Elfogták a gumicsöves szippantót – videó

Vágólapra másolva!
Egy 60 éves férfit azzal vádolnak budapesti ügyészek, hogy két autóból is üzemanyagot lopott egy gumicsővel. A harmadik autónál azért nem sikerült kiszippantania a zsákmányt, mert megzavarták.
Vágólapra másolva!

2020 áprilisában és júniusában is lecsapott a gumicsöves szippantó. Mindig éjszaka "dolgozott" a 60 éves férfi, aki két autóból is leszívta az üzemanyagot Zuglóban.

Amikor harmadjára is megpróbált lopni, megzavarták és menekülés közben elkapták.

Mint kiderült, mást is szerzett. 2020 tavaszán egy fóti áruházból alkoholt, mobiltelefont és kézfertőtlenítőt lopott úgy, hogy azokat a ruhájába rejtette. A biztonsági őrök észrevették, mit csinált és elkapták. Az egyik szippantásos lopásról felvétel készült, amit megosztottak az Ügyészség oldalán:

Az ügyészek a büntetett előéletű, különös visszaeső férfit háromrendbeli, részben üzletszerűen, részben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopással és egyrendbeli lopás kísérletével vádolják és azt javasolják, hogy kerüljön rácsok mögé.