Immár három esztendeje Loeb nyeri a Katalán-ralit, csapattársa, Sordo előtt. Idén is kettős győzelmre törnek, ám Hirvonen minél többet szeretne megőrizni ötpontos előnyéből a szezonzáróra, ezért a második helyet célozta meg. Van magyar induló is, az Asi/Pikó Zsuzsa páros próbálja meg felvenni a versenyt az N csoport népes mezőnyével.

Forrás: AFP

Ha valahol, Katalóniában igazán Loeb az esélyes. A végső siker azonban már nemcsak saját magán múlik, márkatársai segítségére is szüksége lesz


Immár 45. alkalommal rendezik meg a Katalán-ralit, amely hagyományosan aszfalton, ráadásul igen jó minőségű utakon zajlik. A ciprusi murvagumis kalandtól eltekintve utoljára a szezonnyitón, január végén-február elején volt ilyen borításon rali, de az is egészen más körülmények között: az írországi hűvös, esős időjárás kevéssé hasonlít a mediterrán tengerparton várható kellemes őszi napsütéshez. A korábbiaknál kevesebb lehetőség lesz a kanyarok levágására, több helyre tesznek ki azt ezt megakadályozó gumikat, ezért a futam az eddigieknél is jobban hasonlít majd a pályaversenyzésre. Salou lesz a verseny központja, és az útvonal teljesen megegyezik a tavalyival. Nagy előnyben lesz tehát, aki indult 2008-ban is, nekik csupán módosítani kell az itineren. Mindhárom nap során hat-hat gyorsasági szerepel a programban, délutánonként a délelőtti szakaszokat futják újra a versenyzők.

Sokan, a legutóbbi ausztrál futamhoz képest kétszer annyian neveztek. A gyáriakon és a szokásos privát indulókon kívül WRC-vel áll rajthoz Mikkelsen (C4), Dany Snobeck (Peugeot 307), és Coffey (Subaru Impreza). A JWRC, valamint a Pirelli Star Driver sorozat mezőnyén túl négy tucat helyi, és külföldi egység vág neki a hétvégének, köztük a magyar Asi/Pikó párossal, róluk később.

Egyértelműen a Citroën csapat a verseny esélyese, az utóbbi három esztendőben rendre kettős győzelmet arattak. Loebnek szüksége is van valakire, aki pontot tud rabolni Hirvonentől, hiszen hiába nyerné meg a hátralévő két futamot, ha vetélytársa mindkétszer második, még mindig maradna egy pont közöttük. A világbajnok tíz esztendővel ezelőtt éppen itt debütált a világbajnokságon, egy Saxo Kit-Car volánja mögött. Sordo a hazai futamán mindenképpen szeretne jól szerepelni, a pályákat betéve ismeri, s egy második hellyel nemcsak Loeböt segítené, hanem csapatának is bebiztosítaná a gyártók közti elsőséget. A francia hátvédsora ezzel még nem teljes: a Junior Team három pilótája - Ogier, Rautenbach, és az ezúttal Stephane Prevot navigálása mellett versenyző Novikov -, valamint a szintén C4 WRC-re váltó Petter Solberg támogatására is számíthat. Közülük Ogier és Solberg, akik esélyesek a jó eredmény elérésére. Előbbinek ez lesz a második aszfaltos versenye WRC-vel, murván már nagyon megy neki, ezt Ausztráliában is bizonyította. Petter Solberg pedig az autócseréjéről szóló, szinte az egész szezonon át tartó szappanopera végére tett pontot, amikor a Focus WRC és a C4 WRC közül az utóbbit választotta - döntése előtt alaposan kipróbálta mind a kettőt.

