Lelőtte három testvérét, majd magával is végzett egy 15 éves fiú Alaszkában

flóbert pisztoly, illusztráció
Vágólapra másolva!
Lelőtte három testvérét, majd öngyilkos lett egy 15 éves kamasz kedden az alaszkai Fairbanks közelében. A gyilkosság oka nem ismert, a házban volt még három kisebb gyermek, őket életben hagyta - írta a CBS News.
Vágólapra másolva!

A rendőröket a szomszédok értesítették, akik hallották a lövéseket. A kiérkező rendőrök már csak a négy holttestet találták meg, a gyermekek szülei nem voltak otthon - írta a lap.

A lelőtt gyerekek 5, 8 illetve 17 évesek voltak,

a negyedik holttest az elkövetőé volt.

Hogy miért lőtte le testvéreit a kamasz, azt nem tudni, erre majd a nyomozás adhat választ - nyilatkozta a rendőrség szóvivője.

A szóvivő elmondta azt is, hogy

a házban volt még három gyermek, ők nem sérültek meg.

Mindhárom életben maradt gyerek 7 év alatti volt.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Címlapi képünk illusztráció!