Vágólapra másolva!
Minden jól indult a magyar válogatott Ádám Martin számára, hiszen ismét kezdő volt, ráadásul szülei először látogatták meg a Dél-Koreában légiskodó futballistát, azonban már a 43. percben le kellett cserélni egy sérülés miatt.

Bulgária ellen az első válogatottbeli gólját megszerző csatár másodszor volt kezdő az Ulszanban, ám egy lövés után fájdalmas arccal kapott a bal lábához és leült a földre, az orvosi stáb pedig azonnal a segítségére szaladt. Az ápolás után Ádám még visszatért a pályára, de nem tudta folytatni, így néhány perccel később jelezte, hogy cserét kér. Egyelőre nem tudni, hogy mennyire súlyos a magyar csatár sérülése, de az némiképp jó jel lehet, hogy a saját lábán hagyta el a pályát, viszont nagyon bosszús volt.

– mondta a magyar futballista az SPOTVNews szerint, amely hozzátette, hogy a focista szülei nemcsak először látogatták meg fiát Dél-Koreában, hanem első alkalommal járt külföldön.

Megsérült a Dél-Koreában játszó magyar válogatott csatár, Ádám Martin Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Szuvon elleni mérkőzést 2-1-re nyerte meg az Ulszan, amely hat forduló után hibátlan mérleggel vezeti a K-League idei kiírását.