Vágólapra másolva!
Danival, a BMW sajtósával és Nórával, az operatőrrel mentünk ki a Nürburgrinre egy BMW X1-essel. Az autó már járt korábban nálunk teszten, így nem okozott meglepetést, hogy milyen jól megy, milyen kemény a rugózása, és hogy milyen sokat fogyaszt, ahhoz képest, hogy csak egy kétliteres dízelmotor hajtja. Igaz, hogy a két turbófeltöltő, az automatikus váltó és az összkerékhajtás is növeli a fogyasztást, de azért azt nem gondoltam volna, hogy bőven tíz liter feletti átlag jön majd ki az 1160 kilométeres úton, különösen annak fényében, hogy az 530d GT Genfbe menet kilenc liternél is kevesebbel eljárt.Szinte végig esőben utaztunk, ami nem is lett volna baj, az út felénél azonban történt valami. Erős koppanást hallottunk, és utána hirtelen kétszeresére nőtt a szélzaj az utastérben. Gyorsan félreálltunk: kiderült, hogy a szélvédő tetején kiugrott a tömítés a helyéről. Visszatettük, de ragasztó híján elindulás után azonnal újra kiugrott, az út végére pedig rendesen megnyúlt a menetszéltől. Nem elég, hogy a szélzúgás az agyunkra ment, de az az átkozott gumi állandóan hozzá is verődött a tetőhöz, így kénytelenek voltunk jó hangosan hallgatni az egyébként kiválóan szóló Harman/Kardon hifit.
Vágólapra másolva!