Nem volt zökkenőmentes az élő show előtti hét, a top 12-es Kálóczi Réka pár napja sérült meg a műsor táncpróbáján, ahol hamar rájöttek, hogy olyan súlyosak az énekesnő sérülései, hogy mentőt kellett hozzá hívni. Azóta a versenyzőt megoperálták, viszont semmi biztosat nem tudnak mondani sem az orvosok, sem a csatorna két napig.
A szerencsétlenül járt lány a Tények Plusznak elmondta, hogy 14-én kell visszamennie varratszedésre. "Nem tudom, mennyi idő lesz, mire ugyanúgy tudok járni, mint korábban. Most járni sem tudok segítség nélkül, és akkor is csak nagyon lassan" - jegyezte meg. Pápai Joci persze sajnálta a lányt, de lépnie kellett: visszanézte a produkciókat, Kökény Dánielt választotta beugróként. "Nagy a teher rajtam, feleannyi időm van felkészülni, mint a többieknek" - mondta Kökény.
Oláh Szandra kezdte a show-t Nicki Minajként. Kölllő Babett szerint iszonyú energiákat mozgatott meg a színpadon, de érezte, hogy elfogyott a szufla. Tóth Gabi örömmel látta, hogy élvezi: „így kell elkezdeni egy élő show-t!" - lelkesedett. Tüzet és szenvedélyt emlegetett Pápai Joci, de ő volt a felkészítő mester, így nem pontozhatott. 25 pontja lett.
László Attila volt a második, ügyes volt, de nehéz feladatot kapott, Nettát kellett énekelnie, az I'm Not Your Toyt. Pápai Joci lágyságot és szexiséget is felfedezett, ezen Babett erősen hüledezett. „Odatetted, gratulálok!" - jegyezte meg Tóth Gabi, Köllő pedig tisztességes munkát látott. „Haver, tökéletesen hoztad. Ez mély víz volt, jövő héten kényelmesebb pozícióba hozlak" – dicsérte Majka. László Attila 27 pontot gyűjtött.
Bangó Margitként jött Tóth Napsugár. Tóth Gabi szerint dögös volt a fellépő lány, de nem elég bátor. Majka nagyon jól érezte magát, elmondta, hogy minden működött, de a fellépő nem akart nagyon Margit lenni, nem dominálta a produkciót. „A hangulata tökéletes volt" – dicsérte. Köllő Babett szerint ez a zene nem Napsugár stílusa, de így is jól teljesített. Pápai Joci 10 pontot adott, Tóth Gabi 9-et, Majka nyolcat adott, így a harmadikként fellépő előadó 27 pontot szerzett a 30-ból.
Bari Laci Prodigyvel érkezett, brutális produkcióval. Majka a hajlítással poénkodott, szerinte hátborzongató volt, Tóth Gabi pedig nem találta meg az Ének iskolájában látott egykori Bari Lacikát - szerinte fantasztikus volt. Babett az energiákról áradozott, úgy vélte, ebben önazonos, most volt a legfelszabadultabb és legőszintébb. „Inkább volt őrült őrült, mint őrült rocksztár" – zsörtölődött Majka, hetet adott, miközben a többiek tízet.
Szirtes Dávid Justin Biebert énekelt. Köllő szerint az énekes nagyon helyes srác, neki való ez a stílus, nők ezreinek fog tetszeni. „Ez a stílus nagyon nem való neked" – kontrázott Majka. Tóth Gabi szerint a stúdióban mindenki szépen énekel, koncerten nem, és ilyen Bieber is. Ezen a pontot vitatkoztak egy darabig a mesterek, Pápai szerint nem volt jelenléte, de nem látta rajta az igyekezetet, ilyen szigorú még nem volt. 23 pontja lett, ez nem sok ezen az estén.
Lapozzon, a cikk folytatódik!