Vakáció alatt a Soros-egyetemen okítják a diákoknak a szélsőbalos és az LMBTQ- propagandát

CEU, Central European University, Közép Európai Egyetem, épület külsők. Nádor utca 15. Budapest 2017.04.04.
Vágólapra másolva!
A Tűzfalcsoport legfrissebb írásában feltárja azt, hogy a magát üldözöttnek beállító Soros-egyetem, a CEU milyen szélsőbalos és LMBTQ-propagandát oktat a diákoknak. Számos hajmeresztő kurzussal jelentkeztett a CEU a kudarcba fulladt, kínos diáktüntetések után. Mutatjuk.
Vágólapra másolva!

Újra és újra szereti felhívni magára a figyelmet a hivatalosan Budapestről elköltözött valójában nagyon is jelen lévő Közép-Európai Egyetem.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyik utóbbi szeminárium, amely „Hagyják békén a gyerekeinket" – Gyermekvédelem, szexuális nevelés, LMBT+ jogok és genderellenes politika Magyarországon" címet viselte nem kis felháborodást okozott, hiszen a szervezők olyan megállapításokat tettek, mint

  • Magyarországon a 2010-ben kezdődött autokratizálódási folyamatot a genderellenes retorika, valamint genderellenes politikai és jogalkotási intézkedések végrehajtása kísérte.
  • 2019-ben az LMBT+ emberek és az érdekvédelmi szervezetek a kormányzati propaganda célpontjává váltak, amely az LMBT+ embereket "ellenségként" jelölte ki, akiktől a gyermekeket meg kell védeni.
  • A szeminárium az autokratizálódás és a szélsőjobboldali populizmus, a genderellenes mozgalmak, a gyermekkori szexualitás és az oktatáspolitika metszéspontjait igyekszik feltárni azzal a céllal, hogy feltérképezze, hogyan alkalmazza a genderellenes politikát egy egyre tekintélyelvűbb politikai vezetés a gyermekek és fiatalok szexualitásának ellenőrzésére és szabályozására tett kísérletében Magyarországon.

Ha már a jog világában járunk, érdemes megemlíteni, hogy a korábbi érzékenyítési hullámot követően, ismét ügyvédeket csábítanak a Nádor utcába.

Forrás: Tűzfalcsoport

A Magyar Ügyvédi Kamara az ügyvédi tevékenységet folytatók továbbképzési kötelezettsége keretében munkajogi kurzust hirdetett a CEU-n. A Soros-Egyeremen képzéseket szervező cég kapcsolatban áll a MÜK Oktatási és Akkreditációs Bizottságával, dr. Bógyi Attila elnököt is az előadók között találhatjuk.

Forrás: Tűzfalcsoport

A Soros-egyetem honlapján hirdetik az intézmény nyári szabadegyetemét is, számos programmal, például lesz kurzus a mágiáról és a boszorkányságról.

Forrás: Tűzfalcsoport

Ami viszont megragadhatja a figyelmünket, az a 2023. július 5-14. között megrendezett „Polgári szerepvállalás: a diák, mint állampolgár" című képzés. Érdekes, hogy pont diákoknak, miközben hónapok óta a diáktüntetésekkel akarnak kormányt buktatni/gyengíteni – sikertelenül. A rendezvény szervezését pénzügyileg támogatja az Open Society University Network (Nyílt Társadalom Egyetemi Hálózat, OSUN) is. Nézzük meg közelebbről, mivel tömik a diákok fejét a vakáció alatt a CEU-n!

Forrás: Tűzfalcsoport

Így szól a nyári elfoglaltság beharangozója:

"Ez egy intenzív, nyolcnapos kurzus, ahol a világ minden tájáról érkező diákvezetők megerősítik készségeiket, ismereteiket és a civil társadalommal kapcsolatos ismereteiket; bővítik ismereteiket a civil társadalmat fenyegető globális veszélyekről a saját közösségükön kívül, valamint megosztják tapasztalataikat és tanulnak nemzetközi kollégáiktól. A hallgatóknak bizonyítaniuk kell a közösségi munkában való elkötelezettségüket a diákok által vezetett kezdeményezések, közösségi munka vagy más vezetői tapasztalat révén."

A nyári szabadegyetem ezen programján való részvétel nem olcsó mulatság, noha egyeseknek – például az OSUN hálózathoz tartozó intézmények diákjainak vagy Ukrajnából jelentkezőknek – biztosítottak lehetőséget ösztöndíjas helyre. Akinek viszont csengetnie kellett, annak kapásból a kurzus 550 euróba került. A szállás minimum 22 euró/fő/éj áron volt elérhető, ami nyolc napnál tehát legalább 176 eurót jelent. Ehhez a felhívás szerint a résztvevőknek még hozzá kell számolniuk erre a bő egy hétre 300-350 euró költőpénzt. Szóval a kurzuson résztvevőknek ez a fejtágítás legalább 1026 euróba, azaz 383 ezer 724 forintba került fejenként.

És hogy mit kaptak ezért cserébe? Íme, néhány cím a kurzus programjából:

  • Mi az állampolgári szerepvállalás, és mi az egyén szerepe a cselekvésben?
  • Állampolgárság és állampolgári attitűdök
  • Hogyan lehet etikusan kidolgozni egy polgári szerepvállalási projektet? Hogyan néz ki a vezetés a 21. században?
  • Történetmesélés és polgári szerepvállalás projektek
  • Mi a hatalom? Mit teszel, ha a politika és/vagy a kormányzás nem elég?
  • Hogyan befolyásolják a kormányok a polgári szerepvállalást? Hogyan működik a polgári szerepvállalás az autoriter és a demokratikus társadalmakban?

Talán ez utóbbi a leglényegesebb magyar szempontból. Ugyan e cikk írásáig nem találtunk egy, a CEU-hoz és az OSUN-hoz köthető közösségi médiaoldalon vagy honlapon sem nyilvános bejegyzést, beszámolót vagy fotókat a kurzusról, de nem lennénk meglepődve, ha az ADOM diákmozgalom tagjai, vagy más, az elmúlt hónapok tüntetései során ismertebbé váló arc feltűnne azokon.

A kudarcba fulladó erőszakos tüntetések kapcsán rámutattunk arra, hogy kik állnak az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány mögött. Magát az alapítvány a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) alapította 2021. márciusában. A vezetők között Ámon Ada és Tóka Gábor nevére bukkantunk.

Forrás: Tűzfalcsoport

Mindketten régi motoros baloldaliak. Ámon Ada pillanatnyilag Karácsony Gergely főtanácsadója, klíma és energiapolitikai kérdésekben fejti ki aktívan véleményét. 2008-ban alapítótagja volt az LMP-nek, melyből 2012-ben kilépett. A 2018-as választásokon az MSZP-PM listáján a "Párbeszéd Magyarországért" által jelölt Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt árnyékkormányának zöldminisztere.

A 2019-es önkormányzati választásokon Karácsony Gergely budapesti főpolgármester-jelölt kampánystábjának tanácsadója volt.

Dr. Tóka Gábor pedig a CEU egyik kutatója, a 444-en rendszeresen publikál főleg közvéleménykutatásokról fejti ki a álláspontját - derül ki a Tűzfalcsoport cikkéből.