Migránsokat akart átcsempészni az országon egy banda

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy háromfős embercsempész banda két tagját fogták el a rendőrök, akik 10 migránst akartak Nyugat-Európába csempészni. Az ügyészség javasolta a letartóztatásukat. A harmadik társukat már korábban elfogták.
Vágólapra másolva!

Az embercsempészek szeptember 13-án délután, Bajára mentek egy tanyára három autóval, amik közül az egyik „előfutó" volt.

Ott felvettek 10 migránst, akiket az M5-ös autópályán keresztül akartak Nyugat-Európába csempészni.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyik autó sofőrje látta a rendőri igazoltatást, ezért letért az autópályáról 6 migránssal az autójában. Őt Kerekegyházánál állították meg.

A most elfogott férfiak egyike szervezte be a két társát, és az ő feladata volt „előfutóként" a csempészés biztosítása.

Az ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat a két férfi ellen, és javasolta a letartóztatásukat.