Ami az én ízlésemet illeti, a frissítéssel nem vagyok maradéktalanul elégedett, mert a futómű átdolgozása nem titkoltan kiemelt feladat volt. Kár érte, Németországban nagyon szerettem az átlagosnál kicsit feszesebb és sportosabb Cee'det, sokan azonban panaszkodtak, hogy túlságosan pattogós az autó. Jellemzően a fontosabb, fejlődő piacokról érkeztek hasonló visszajelzések, emiatt lágyabb, puhább hangolást kapott a frissített modell.
Ennek csak azért nem örülök, mert egy kicsit sikerült átesni a ló túlsó oldalára. Értem én, hogy Magyarországra puhább autó kell, különben kirázódik a család belőle, de amit a Cee'ddel műveltek, az már kicsit sok. Rendben, ballonosabb téli gumik voltak az autón, de ha ezt az extra hatást gondolatban levonom, akkor is kicsit ringatózós lett az élmény. Nem vészes, de az ideálisnál egy fokkal rosszabb lett a végeredmény, bizonyos tempó felett már annyira semleges a Cee'd, mintha nem is az úton lenne, csak felette siklana. Ebben természetesen a kormányrásegítés is ludas, szintetikus lett, pedig az előző modellnek éppen ez volt az egyik erőssége. Azért nem rossz az úttartás, kanyarodni is élvezetesen lehet, de régen még egy kicsivel jobb volt.
A csúcsfelszereltségű modellekben fekete zongoralakkos betétek kaptak helyet, az ezüst színűek jobban mutatnak
Nem az igazi az 1,6-os dízelmotorhoz kapcsolt hatfokozatú kézi váltó sem, korábban a benzinesekét nem éreztem rossznak, ez viszont nem túl jó. Mintha Koreában ez valamiféle betegség lenne: a Cruze dízeljéhez készített szerkezet is gyengécske, a Kiáé makacs, nem szereti a gyors kapcsolásokat. Kicsivel hosszabb úton is jár, mint kellene, de nem mondom, hogy nem tudnám megszokni.
Mert egyébként a 115 lóerős, 1,6-os dízelbe nem lehet belekötni. Néhány évvel ezelőtt simán bevettem volna róla, hogy kétliteres, annyira nyomatékos, hogy az már szinte veszélyes. Mindenki csak elismerően hümmög, ha szóba jön ez a motor, 1500-as fordulat alatt persze élettelen, mint egy vámpír nappal, de amúgy nagyon barátságos. Miközben alig fogyaszt, a gyár 4,9 literre írja a kombinált átlagot, na ez a gyilkos, havas-jeges, mínusz tízfokos városi télben sem ment 6,5 liter fölé. És még csak kímélve sem volt, szóval nem lehet rá különösebb panasz, a hatodik egyébként hosszú, még 140-nél sem forog 3000-et a főtengely.
A helykínálatra a kifutó modellben sem lehetett panasz, nem kell nyomorogni a hátsó ülésen
Arra érdemes figyelni, hogy nagy hidegben hosszú izzítást igényel a motor, ilyenkor kicsit kerreg is, de később nem zavaró a hangja. Műszakilag is az elérhető maximumot nyújtja a Cee'd, hibátlanra vizsgázott a hegymeneti elindulást segítő fékasszisztens, de még a menetstabilizáló is olyan, hogy megcsúszás esetén variál a kormányrásegítéssel, így jelezve, melyik irányba is kellene tekerni a kormánykereket.
Minden aprócska hibája ellenére azt kell mondanom, nálam jelenleg a Kia Cee'd SW a kategória legjobb ajánlata. A testvérmodell i30-ban talán kicsit jobb a futómű, de kevésbé hangulatos az utastere, ötlettelenebb a formája, nincs rá hét év garancia, így nem gondolkodnék rajta sokáig. Kérdeztem is a kollégákat, hogy perverz dolog-e, ha úgy érzem, nem lenne hülyeség venni egy kombi Cee'det, de megnyugtattak, hogy még nem ment el teljesen az eszem.
Magasra nyílik a csomagtartófedél, alulra, a kis rekeszekbe is lehet pakolni
Azért a Camarónak még mindig jobban örülnék.
Műszaki adatok |