámügyi egyezményeket. Bizakodjunk, hiszen olyan technikai, információs eszközeink vannak immár, amelyekkel mindenki boldogulását szolgálhatjuk.