Videón az 537 lóerős Mercedes SL 63 AMG

Mercedes-Benz SL 63 AMG
Vágólapra másolva!
Genfben már látható lesz az új SL roadster AMG kivitele. A gyári sportváltozat tetemes, 1845 kg-os tömegéhez kellőképpen izmos, 5,5 literes V8-asa 537 lóerős és 4,3 másodperc alatt gyorsul százra.
Vágólapra másolva!

Forrás: Mercedes-Benz

Tavaly év végén jelentek meg az első hivatalos képek a Mercedes-Benz SL új, R231-es gyári kódjelű generációjáról, a Genfi Autószalonon pedig már az AMG sportváltozat is ott lesz. A gyári tuningcég mérnökeinek meg kellett küzdeniük a korábbi S osztályokra jellemző, óriási, 1845 kg-os tömeggel, bár ez a generáció már eleve 125 kg-mal könnyebb elődjénél.

Forrás: Mercedes-Benz

Ezt az SL63 orrába épített 537 lóerős 5,5 literes biturbo V8-asra bízták, mellyel 4,3 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/h-s sebességre, de a 200 km/h eléréséhez sincs szüksége 12,9 másodpercnél többre. A motor hatalmas, 800 Nm nyomatékát egy hétfokozatú duplakuplungos AMG váltó juttatja a hátsó kerekekre.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=VmaNuArMB4QuJQa4

Akinek ez még mindig kevés lenne, a nyitható keménytetős sportkocsihoz megrendelheti az AMG Performance Package-t, hogy 564 lóerőt és 900 Nm-t hozzon ki az SL63-ból, amely így egy másodperccel hamarabb éri el a 100 km/h-s tempót. Az AMG modellt agresszívebb lökhárítójáról és a hűtőrács dupla krómcsíkjáról lehet azonnal felismerni.