Az M21-es Volga akkoriban mutatkozott be, amikor szovjet tankok tiporták el az '56-os forradalmat, aztán három sorozatban egészen 1970-ig gyártották, és fokozatosan kiváltotta a bogárhátú Pobedákat. Ma reneszánszát éli a keleti blokk megbecsült és tekintélyt parancsoló veteránjaként, de mivel megtizedelődött az itthoni állomány, egyre több példány érkezik Ukrajnából. Ezúttal egy magyarországi, szépen restaurált, kései limuzint próbáltunk ki.

Az M21-es Volgával a Szovjetunióban folytatódott az ellenség autóiparának másolása: nem titok, hogy az amerikai Ford Mainline adta a formai ihletet, de a részletekben fellelhető némi Plymouth-hatás is. Az elavult M20-as Pobeda leváltására szánt modellhez az ős oldaltszelepelt négyhengeresét alakították OHV-vezérlésűvé, és így félgömb alakú égésterűvé, miközben a viselkedése kicsit pörgősebb is lett a rövidebb lökettől.

1967-ben összesen 57 ezer M21-est és M22-es kombit gyártottak. Ha az előző a "cápafogas", akkor ez a "bálnaszilás" rács. Eltűnt a szarvast ábrázoló, nem túl gyalogosbarát orrdísz, az indexek pedig íveltek lettekForrás: Retro Mobil

Az M21-es önhordó, nagy és kényelmes autó, de komplikált, könnyen meghibásodó központi kenőrendszerével kezdetben sok gond akadt: pedálos pumpával lehetett kenni a 19 zsírzópontot a futóműben. A típust elvileg a Szovjetunióban is bárki megvehette (ha kapott kiutalást, azaz engedélyt rá), de ha netán volt is, elérhetetlenül drágán adták, így a legtöbben az állami autók mellett csak a taxiváltozatot ismerhették (a rádió helyén taxaméter volt benne, elöl pedig egybe üléspad).

Szerencsére az eredeti, csöves rádiót is sikerült megmenteni. Az óra hangosan kattog, alatta a kézigáz karja és a szivargyújtóForrás: Retro Mobil

Elhagyták a kenőrendszert és az automataváltót

Az első széria 1956-ban jelent meg jellegzetes, vízszintes rudas hűtőráccsal, 2,4–es, 70 lóerős motorral és háromfokozatú automata vagy szinkronizálatlan kézi váltóval. Rövid ideig futott, 1959-ben már leváltotta a köznyelvben "cápafogasnak" nevezett, függőleges rácsozatú második sorozat, az ósdi karosak helyett teleszkópos lengéscsillapítókkal, és elhagyták belőle a központi zsírzórendszert is.

A harmadik kiadás átformált lámpatesteket és a Csajkáéhoz hasonló rendszámvilágítást hord. A lökhárítóknak csak a felső része krómozottForrás: Retro Mobil

1958-ban a Brüsszeli Világkiállításon a Nyugatnak is bemutatkozott a Volga, és rögtön el is vitte a fődíjat! A közönségsiker nyomán azonnal megindult az export, a kapitalistáknak szánt modellek gazdagabb díszítéssel és kis kompressziónöveléssel 80 lóerőre izmosított motorral futottak. Jobbkormányos és dízel kiviteleket is kínáltak, utóbbiakat nem a gyár, hanem a belga importőr építette.

A sebességmérő plexikupola, átsüt rajta a napfényForrás: Retro Mobil

A kocsik motor nélkül érkeztek Antwerpen kikötőjébe (a csomagtartóban a váltóval), itt kapták meg kezdetben 1620 köbcentis (48 lóerő) Perkins-gyártmányú, később Rover-eredetű és 2,3-as (65 lóerős) dízeleiket. A gázolajosítás utolsó sorozata már 2,0 l-es Indénor (Peugeot) gépekkel futott (98 lóerő).

Ez a 80 lovas exportgép, 13-14 litert iszik száz km-en. Az orosz télhez tervezték a hűtő előtti redőnyt, a fülkéből működtethetőForrás: Retro Mobil

Első Volgaként kapott veteránvizsgát

1962-ben az orrát díszítő ugró szarvas nélkül, mutatós, nagy króm hűtőmaszkkal, átformált indexekkel és 75 lóra izmosított motorral mutatkozott be a harmadik sorozat, amelyből már készült tágas kombi is, M22 jelöléssel. Ebből a szériából gyártották a legtöbbet, hozzánk is jutott belőle, főleg az állam- és pártapparátusnak, de rendőr- meg mentőkocsiként is szolgált néhány.

