Szijjártó Péter elítélte az Erdogan-bábu stockholmi fellógatását

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. július 29. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nio kínai járműgyártó beruházásának bejelentésén a minisztériumban 2022. július 29-én. Biatorbágyon, a cég első európai üzemében automata akkumulátorcsomag-csereállomásokat fognak előállítani. A mintegy 5,5 milliárd forint értékű projekthez a kormány 1,7 milliárd forint támogatást ad, így segítve több száz új munkahely létrehozását. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken élesen elítélte, hogy kurd tüntetők előző nap Stockholmban fellógattak a lábánál fogva egy Recep Tayyip Erdogan török elnököt ábrázoló bábut - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető Mahmut Özer, török oktatási miniszterrel közösen tartott budapesti sajtóértekezletén szégyenteljesnek és gusztustalannak nevezte a történteket, amelyek ellen a lehető leghatározottabban fel kell szólalni.

Aláhúzta:

felháborítóak az ilyen esetek, akárki felakasztásával viccelődni, arra hivatkozni nyilvánvalóan elfogadhatatlan, arról már nem is beszélve, hogy egy ilyen cselekedet nemcsak Törökország elnökével, hanem a török néppel szemben is nagyon komoly tiszteletlenség.

A képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Így fogalmazott:

Szijjártó Péter közölte, hogy Magyarország azt várja a helyi hatóságoktól, hogy derítsék fel a tetteseket.
Továbbá kiemelte, hogy "természetesen szolidaritásunk és szimpátiánk Törökország népével és Erdogan elnök úrral van".