Gorbacsov - a vesztes, akit ünnepelt a világ

A reformok következményei végül a Szovjetuniót és Gorbacsovot is elsöpörték

A 92. életévében 2022. augusztus 30-án meghalt Mihail Szergejevics Gorbacsov politikai életművének megítélése mind a mai napig ellentmondásos. Amíg a nyugati világban a hidegháborús szembenállás és a keleti blokk, a „népek börtönének" felszámolójaként ünnepelték, addig Oroszországban sokak szemében ma is árulónak számít, és sokan neki róják fel a kilencvenes évek oroszországi káoszát is. Az általa meghirdetett „új politikai gondolkodás" nyomán száznyolcvan fokos fordulatot vett szovjet külpolitikától Gorbacsov azt várta, hogy a kiélezett fegyverkezési verseny megszüntetésével sikerül lélegzetvételhez juttatnia és megerősítenie a recsegő-ropogó szovjetrendszert. Ez bizonyult Gorbacsov legnagyobb tévedésének is, mert éppen az ő reformjai tették történelmi bizonyossággá azt a tényt, hogy a Lenin tanain alapuló kommunista rendszer megreformálhatatlan.

Hatalmi harcok a Kremlben, a csillagháborús terv árnyékában

Az 1980-as évek elejére minden korábbinál fenyegetőbbé vált a hidegháborús szembenállás. A Szovjetunió 1979. decemberi afganisztáni fegyveres intervenciója, valamint a szovjet SS-20 típusú hadászati ballisztikus rakéták NDK-ba telepítése nyomán az 1950-es éveket idéző szintre hűlt vissza a nemzetközi klíma.

Szovjet páncélozott csapatszállító járművek Afganisztánban, az ország inváziója utáni napokban Forrás: Wikimedia Commons

Az 1981 januárjában hivatalba lépett új amerikai elnök, a Republikánus Párt színeiben választást nyert Ronald Reagan, elődje, a demokrata Jimmy Carter kudarcosnak bizonyult „galamb" külpolitikájával szakítva, konfrontatívabb nagyhatalmi politikába kezdett.

Jimmy Carter demokrata elnök külpolitikáját súlyos kudarcok kísérték Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Barry A. Soorenko

Reagan nyíltan hangoztatta, hogy a „gonosz birodalmának", a Szovjetuniónak a megtörését tette elnöksége legfőbb külpolitikai prioritásává. A Szovjetunió a kudarcos szocialista tervgazdálkodás, az erőltetett ütemű fegyverkezés, valamint a fejlődő világban történt rendkívül költséges pozíciószerzési kísérletek miatt az 1980-as évek elejére súlyos pénzügyi-gazdasági válságba került.

Az 1981 januárjában hivatalba lépett új elnök, Ronald Reagan a Szovjetunió megtörését tette meg legfőbb külpolitikai céljának Forrás: Wikimedia Commons

1982. november 10-én meghalt Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP KB keményvonalas főtitkára.

A Kreml kulisszái mögött zajló utódlási harcból ismét egy régi vágású ortodox kommunista, Jurij Andropov, a KGB elnöke került ki győztesen (Andropovnak mint budapesti nagykövetnek 1956-ban komoly szerepe volt a Magyarország elleni szovjet fegyveres beavatkozás elhatározásában.)

Brezsnyev konzervatív fordulata vezetett az 1970-es évektől egyre intenzívebb visszaesés, a "pangás korszakához" Forrás: AFP

Rövid, mindössze tizennégy hónapig tartó főtitkársága idején még tovább eszkalálódott a két katonai tömb közötti hidegháborús szembenállás.

Ronald Reagan 1983. március 23-án hirdette meg az új stratégiai védelmi kezdeményezést

(Strategic Defense Initativa, SDI), közismertebb nevén a csillagháborús tervet, ami a gazdaságilag gyengélkedő Szovjetuniót addig soha nem látott, rendkívül költséges fegyverkezésbe kényszerítette.

Jurij Andropov a KGB elnökéből lett az SZKP főtitkára Forrás: AFP

Reagan nem is rejtette véka alá, hogy az SDI célja, hogy gazdaságilag tönkretegye a Szovjetuniót. 1984. február 9-én meghalt Andropov. A főtitkár még a halála előtt bizalmas hívét és támogatottját, Mihail Szergejevics Gorbacsovot, a Politbüro (a Szovjetunió Kommunista Pártjának Politikai Bizottsága, a szerk.) egyik legfiatalabb, 53 éves tagját javasolta az utódjának. Andropov halála után a hatalmat ekkor még szilárdan a kezükben tartó konzervatívok azonban nem a „túl fiatalnak" minősített Gorbacsovot, hanem a 73 éves Konsztantyin Csernyenkót ültették a főtitkári székbe.