Forrás: AFP

Tanulni sohasem szégyen: Hirvonen túraautósoktól vett órákat, és több mint félezer kilométert tesztelt a verseny előtt Spanyolországban. Nagyon szeretne közvetlenül Loeb mögött végezni


A Ford pilótái murvás pályákon erősek inkább, éppen ezért folyamatosan képzik aszfaltos tudásukat. Hirvonen és Latvala is pályaversenyzőktől igyekeztek elsajátítani az ideális ívek és a minél rövidebb féktávok fortélyait, továbbá kivételesen hosszú teszttel is készültek. Volt olyan nap, amely során a verseny teljes távját is teljesítették a helyszín közelében, és a változékony időjárásnak hála alkalmuk nyílt vizes úton is gyakorolni. A világbajnoki pontversenyt vezető finn 2005-ben Spanyolországban állhatott életében először a dobogóra - idén a második helyet célozta meg, nagy szüksége lenne arra, hogy három pont előnye maradjon Walesre. A harmadik autóval Al Quassimi indul, neki inkább a tapasztalatszerzés a célja. A Stobart gárda két versenyzője, Matthew Wilson és Henning Solberg sem nevezhető aszfaltmenőnek, előbbi Hirvonennel együtt vett leckéket a körpályán, míg utóbbi szeretne bekerülni az első tízbe - ez itt még nem adatott meg neki. Villagra ezúttal nem egyszemélyes csapatként indul, a Munchi's színeiben áll rajthoz a brit Paul Bird is, aki azon túl hogy a hazájában rendezett ralikon jól ment az utóbbi időben, a superbike világbajnokságon szereplő Kawasaki csapatot is vezényli.

A JWRC kategóriában már eldőlt a bajnoki cím sorsa, Martin Prokop az idei győztes. Kilencen neveztek a sorozat résztvevői közül, Burkart egy második hellyel megszerezheti az évvégi ezüstöt, de ha netán kiesik, akkor is harmadik az ezúttal távol maradó lengyel Kosciuszko mögött. Sokan indulnak S1600-os és R3-as autóval, ők minden bizonnyal majd a szintén ilyen gépekkel versenyző JWRC-sekhez hasonlítják magukat, közöttük van sokakkal egyetemben Dani Sola, aki egy Honda Civicet kormányoz majd.

Forrás: [origo]

Asi a szokott precizitással és szorgalommal készült a versenyre. Egy jó szerepléssel feledtetni lehetne a felemásra sikerült idei magyar szezont


Annak ellenére, hogy a Katalán-rali nem szerepel a PWRC idei programjában, igen népes az N-es mezőny. A legnagyobb név talán Brynildsen, de az északi pilótákhoz hasonlóan ő is inkább murván és hóban érzi otthon magát. Rengeteg helyi, illetve térségbeli duó száll csatába, így igazán remek alkalom nyílik arra, hogy végre a nemzetközi mezőnyben is lemérje tudását az Aschenbrenner György/Pikó Zsuzsa páros. Asi Magyarországon az utóbbi évtizedben rendre nyerte kategóriáját, bármilyen autóval is indult. Drukkerei imádják, az ellentábor pedig kígyót-békát dobál rá, egy jó világbajnoki szereplés sok kérdésre választ adhatna. A vb-futamokon kötelező, ám Asi számára szokatlan Pirelli abroncsokkal még itthon megismerkedett a pilóta. A csapat és az autó szerdán kora este átesett a gépátvételen, így semmi akadálya a csütörtöki hivatalos tesztnek, majd a rajtnak.

Eredményeikről, ahogy az élmenőkéről is, folyamatosan beszámolunk. Az első gyorsasági péntek reggel indul.

 

A világbajnokság állása:

1. Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC 78
2. Loeb/Elena Citroën C4 WRC 73
3. Sordo/Marti Citroën C4 WRC 50
4. Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC 36
5. H. Solberg/Menkerud Ford Focus RS WRC 29
6. P. Solberg/Mills Citroën Xsara WRC 25
7. Wilson/Martin Ford Focus RS WRC 23
8. Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC 20

A világbajnokság állása a gyártók közt:

1. Citroën Total World Rally Team 133
2. BP Ford Abu Dhabi World Rally Team 120
3. Stobart VK M-Sport Ford Rally Team 69
4. Citroën Junior Rally Team 37
5. Munchi's Ford World Rally Team 21

A világbajnokság állása, JWRC:

1. Prokop/Tomanek Citroën C2 S1600 46
2. Kosciuszko/Szczepaniak Suzuki Swift S1600 42
3. Burkart/Kölbach Suzuki Swift S1600 35