Miért fontos, hogy évente eljárjunk mammográfiai vizsgálatra?

Vágólapra másolva!
Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb daganatos betegsége, csak Magyarországon évente körülbelül nyolcezer, világszinten több százezer ember szembesül a diagnózissal. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy a betegség kezdeti szakaszában minden esély megvan arra, hogy a daganatot nyomtalanul eltávolítsák, lehetőség van tehát a teljes gyógyulásra. Látható, hogy az időben történő felismerés életmentő és létfontosságú, ennek az egyik legbiztosabb módja pedig a mammográfiai vizsgálat.
Vágólapra másolva!
Forrás: 123rf.com

Az emlőrák és kockázati tényezői

A mellrák hátterében az emlők sejtjeinek nem megfelelő, ellenőrizetlen növekedése áll, melyek idővel daganatot hoznak létre. Ez leggyakrabban a tejmirigyekből, tejcsatornákból indul ki. Bár általában a nők betegségeként beszélünk róla, az esetek körülbelül egy százalékában férfiaknál is előfordulhat.

Az emlőrák pontos oka nem ismert, vannak azonban olyan tényezők, melyek fennállása fokozott kockázatot jelent. Ilyen az, ha családunk nőtagjainál – akár anyai, akár apai ágon – előfordult valamilyen nőgyógyászati daganat. Az életkor előrehaladtával a betegség kialakulásának esélye nő, a leggyakoribb 50-55 éves kor körül, de egyre több a fiatalabb, 40 év alatti érintett is. Gyakrabban diagnosztizálják azoknál a nőknél, akiknél korán, 12 éves kor előtt kezdődött a menstruáció, vagy későn, 55 éves kor után a menopauza.

A mellrák kialakulásában szerepet játszhat a mozgásszegény, ülő életmód, az elhízás vagy az alkoholbetegség is. Nagyobb arányban fordul elő azoknál a nőknél akik egyáltalán nem, vagy későn szültek.

A daganat észlelése – az önvizsgálat jelentősége

Az emlőrák veszélye az, hogy korai szakaszában gyakorlatilag tünetmentes, megléte csak szűrővizsgálattal ismerhető fel teljes bizonyossággal. Ennek ellenére rendkívüli jelentőséggel bír a rendszeres önvizsgálat, hiszen testünket mi magunk ismerjük a legjobban, így a legkisebb elváltozást is azonnal észrevehetjük.

Az önvizsgálatot érdemes minden hónapban a ciklus első napjain, tehát a menstruáció után elvégezni. Ennek során figyeljünk oda a mellben tapintható kemény, idegentestszerű csomókra, az emlő alakjának megváltozására és arra, ha a mellbimbó és a mell bőre behúzódik. Figyelmeztető jel az ok nélkül megjelenő seb, a véres váladék vagy az ekcémaszerű, kipirosodott és viszkető bőr. A vizsgálat során ne feledkezzünk meg a hónalj nyirokcsomóinak áttapintásáról sem.

Bár az önvizsgálat kiemelkedően fontos, emellett sem maradhat el a rendszeres mammográfiai vizsgálat, hiszen teljes bizonyosságot csak ennek segítségével szerezhetünk a betegségről.

A mammográfia menete

Figyelemmel az emlőrák gyakoriságára, a mammográfiai vizsgálat elvégzése már 35 éves kor felett is javasolt, a 45. év betöltését követően pedig automatikus behívót kapunk rá. Panaszmentesség esetén életkortól és rizikófaktortól függően 1-2 évente javasolt elvégezni, ha pedig az orvosunk által elvégzett tapintásos vizsgálat gyanúra ad okot, természetesen ennél gyakrabban is.

A vizsgálat elvégzéséhez szükséges egy beutaló, melyet kiállíthat a háziorvos vagy bármely szakorvos. A mammográfia alacsony intenzitású sugárzással történik, így a kockázata minimális. Az emlők összenyomása kellemetlenséggel, egyeseknél enyhe fájdalommal jár, ez azonban csupán néhány percig tart. A vizsgálat bármikor elvégezhető, a legjobb eredmény elérése érdekében azonban célszerű úgy időzíteni, hogy az a menstruációs ciklus második hetére essen.

A mammográfia menete a következő: a felvételt készítő szakasszisztens először kézzel átvizsgálja az emlőket, majd a röntgengép elé állva azokat egyesével rá kell helyezni a szerkezet filmet tartalmazó felületére. Ezt követően a mellet egy plasztik lappal összenyomják annak érdekében, hogy ne mozduljon el, és megfelelő minőségű felvétel készülhessen. Az elkészült képeket már egy szakorvos fogja elemezni az orvosi dokumentációval együtt, majd ha valamilyen abnormalitást észlel, dönt az esetleges további vizsgálatok elvégzéséről.

Az emlőultrahang alkalmas arra, hogy a mell szöveti és szerkezeti elváltozásait feltárja. Segítségével megkülönböztethető a daganat az egyéb elváltozásoktól, például cisztáktól, ráadásul teljesen fájdalommentes és ártalmatlan, így fiatalabb nők esetében is biztonságosan alkalmazható.

A mellek alaposabb vizsgálata történhet még kontrasztanyagos MR-rel is, az pedig, hogy a daganat rosszindulatú-e, biopsziás mintavétel segítségével állapítható meg.

Miért fontos a mammográfiai vizsgálat?

Ahogy azt említettük, az emlődaganatok aránya az összes, hasonló típusú betegség körében jelentős. Ugyanakkor ez az a daganattípus, mely időben történő diagnosztizálás mellett jó eséllyel gyógyítható. A mammográfia – kiegészítve a fizikai vizsgálattal – már nagyon korai fázisban képes kimutatni az eltéréseket, akár évekkel azelőtt, hogy azok tüneteket okoznának, vagy mi magunk kitapinthatnánk őket.

A vizsgálat kockázata elhanyagolható, csupán kisebb kellemetlenséggel jár, ráadásul néhány perc alatt elvégezhető. Figyelemmel azonban arra, hogy az életünket mentheti meg, óriási felelőtlenség lenne, ha nem vállalnánk ezeket a kényelmetlenségeket.

Tegyünk mi is az egészségünkért!

A mellrák világszerte nők százezreit érinti, a tudomány és a technológia fejlődésével azonban a korai diagnózis – és ezzel párhuzamosan a túlélés – esélye folyamatosan növekszik. Ebben a folyamatban azonban a nőknek is fontos szerep jut: ha havonta lelkiismeretesen elvégezzük az önvizsgálatot, és évente egyszer megjelenünk a mammográfiai szűrésen, a betegség megjelenése esetén megadjuk magunknak az esélyt a teljes gyógyulásra.