Új politikai gondolkodásmóddal akarta megmenteni a menthetetlen rendszert

Mihail Gorbacsov jó kapcsolatot épített ki Andropov utódjával is, ezért, amikor Csernyenko - aki mindössze 13 hónapig állt az SZKP élén – 1985. március 10-én meghalt, már simán lezajlott a generációs őrségváltás: március 11-én nagy többséggel őt választották meg új főtitkárnak. Gorbacsov főtitkárként még jobban szembesült a szovjetrendszer akut, súlyos válságával.

Mihail Szergejevics Gorbacsov 1985 márciusában lett az SZKP főtitkára Forrás: AFP

A fegyverkezési verseny új szakasza, az amerikai csillagháborús tervre adandó szovjet válasz a végletekig feszítette az amúgy is komoly hiányokkal küszködő állami költségvetést, a felőrlő állóháborúvá változott afganisztáni kalanddal együtt. A jogász, illetve agrárközgazdász végzettségű

Gorbacsov hithű, de nem ortodox kommunistának számított,

aki pontosan felismerte, hogy az elődjei, illetve a konzervatívok által erőltetett politika folytatása biztos csődbe viszi a Szovjetuniót.

Gorbacsov, és új külügyminisztere, Eduard Sevarnadze Forrás: AFP PHOTO (Photo by DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

A hanyatlás megállítását, illetve a Szovjetunió stabilizálását - többek között - a korábbiaktól eltérő újfajta külpolitikai gondolkodással látta elérhetőnek, amelynek a kommunista rendszer számára gyilkos hatású fegyverkezési verseny megfékezése, a leszerelés állt a középpontjában. Noha 1983-ban már Jurij Andropov is tett lépéseket egy kétoldalú szovjet-amerikai csúcstalálkozó megszervezésére, de őt a Fehér Ház KGB-s múltja, valamint az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverésében játszott szerepe miatt sem tekintette elfogadható tárgyalófélnek.

Jurij Andropov a Szovjetunió budapesti nagykövete (a kép bal szélén) Nagy Imre társaságában, 1956-ban. Andropov KGB-s múltja és az 1956-os szovjet intervencióban játszott szerepe miatt sem volt szalonképes Reagan számára Forrás: AFP

Gorbacsov viszont új színfoltnak számított a Kreml élén az elődeitől eltérő szokatlan stílusával

és az első, a nyugati fülek számára szimpatikusan hangzó politikai megnyilvánulásaival.

Az új külpolitikai gondolkodás jegyében, egyik első lépéseként 1985. július 2-án felmentette tisztségéből a hidegháborús szovjet külpolitika emblematikus alakját, Andrej Gromiko külügyminisztert, aki kereken 28 évig a szembenállás szellemében irányította a szovjet birodalom külügyeit.

Andrej Gromiko külügyminiszter (balra) Jimmy Carter amerikai elnökkel a Fehér Házban. Gromiko a konzervatív szárny egyik vezéregyénisége volt az SZKP-n belül Forrás: AFP

Az új külügyminiszter, a grúz származású Eduard Sevarnadze, Gorbacsov elkötelezett hívének számított. Az olvadás jegyében 1985. november 19-én Genfben jött létre az első csúcstalálkozó az új szovjet pártfőtitkár és Ronald Reagan amerikai elnök között. A személyes kapcsolatfelvétel és a külvilágnak szóló „mosolydiplomácia" ellenére

a genfi csúcstalálkozó lényegében amerikai sikernek számított,

hiszen a Szovjetunió úgy tett engedményeket a fegyverkezés kérdésében az Egyesült Államoknak, hogy Reagan nem mondott le a csillagháborús tervről.

Gorbacsov igyekezett jó kapcsolatokat kiépíteni a nyugati vezetőkkel Forrás: AFP/Roy Letkey

Az 1985. novemberi genfi találkozón Gorbacsov tulajdonképpen elismerte a globális amerikai fölényt, ami az ezt követő évek tárgyalásait is meghatározta; a Kreml ugyanis egyértelmű defenzívába került Amerikával szemben. A Gorbacsov meghirdette peresztrojkának, illetve glasznosztnynak, valamint az új külpolitikai irányvonalnak nem mindenki örült felhőtlenül a Szovjetunióban, aminek először az SZKP 1986 februárjában megtartott XXVII. kongresszusán adott hangot a párton belüli konzervatív ellenzék.

