Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyar haderőt ütőképessé, a hadiipart versenyképessé kell tennünk

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Budapest, 2023. november 6. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a védelmiipari beszállító-fejlesztési program budapesti konferenciáján a Bálna Honvédelmi Központban 2023. november 6-án. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A magyar haderőt ütőképessé, a hadiipart pedig versenyképessé kell tennünk, mert ez az ország biztonságának garantálása mellett a gazdaság növekedését is szolgálja - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. 
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a védelmi ipari beszállító-fejlesztési program konferenciáján, a Bálna Honvédelmi Központban tartott beszédében hangsúlyozta: a korábbi kormányok elhibázott katonapolitikája azt eredményezte, hogy a Magyar Honvédség leépült.

- mondta, hozzátéve:

A védelmi ipar fejlesztése érdekében számos nagyvállalattal kötöttek stratégiai megállapodást, és hoztak létre vegyesvállalatot, például a Rheinmetall-lal, a Dynamit Nobel Defence-szel, az Airbus Helicopters-szel vagy a török Nurol Makinával.

A cél az, hogy a magyar tulajdonú vállalatok minél nagyobb arányban tudjanak bekapcsolódni a védelmi ipari fejlesztésbe és termelésbe, és minél több magyar vállalat érjen el NATO-beszállítói minősítést, hogy szakértelmével, tapasztalatával, innovatív ötleteivel hozzá tudjon járulni a nemzeti ellenálló képesség növeléséhez.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, ennek érdekében szervezték meg a beszállítófejlesztési programot és alakították ki a támogató intézményrendszert.

A program pályázati rendszerben fog működni, a Focus Venture Zrt. kezelésében védelmi ipari tőkealap jön létre, a vissza nem térítendő támogatásokat pedig az N7 Zrt. keretein belül fogják kezelni.

A miniszter kiemelte: szeretnék elérni, hogy a védelmi iparágon belül a magyar beszállítói arány a mostani duplájára emelkedjen.