Így nézett ki a lothárdi templom, miután négy vandál tombolt benne - fotók

Vágólapra másolva!
Öt fiatal egy hónapja együtt szórakozott Lothárdon, egyikük nagyanyjának házában. Alkoholt ittak, majd négyen elindultak a falu templomához, hogy ott tovább italozzanak és zenét hallgassanak. Egy kerítés mellett mentek el, amit egyikük rugdosni kezdett. Ebbe bekapcsolódtak társai is, együtt rugdosták akerítést, amivel 41.000 forint kárt okoztak. Ekkor azonban még nem ért véget az ámokfutásuk.
Vágólapra másolva!

Később visszamentek a házba, ahonnan hajnalban négyen ismét elindultak a templomhoz. Alkoholt és energiaitalt vittek magukkal. Az egyik fiú kifeszítette a templom ajtaját, bementek, és ott ittak tovább.

Az üres üvegeket a padlóra dobálták, és a falra italt öntöttek.

Dohányozás közben két oltárterítőt és egy padpárnát kiégettek, a csikkeket szétdobálták.

Forrás: Ügyészség

Az egyik fiú berúgta a sekrestye ajtaját, amitől annak az üvege kitört.

A sekrestyében kidobálták a miseruhákat aszekrényekből.

Egyikük kitört két ablakot, aztán össze vérezett egy, a templomról készített képet. Egy másik fiú is kitört két ablakot, és a földre dobott egy képet.

Forrás: Ügyészség

Ez a két fiatal több szobrot is megrongált, eltört.

Forrás: Ügyészség

A templom feldúlása után visszaindultak a házba, egyikük útközben egy autó tükrét is kihajlította.

A rongálással a templomnak közel egymillió forint kárt okoztak.

Ennek jelentős részét két fiú okozta, őket az ügyészség vallási tisztelet tárgya megsemmisítésével vádolja,

és felfüggesztett fiatalkorúak fogházára ítélhetik őket, míg a másik két fiút jóvátételi
munkára.

Az ügyészség indítványozta, hogy mind a négy fiú mellé rendeljenek ki pártfogót.