Magasan hordja az orrát, 23 centis hasmagasságával földutakon is jól boldogul. 1962 és 1970 között készült az M23 jelű különleges kivitel, a Csajka 5,5 literess V8-asával, 160 lóerővel, mindössze 603 darabos sorozatban - főleg a KGB-nekForrás: Retro Mobil

Tesztgépünk is a harmadik kiadásból való, nem mellesleg hazánk első OT-rendszámos 21-ese. A tulaj édesapjának is ilyenje volt, úgyhogy ő eleve ezt a típust kereste. Talált is egyet aránylag jó állapotban, ám az átvizsgálásnál gyorsan kiderültek a karosszéria hibái - ekkor döntött úgy, hogy darabjaira szedi, és minden porcikáját felújítja.

Széltében bőséges a hely, hárman is elférnekForrás: Retro Mobil

Több helyszínen folyt a munka, az alkatrészek többségét Ukrajnából és hazai apróhirdetéseknek köszönhetően sikerült beszerezni, de négy donorautót is felhasználtak. A porladófélben lévő (egyébként is legendásan mállékony) kormány helyett egy fiatal szaki készített újat - ember meg nem mondja, hogy nem gyári. Négy és fél évig tartott a restaurálás, az eredmény magáért beszél; a Volga nulla kilométeresen sem volt ilyen szép.

Nyolcvannal a világból is kimegy

Ami rögtön feltűnik, s kicsit sem illik a szovjet gépekről kialakult képbe, az a kis csendesen és bársonyosan járó motor. Menet közben rázza valamennyire a kasztnit, és a futómű is nyekergéssel jelzi, hogy két év állás után lépett most újra szolgálatba. A Volga csak komótosan gyűjt sebességet, háromfokozatú kormányváltója hosszú áttételezésű, de könnyen kapcsolható és pontos.

Nagy és mély a csomagtér, az alacsony peremen könnyű átemelni a bőröndöketForrás: Retro Mobil

Az utazósebesség 80 km/h körüli, ezt sokáig bírja, de itt már hangosabb a motorzaj, és 70 felett a hajtáslánc vibrációi is felerősödnek. Magas építése és tereptűrő futóműve ellenére az M21-es nem kényelmetlen, ebben a puha, vastag tömésű üléseknek is fontos szerep jut. A magas súlypont ellenére a kanyarodási oldaldőlés nem vészes, a nagy átmérőjű kormányt parkoláskor sem nehéz forgatni. Négy dobfékének nincs rásegítője, erősen oda kell lépni, hogy megálljon az 1400 kiló.

Felül párnázott, alul vas a műszerfal, a sebességmérő alatt a töltés, a tankszint, a vízhőfok és az olajnyomás mutatóiForrás: Retro Mobil

A Volgát több mint tíz éve restaurálták, azóta alig 3200 kilométert ment csak - egyszer még a Közlekedési Múzeumban is kiállították. Maga a típus azonban a restaurálás időszakához képest kevésbé számít ritka veteránnak: nő a kereslet, egyre többet hoznak be használtan Ukrajnából. De már nem két fillér: felújítva, magyar rendszámmal négymillió forintért vagy még drágábban hirdetik őket.

Forrás: Retro Mobil
Műszaki adatok - Volga M21 (1967)


Motor: OHV-vezérlésű, soros benzinmotor elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 2445 cm3. Furat x löket: 92,0x92,0 mm. Kompresszió: 7,15:1. Teljesítmény: 80 LE, 4000/perc fordulaton. Nyomaték: 172 Nm, 2000/perc fordulaton.


Erőátvitel: háromfokozatú kézi váltó (a két felső fokozat szinkron), hátsókerék-hajtás.


Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros tekercsrugókkal, hátul merev tengely, laprugókkal. Elöl-hátul dobfékek, egykörös fékrendszer.


Felépítmény: négyajtós önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4810x1800x1620 mm. Tengelytáv: 2700 mm. Saját tömeg: 1470 kg. Tank: 60 l.