Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.
Ha létrejön a megállapodás az Európai Bizottsággal, eddig nem látott mértékű béremelés jöhet a pedagógusoknak - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Kiemelte: a megállapodással 2025-re elérhető az a cél, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékát keressék a pedagógusok. Jövőre csaknem 21, majd 25, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés - közölte. Magyarország energiaellátása biztosított - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Beszámolt arról is, hogy a jövőben benyújtandó napelemes pályázatoknál változtatnak a betáplálás szabályain.
Kénytelenek vagyunk meghirdetni egy vállalkozássegítő programot, hiszen, ha a vállalkozások leállnak, az tömeges munkanélküliséghez vezetnek, ezt nem szeretnénk újra látni
- mondta Gulyás, hozzátéve, hogy a kormány örül, hogy 2010 után ezt a helyzetet meg tudta szüntetni.
Hamarosan kezdődik a kormányfői interjú.
Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, vannak akik arról beszélnek, hogy a háborút meg kell nyerni, míg Magyarország az azonnali tűzszünet és béketárgylaások mellett áll. Mi egy szabadságharcos nemzet vagyunk, 1956-ban is vállaltuk háborút - tette hozzá. Mi 1956-ban azért harcoltunk, hogy kikényszerítsük a tűzszünetet és a béketárgyalást, hogy Ausztriához hasonlóan függetlenek legyünk. A mi '56.os logikánk alapján a megszállót arra kell kényszeríteni, hogy tárgyaljon.
Van egy béketábor: Ferenc pápa, amerikai republikánusok, üzletemberek, Kissinger. A gazdasági megkönnyebbülést ez hozná el - mondta a kormányfő. A tisztességesebb árakhoz a békével jutunk el. Nem sok jó szankciót láttunk eddig a világban - mondta Orbán. 10-ől 2-3 szokott beválni. A szankciók mellékhatásai a kivetőkre ne gyakoroljanak rombolóbb hatást, mint a kivetettre - tette hozzá. Az, hogy az energiatörpe vessen ki szankciót az energiaóriásra, az mindenképpen egyedi. Most szankciós felárat fizetünk.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország részletesen megnézi az asztalra kerülő szankciókat. Mindent megvizsgálunk, és ha a hazánk számára hátrányos szankcióka tlátunk, akkor felveszük a küzdelmet.Egyetlen harci taktikánk van, mégpedig, hogy Magyarországot mentesítsék a szankciók alól. Minden szankciós csomag esetében a magyar energiapiacra negatív hatást gyakorló alól mentesítettük magunkat - mondta a kormányfő. Ha felmennek az árak Európában, azok magával húzzák a magyar árakat. A végső megoldás az lenne, ha elállnánk a szankciós politikától.Legközelebb november-decemberben kell meghosszabbítani a szankciókat, gy ki lehet javítani a hibákat - tette hozzá. Nő az elégedetlenség, így az európai kormányfők között is egyre többen mondják, hogy nem ezt ígérték.
Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy míg az amerikai gáz ötször-tízszer olcsóbb, tehát fel kell tenni a kérdést, hogy ki nyer ezen. Úgy van összerakva az egész, hogy az európaiak csak veszíteni tudnak - tette hozzá.
Orbán Viktor közölte, az hogy gázvezetékeket robbantottak fel, azok súlyos dolgok. Ezek terrorcselekmények, és amely állam ebben benne volt, azok terrorista államok - tette hozzá. Velem nem etetik meg, hogy nem tudják, mi történt, mert ma a műholdakról a lakásokba is be lehet nézni. Nekünk az a fontos, hogy az utolsó nagy kapacitású vezeték, ami gázt hoz, az a Török áramlat. Ha ez működésképtelen lesz, akkor azt terroristatámadásnak tekintjük, és úgy is lépünk fel.
A mostani egy szankciós infláció - mondta a kormányfő. Ha az EU belátná, hogy változtatni kell a szankciós politikán, akkor néhány napon belül bizonyos termékek ára a felére esne - tette hozzá. Ha brüsszeli bürokraták másként járnak el, akkor nem lenne ilyen magas a mostani árszint.
Láttam már ilyet, 1998-ban már 15 százalék felett volt az infláció, és azt sikerült csökkenteni. Nem szabad hagyni az inflációt, és harcolni kell ellene. A következő év végére legalább meg kell felezni az inflációt, és legalább egy számjegyűnek kell lennie, és erre utasította a pénzügyminisztert és az mnb-t - mondta a kormányfő.
Orbán Viktor a nemzeti konzultációról azt mondta, hogy egy nemzetközi csata kellős közepén vagyunk. Az egyik tábor hisz a szankciós politikában, mert az meghozza az eredményt, míg a másik tábor megváltoztatná a szankciós politikát.
Orbán közölte, ha nincsenek válaszok a szankciós politika eredményére, és idejére, akkor azokat nem tudjuk támogatni. A kormányfő szólt arról is, hogy hat hónapig zavartalanul tudna most működni Magyarország, ha nem érkezne nyersanyag. A szankciókat nem demokratikus módon vezették meg, mert arról az európai elit döntött - tette hozzá.
Mi a legfontosabb kérdésekbe mindig megkérdeztük az embereket. Orbán kifejtette, hogy mindig megpróbáltak nemzeti egyetértést létrehozni bizonyos kérdések mentén.
Orábn Viktor a migrációról azt mondta, a Frontex nem tudja megoldani a határvédelmet, mert a Frontex egy utazási ügynökség. Nekünk arra van szükségünk hogy fizikai erővel meg tudjuk védeni a határt, és az adott állam beleegyezése nélkül senki ne tudjon bejönni.
A kormányfő elmondta, majdnem 200 ezer illegális határátlépési kísérlet történt idén. Már-már a 2015-ös nagy migrációs inváziós hullámra emlékeztető számok vannak. A megoldás az lenne, hogy Szerbia déli határát védjük, és ott lenne a konfliktus magva.
A szolidaritási mechanizmus az valójában azt jelenti, hogy szétosztjuk egymás között a migárnsokat - mondta a kormányfő. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan, és ezt eddig mindig sikerült megakadályozni - tette hozzá. Itt menekülttábor nem lesz, és nem fognak migránsok ide jönni - mondta Orbán Viktor.
Véget ért a kormányfői interjú, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.