Lefejezéssel fenyegette a rendőröket egy berekböszörményi férfi

Vágólapra másolva!
Egy berekböszörményi férfi azzal fenyegette meg a rendőröket, hogy megöli őket, levágja a fejüket. Mivel korábban megsebesített valakit egy karddal, a rendőrök komolyan vették a fenyegetést.
Vágólapra másolva!

A férfi felesége hívta ki a rendőröket magukhoz január 29-én. Igazoltatni akarták a részeg támadót, aki nem akarta, hogy megtegyék.

Az egyik rendőrt azzal fenyegette meg, hogy ha beteszi a lábát a házába, megöli, levágja a fejét.

Rendőri erősítés érkezett a házhoz. A férfi őket is megfenyegette.

Képünk illusztráció

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rendőrök tudták, hogy korábban már súlyosan megsebesített egy embert egy karddal, ezért óvatosak voltak.

A férfi egy óráig tudott ellenállni, utána elfogták. A fenyegetőző bűnöző már az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság már el is ítélte. Hivatalos személy elleni erőszak miatt 2 év 8 hónap börtönbüntetést kapott azzal együtt, hogy a korábban rá kiszabott, 2 éves felfüggesztett büntetését is meg kell kezdenie. Az ítélet fellebbezések miatt még nem jogerős – írja a Debreceni Törvényszék.