A nő, aki ralikrosszban valósítja meg álmait

Vágólapra másolva!
Fekete Kornélia, Nelly nem mindennapi nő. Negyvenévesen döntötte el, hogy ő márpedig ralizni kezd. Ez a határozottság első hallásra inkább tűnhet vakmerőségnek, mint bátor lépésnek, de tudni kell azt is, hogy Nelly már jó pár - nem kifejezetten nőies - sportban bizonyított. Sárkányrepülésben például távrekordot állított fel, és egyedüli nőként volt Eb-kerettag is. Ugyanakkor a sport mellett dolgozik, egyedül neveli fiait is.
Vágólapra másolva!

Fotó: Arany-Média
Nelly ralikrosszban tör babérokra Peugeot-jával (1600 ccm, 150 lóerő, kétkerék-meghajtás)

Legújabb ötletét, az autóversenyzést nagy meglepetéssel fogadták a szövetségben. Egyrészt nőként bekerülni ebbe a sportágba s ott helytállni nem könnyű feladat, másrészt "csak úgy az utcáról" besétálva keveseknek van komoly esélyük. A jó alapot biztosító sportmúlt, a húszéves vezetői tapasztalat és több mint egymillió levezetett kilométer együttesen azonban elég meggyőző teljesítménynek bizonyult, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség esélyt adjon Nellynek.

Az amatőr sportolónő szerint az első lépések megtételéhez csupán elszántságra van szükség. A ralizáshoz is így kezdett hozzá. A kitartó hölgyet a legjobbak vették szárnyaik alá. A civilben oktatási programokat szervező és fiait egyedül nevelő Nellyt Bánkúti Gábor készíti fel az áprilisi szezonkezdetre.

"Célom idén az első öt közé kerülni, jövőre pedig mindenképpen dobogóra szeretnék állni. Mindez természetesen csak kemény edzéssel és a megfelelő technikai háttérrel lesz lehetséges" - osztotta meg velünk terveit Nelly, akinek kalandos élete - úgy hírlik - már egy filmproducert is megihletett.

Ajánlat:

Jutta Kleinschmidt történelmi sikere a Párizs-Dakar-ralin