Költségcsökkentési okokat is szem előtt tartva úgy döntött a Mercedes, hogy a tervezettnél később rántja le a leplet az új E osztályból készülő kabrióról és kombiról. Úgy szóltak az eredeti tervek, hogy a nyitott tetős kivitel idén ősszel, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, ám a legfrissebb hírek szerint a premier egészen a 2010-es genfi kiállításig tolódott.
Még nagyobb csúszás lesz a kombival, amelynek idén már piacra is kellett volna kerülnie. Egészen 2012-ig kell majd várni rá, ennek oka azonban nemcsak a pénz: a Mercedes az utolsó pillanatban változtatott a koncepción, hagyományos kombi helyett inkább formásabb, talán a BMW 5 GT-re emlékeztető modellt készítene belőle. A döntéssel megspórolt pénzt és időt az új CLS utolsó simításaira fordítja a Mercedes.