Vigyázzon, fontos dolog derült ki a külföldi használt autókról

Vágólapra másolva!
Az idén várhatóan 153 ezer használt autót hoznak be Magyarországra, és ezzel újabb rekord dőlhet meg.
Vágólapra másolva!

2013 és 2016 között

megduplázódott a külföldről behozott használt autók száma.

A Használtautó.hu és a Datahouse adatai szerint 2013-ban 70 700, 2014-ben 96 700, 2015-ben 122 600, 2016-ban pedig 142 ezer használt autót hoztak be Magyarországra.

A Használtautó.hu szerint

csökkent a gazdaságosan behozható autók köre,

mivel a nagyobb autóknál 10, a kisebbeknél

15 százalékos árelőnyt is el tudnak tüntetni a vételárra rakodó belföldi költségek.

A cég honlapján a személyautó-hirdetések több mint hét százaléka külföldi okmányokkal rendelkező, itthon nem regisztrált autóról szól, ezért

szerződés előtt mindenképpen tisztázni kell,

hogy a kötelező műszaki vizsga, a törzskönyv, a rendszám és a forgalmi együttesen mintegy 50 ezer forintot kitevő költségei kit fognak terhelni.

Az Európai Unión kívüli országokból érkező autóknál emellett

egyedi forgalomba helyezési engedélyt is intézni kell.