Gorbacsov meghirdette az "új politikai gondolkodást" Forrás: AFP/-TASS

A rendszer azonban nem bizonyult sem fenntarthatónak, sem pedig megreformálhatónak, amit a kongresszust viharos gyorsasággal követő események is bizonyítottak.

Matthias Rust "csínytevésétől" a közép-kelet-európai rendszerváltozásokig

A második csúcstalálkozóra az izlandi fővárosban, Reykjavíkban került sor a két szuperhatalom vezetője között, 1986. október 11. és 12.-én. Ronald Reagan újabb szintet akart lépni, mivel elsősorban az emberi jogokat, valamint az afganisztáni szovjet jelenlétet szerette volna a tárgyalások középpontjába helyezni, ám Gorbacsov ekkor még csak a közepes hatótávolságú ballisztikus nukleáris támadófegyverek leszereléséről volt hajlandó tárgyalni. Megállapodás mégsem született, mivel Reagan nem engedte el a megegyezés feltételeként szabott csillagháborús tervet.

Ronald Reagan amerikai elnök és Gorbacsov szovjet pártfőtitkár Forrás: Wikimedia Commons

A reykjavíki csúcs utóbb mégis áttörésnek bizonyult, mivel egy évvel később, Mihail Gorbacsov 1987. december 8-i washingtoni hivatalos látogatásán aláírták a közepes hatótávolságú és a harcászati-hadműveleti rakéták leszereléséről és megsemmisítéséről, valamint a hadászati támadó fegyverek 50 százalékos csökkentéséről szóló megállapodást. Az SDI, vagyis a csillagháborús terv fenntartása miatt azonban az egyezmény jogi ratifikációjára

már csak a Szovjetunió széthullásának évében, 1991-ben került sor.

A szovjet konzervatív szoldateszka mindeközben egyre növekvő ellenségességgel figyelte a szerintük az amerikaiaknak egyoldalúan tett engedményeket.

Szovjet SS-20 közepes hatótávolságú nukleáris ballisztikus rakéták Forrás: Wikimedia Commons

A keményvonalas tábornokok azt tartották Gorbacsov külpolitikájáról, hogy szükségtelenül meggyengíti a Szovjetuniót és „megalázza" a hadsereget. A hadsereg vezető parancsnokai, valamint a főtitkár közötti feszültségek felszámolására Gorbacsovnak egyenesen kapóra jött egy nyugatnémet diák, Matthias Rust „csínytevése", aki egy Cessna típusú egymotoros sportrepülővel Finnország felől a szovjet légvédelem súlyos mulasztásai miatt egészen Moszkváig repült, ahol a Vörös téren, a Kreml tőszomszédságában landolt. Az 1987. május 29-én történt Rust-incidens súlyosan megszégyenítette a szovjet honi légvédelmet és a vezérkart.

Mathias Rust leszáll a Vörös téren Forrás: Pinterest

Gorbacsov ezt kihasználva azonnal menesztett több konzervatív tábornokot, és felmentette a honvédelmi minisztert, a szintén keményvonalas Szergej Szokolov marsallt is.

Szergej Szokolov marsall sem úszta meg a botrányt, Gorbacsov kényszernyugdíjaztatta a Szovjetunió honvédelmi miniszterét Forrás: The Espresso Stalinist

Gorbacsov a konzervatívok ellenállását legyűrve 1988 februárjában elrendelte az afganisztáni csapatkivonást, és még ugyanebben az évben bejelentette

a szovjet külpolitika szakítását a hírhedt Brezsnyev-doktrínával.

(A Brezsnyev-doktrína értelmében ha bármely szocialista országban „veszélybe kerülnek a szocializmus vívmányai", az az egész szövetségi rendszert érintő veszély, ami ellen kollektíven fel kell lépni.)

1989-ben teljesedett ki a rendszerváltási folyamat az egykori csatlós országokban Forrás: Origo

E bejelentésnek komoly külpolitikai hatása lett, hiszen a Brezsnyev-doktrína hatályon kívül helyezése egyenértékű volt annak kinyilvánításával, hogy ettől kezdve a szovjet tömbhöz tartozó országok szuverén módon dönthetnek a saját belpolitikájukról, ezzel pedig kezdetét vette a keleti blokk szétesése.

