Az Európai Bizottság módosítaná a farkasok védettségi státuszát

farkas
Még a tagállamoknak is jóvá kell hagynia a védettségi státusz átsorolását
Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság a farkasok nemzetközi státuszát szigorúan védettről védettre módosítaná a megnövekedett populációkra vonatkozó új adatok alapján - közölte szerdán a brüsszeli testület.
Vágólapra másolva!

Arra hivatkozva javasolják a módosítást, hogy megnövekedett a farkaspopuláció

A bizottsági sajtóközlemény szerint a vadon élő állatok, növények és élőhelyek védelméről szóló európai egyezményt 1979-ben fogadták el, az akkor aktuális tudományos adatok alapján. A brüsszeli testület szeptember elején felszólított minden érintett felet és hatóságot, hogy nyújtsanak be a farkasállományra és annak kezelésére vonatkozó naprakész adatokat. Az összegyűjtött információk alapján, a bizottság szerdán közzétette új javaslatát,

amelyben a farkasok szigorúan védett uniós státuszának felülvizsgálatát javasolja.

A farkas alapvetően visszahúzódó, nem konfrontálódik az emberrel, inkább meghúzza magát vagy elmenekül. Forrás:SchisCom

Az Európai Bizottság friss elemzése szerint, az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt a farkaspopuláció, és a farkasfalkák egyre nagyobb területeket foglalnak el. A 23 uniós tagállamban több mint 20 ezer farkas él, amelyek állománya folyamatosan nő. Ez a bővülés azonban veszélyt jelent jószágra és potenciálisan az emberre is, státuszuk módosítása ezzel indokolható – írták.

A tagállamoknak még jóvá kell hagyniuk a javaslatot, hogy az hatályba léphessen

A testület emlékeztetett, hogy uniós finanszírozás áll rendelkezésre a megfelelő kármegelőzési beruházások támogatására. Ursula von der Leyen a bizottság elnöke a javaslatról elmondta, a farkasfalkák hatékonyabb kezelése érdekében a helyi hatóságok nagyobb rugalmasságot kértek. Az EU-nak ezt elő kell segítenie és a bizottság javaslata fontos előrelépést jelent e téren.

Még a tagállamoknak is jóvá kell hagynia a védettségi státusz átsorolását Forrás:SchisCom

"Mély meggyőződésem, hogy célzott megoldásokat találhatunk a biológiai sokféleség fenntartására, ugyanakkor a vidéki megélhetés védelmére is - tette hozzá. Az uniós tagállamoknak jóvá kell hagyniuk a javaslatot, majd azt benyújtják a vadon élő állatok, növények és élőhelyek védelméről szóló berni egyezmény állandó bizottságának elfogadásra.