190/2004. (VI. 8.) Kormányrendelet

Vágólapra másolva!
A gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról.
Vágólapra másolva!

4. § (1) A biztosítási szerződés megkötését a biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított (a 2. számú függelék szerint) igazolólap tanúsítja. A biztosítási szerződés díjfizetéssel történő folyamatos hatályban tartását az adott díjfizetési időszakra vonatkozó, a befizetést igazoló készpénz-átutalási megbízás feladóvevénye (csekk) vagy a biztosító által kiállított bizonylat tanúsítja. A biztosítási fedezetet igazoló magyar nyelvű okiraton (biztosítási kötvény vagy a biztosító által kiállított a 2. számú függelék szerinti igazolólap) fel kell tüntetni, hogy a biztosítási szerződésre magyar jogot kell alkalmazni. Ha a biztosítást belföldi székhellyel vagy fiókteleppel nem rendelkező biztosítóval határon átnyúló szolgáltatás keretében kötötték, a biztosítási fedezetet igazoló okiratnak a kárképviselő nevére és címére vonatkozó adatokat is tartalmaznia kell.

(2) Gépjárművet forgalomba helyezni, a forgalmi engedélybe üzemben tartóval kapcsolatos bejegyzést tenni, a gépjármű hatósági jelzését (rendszámtábláját) cserélni, a gépjármű műszaki felülvizsgálatát elvégezni csak akkor lehet, ha a kötelező felelősségbiztosítás fedezetének fennállását igazolták. A fedezet igazolása

a) az (1) bekezdésben rögzített dokumentumok:

aa) biztosítási kötvény és - a kötvényen szereplő fedezeti időszak leteltét követően - az adott díjfizetési időszakra vonatkozó csekk vagy bizonylat, vagy

ab) a 2. számú függelék szerinti igazolólap; vagy

b) az 1. számú melléklet 4. pontjának (2) és (3) bekezdéseiben szabályozott - a 2. számú függelékben meghatározott adattartammal kiállított - előzetes fedezetigazolás bemutatásával történhet.

(3) A biztosító és a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) közötti adatszolgáltatás és adatkezelés rendjére vonatkozóan a Bit. rendelkezései irányadók.

(4) A (3) bekezdésében foglalt információk szolgáltatásáért, az ehhez szükséges számítógépes nyilvántartási és adatszolgáltatási rendszer folyamatos működtetéséért a biztosítók kötelesek a Hivatalnak díjat fizetni. Díjként a biztosítók a magyarországi telephelyű gépjárművek kötelező gépjármű-felelősségbiztosításából származó negyedévi díjbevételük 0,5%-át kötelesek a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig a Hivatal részére átutalni.

(5) Az Információs Központ a másik tagállamban lakó károsult, vagy a tagállam -, illetve erre irányuló együttműködési szerződés alapján a harmadik ország - információs központja kérésére haladéktalanul köteles közölni a felelősségbiztosító nevét, címét és egyéb elérhetőségi adatait, a biztosítási kötvény számát és a biztosítónak a károsult lakóhelye szerinti országban lévő kárrendezési megbízottjának adatait. A biztosítóra és a szerződésre vonatkozó adatokat a káresemény időpontjára vonatkozóan, míg a kárrendezési megbízottra vonatkozóan a megkeresésre adandó válasz időpontjában aktuális adatokat kell közölni. Ha a kért adatokat az információs központok közötti megállapodásban kikötött időpontig az Információs Központ bármely okból nem tudja megadni, ezt a körülményt az ok megjelölésével legkésőbb a határidő lejártakor köteles közölni a megkeresővel.

(6) Ha a káreseményben részes gépjármű a káresemény időpontjában érvényes felelősségbiztosítási szerződéssel nem rendelkezett, az Információs Központ ezt a körülményt és a Kártalanítási Számla kezelőjének adatait a megkeresővel közli.

(7) Az Információs Központ a biztosítók kárrendezési megbízottainak adatait, illetve az azokban bekövetkezett változásokat haladéktalanul köteles közölni a többi tagállam információs központjaival, illetve erre irányuló együttműködési szerződés esetén harmadik ország információs központjával. Az adatok helytállóságáért a kárrendezési megbízottat jelölő biztosító a felelős. A kárrendezési megbízottak jegyzékét az interneten a MABISZ honlapján keresztül is elérhetővé kell tenni.