Megmenteni akarta a Szovjetuniót, nem szétverni

Az amerikai elnök és a szovjet pártfőtitkár negyedik csúcstalálkozójára Moszkvában került sor, 1987. május 29. és június 2. között. Ez volt Ronald Reagan első útja az általa négy évvel korábban még a gonosz birodalmaként emlegetett Szovjetunióba.

Noha a hadászati, úgynevezett „felező" szerződés hatályba léptetése még mindig váratott magára, de a két vezető a Washingtonban aláírt közepes hatótávolságú rakétaegyezmény ratifikációs okmányait Reagan moszkvai látogatása alkalmával cserélte ki. A találkozónak azonban talán a pszichológiai hatása volt a legjelentősebb, ami még tovább tompította a kölcsönösen élő hidegháborús ellenségképet.

Reagan és Gorbacsov a szovjet pártfőtitkár washingtoni látogatásán Forrás: AFP/Jerome Delay

A mosolydiplomácia és Gorbacsov nyugati presztízse sem takarhatta el azonban az 1980-as évekre kiteljesedő súlyos gazdasági és belpolitikai válságot. Az évtized végére olyan akut hiány alakult ki például az alapvető élelmiszerekből, hogy a második világháború óta ismét be kellett vezetni a jegyrendszert.

A költségvetés, amely 1985-ben még nulla hiányt mutatott, 1989-re már 109 milliárd rubel deficittel küszködött,

az állami aranytartalékok pedig 2000 tonnáról alig 200 tonnára olvadtak. Az 1988-ban meghirdetett gazdasági reform képtelen volt kiküszöbölni a központi tervgazdálkodás rendszerszintű hibáit, viszont tág teret nyitott az állami vagyon rablóprivatizációjának, megalapozva az 1990-es évekre kiteljesedő oligarcha-rablókapitalizmust.

Gorbacsov ugyan nem akarta, de nem is akadályozta meg a német egyesülést Forrás: AFP/Vitaly Armand

A glasznoszty kinyitotta a hallgatás korábban terrorral elfojtott szelepeit, ami a közép-kelet-európai csatlós államokban elindította a pártállami rendszerek gyors bomlását, a Szovjetunió egyes tagállamaiban pedig, így többek között az 1940-ben annektált balti államokban, vagy a cári hódításokkal megszerzett közép-ázsiai és kaukázusi országokban, valamint Ukrajnában az 1917-es bolsevik forradalom óta először ismét magasba csaptak a nemzeti érzelmek és az elszakadási törekvések.

Gorbacsov nem értette meg, hogy a rendszert nem lehet az általa elgondolt reformpolitikával megmenteni.

Gorbacsov nem értette meg, hogy maga a rendszer az, ami megreformálhatatlan Forrás: Ria/Novosti

Az utolsó, 1989. december 3-án Máltán megtartott csúcstalálkozón id. George Bush elnök és Mihail Gorbacsov elvi megállapodásra jutottak a közép-kelet-európai államok „elengedéséről, a leszerelés befejezéséről, valamint – feltételes módban és hosszabb folyamatként deklarálva – a német egyesítésben is.

A reformok következményei végül a Szovjetuniót és Gorbacsovot is elsöpörték Forrás: AFP

A nyugati világban Máltát mint a hidegháború végét ünnepelték, de a máltai csúcstalálkozónak mélyebb és távolabbra ható következményei lettek. Gorbacsov azt remélte ugyan, hogy egy minőségileg új, egyenlő és partneri viszony váltja fel a nukleáris fenyegetés évtizedeit, ám a kétpólusú világ fennmaradásával.

A kétpólusú partneri világ víziója azonban illúziónak bizonyult;

a Szovjetunió 1991 decemberében széthullott, az Egyesült Államok ebben pedig az általa képviselt liberális világrend globális győzelmét és az egypólusú, nyugati dominanciájú új világrend megszületését látta.

Gorbacsov és id. George Bush Forrás: The Yomiuri Shimbun via AFP/Yomiuri/Ken Fujiwara

Ahogy Gorbacsov részről illúziónak bizonyult a modernizált kétpólusú jaltai világrend fennmaradása, az elmúlt évek történései és napjaink eseményei arra utalnak, hogy ugyanilyen illúziónak számít a »történelem vége«, vagyis az egypólusú nyugati-liberális világrend mindenható dominanciájának fennmaradása. De ez már egy másik történet.