Megszólalt a híres bemondónő, ezt kérte férje a halála előtt

Így él ma az egykori legmerészebb televíziós: megmutatta otthonát Vajek Jutka
Vágólapra másolva!
Vajek Jutka évtizedeken át dolgozott televíziósként. Munkája során ismerte meg operatőr férjét, Burza Árpádot, aki három éve halt meg.
Vágólapra másolva!

Az egykori bemondónő siófoki házukban él egyedül, elmondása szerint nem magányos.

Nagyon hiányzik, mert ő nem csak a férjem volt, de az operatőröm és a harcostársam is. Sokszor dolgoztunk együtt, együtt jártuk a világot, készítettük a dokumentum- és riportfilmeket a televízió számára. Millió közös élményünk volt, imádtuk egymást. Hálás vagyok neki azért is, amiért a gyerekeimet és az unokáimat úgy szerette, mintha a vér szerinti apjuk, nagyapjuk lett volna – mondta a Meglepetés magazinnak Gergely Róbert édesanyja. Burza Árpádtól templomi szertartással búcsúztak, a nő hazavitte férje hamvait.

Forrás: YouTube

Volt egy megállapodásunk. Amikor én is elbúcsúzom a földi léttől, kettőnk hamvait egyszerre elszórják majd a Balatonba. Ez teljesen legális, és a gyerekeim is tudják, mi a teendő, ha arra kerül a sor" – tette hozzá Valek Jutka.