Sportol a család - Renault Mégane GT-teszt

Vágólapra másolva!
Vélhetően kevesen fogják venni nálunk 180 lóerős, benzines turbómotorral a Renault Mégane kombi változatát. Pedig a Grandtour GT igen jó autó, még az ára is kedvező, van azonban egy kellemetlen tulajdonsága.
Vágólapra másolva!

Tesztautónkban a kétliteres, 180 lóerős, benzines turbómotor dolgozott, amely kettős megfúvású (twin scroll) turbójával és változó szívóoldali szelepvezérlésével eléggé, de nem kiemelkedően számít korszerűnek. A változó kipufogóoldali szelepvezérlés, a közvetlen befecskendezés, és a start-stop rendszer például hiányzik belőle, pedig utóbbi kettőre tényleg nagy szüksége lenne. Hogy miért? Mert a fogyasztása - ha nem bőven 2000-es fordulat alatt váltunk föl, ahogy az autó javasolja - állandóan az egekbe szökik, városi forgalomban szinte lehetetlen 12 liternél kisebb étvágyat kihozni belőle, de ha véletlenül dugóba is keveredünk, akkor már tényleg rémisztő, 18-19 literes adatokat ír ki a fedélzeti számítógép.

Talán még jellemzőbb a túlzott benzinigényre, hogy 120 km/óránál, sík terepen, kikapcsolt klímával is nyolc litert eszik hatodik fokozatban. Vida kolléga anno a hetven lóerővel izmosabb RS-ből 10,6-os átlagot hozott ki egy hét használat alatt, ezért is meglepetés, hogy a GT semmivel sem takarékosabb a kihegyezett sportváltozatnál. Mi lenne, ha még egy automatikus váltó és összkerék-meghajtás is lenne benne?

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Nagy sebességnél is stabil, de a hosszú tengelytávjával a szűk fordulókat nem annyira szereti

Pedig a fogyasztástól eltekintve a motort csak dicsérni lehet. Halkan, vibrációmentesen jár, és már 1200-as fordulatszámtól rendesen megjön az ereje, a 300 Nm-es csúcsnyomaték pedig már 2250-nél teljes egészében rendelkezésre áll. Olyan, mint egy erős dízel, jó hanggal és vibrációk nélkül, ami nem fogy ki a szuszból 4000-nél. Nagyon kell vigyázni a gázpedállal, mert a jól hangszigetelt utastérben észre sem veszi az ember, milyen hamar átlépi a megengedett sebességhatárokat. Mivel a motor nyomatékból megold bármilyen kényes közlekedési szituációt, a szokásosnál ritkábban kell a kissé nyúlós, hosszú úton járó váltóhoz nyúlni, és arra is ritkán van szükség, hogy a leszabályozás környékéig pörgessük.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Fölényes erejű a sima járású a kétliteres turbómotor, az RS-ben még 70 lóerővel többet tud

Nagyon egyenletesen épül föl a turbós erőforrás ereje, ezért belülről nem is érezni, valójában milyen gyors is az autó, csak az tűnik föl, hogy a meglehetősen intenzív gyorsulásélmény soha nem akar megszakadni, és hogy a forgalom többi résztvevője hamar apró ponttá zsugorodik a tükörben. Nyolc másodperces gyorsulása garancia arra, hogy a kétliteres dízel Passatok, Mondeók ne jelenthessenek komoly ellenfelet a zöldre váltó lámpánál, és ami a legjobb az egészben, hogy a GT rugalmasságban is állja a versenyt velük.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Ilyen gyors kompakt autó ritkán kínál 491 literes csomagtartót

A futómű 12 mm-rel alacsonyabb, és jóval keményebb, mint a normál Mégane kombiban, de a korlátozott komfortról nem csak a rugók, az átdolgozott lengéscsillapítók, hanem a meglehetősen alacsony, 40 százalékos oldalfalú gumik is tehetnek. Alacsony sebességnél, töredezett, sokat foltozott aszfalton valóban kellemetlen élmény menni a GT-vel, de utazósebességnél már megjön a rugózás, és ekkor lehet azt is érezni, hogy azért ez a futómű jóval megbocsátóbb, mint az RS-é. A keménységért cserébe, sokkal kontrolláltabb a mozgása kanyarokban, minimálisan dől meg, és később kezdi el tolni az orrát, mint a gyengébb, normál Grandtourok.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A keményített sportfutóművel alig dől kanyarokban, de lassú tempónál rázós az utazás

Valamivel csökkentették az elektromos rásegítés mértékét a kormányzáson, de közvetlen hangolása ellenére sem lett az autó fénypontja a meglehetősen kevés visszajelzést adó, szintetikus érzetű szerkezet. Szerencsére a fékek viszont méltóak az autó többi részéhez, a megnövelt első féktárcsák, az RS főfékhengerével karöltve és a progresszívebbre hangolt pedállal, remekül illenek a nagy motorteljesítményhez; a rövid fékutakhoz a 225 mm széles Dunlop-gumik is hatékonyan hozzájárulnak.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A meglehetősen alacsony pozíciójú ülések is az RS-ből származnak

Egy precízebb váltóval, több érzést adó kormányzással és egy takarékosabb motorral szinte tökéletes utazóautó lenne a Mégane Grandtour GT, de kedvezőnek mondható, 5,69 millió forintos árával így is nagyon jó ajánlatnak számít. Különösen azért, mert ekkora motorteljesítményt, ilyen gazdag felszereltséggel és kombi karosszériával szinte senki sem kínál jelenleg a prémiummárkákon kívül. Vetélytárs lehet esetleg a 160 lóerős Volkswagen Golf Variant 1.4 TSI Highline, a 150 lóerős Peugeot 308 SW Premium és a 200 lóerős Skoda Octavia Combi RS, de mind jóval drágább a Renault-nál, a Volkswagen 800 ezerrel, a Peugeot 400 ezerrel, a menet-teljesítményekben egyedül összemérhető Skoda pedig közel kétmillió forinttal kerül többe.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Hátrafelé nem túl jó a kilátás a kis ablakokon keresztül. Jól jön a parkolóradar

Három literrel alacsonyabb fogyasztásával esetleg a kissé lassabb, 160 lóerős dízel Mégane Grandtour GT is számításba jöhet a potenciális vásárlóknak, ennek 550 ezerrel magasabb vételára 55-60 ezer kilométer után térül meg a mai üzemanyagárakon.

Műszaki adatok

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1998 cm3. Furat/löket: 82,7/97 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 132 kW (180 LE)/5500. Nyomaték: 300 Nm/2250. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: 290 mm átmérőjű hűtött tárcsa/260 mm átmérőjű tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4559/1804/1495 mm. Tengelytáv: 2701 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1543/1547 mm. Tömeg: 1391 kg. Terhelhetőség: 493 kg. Csomagtartó térfogata: 491/1595 l. Üzemanyagtartály térfogata: 60 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 8,0 mp. Végsebesség: 225 km/óra. Átlagfogyasztás: 7,7 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 13,2 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 178 g/km.