Karl Deutsch 1913-ban vette meg a J. W. Utermöhle kerékgyártó üzemet Kölnben, és gyorsan át is alakította járműgyárrá. Az autóépítés még évekre volt, a cég a háború előtt és alatt pótkocsikat és utánfutókat fabrikált a hadseregnek. A húszas évek elejétől kezdtek gyarapodni a kasztnirendelések - zömmel egyediek és kis sorozatúak – a Horchtól, a Benztől, a Fiattól és két rég megszűnt és elfeledett német márkától, a Mölkamptól és a Fafnirtól.
Ebből éldegélt a vállalkozás egészen 1927-ig, amikor eljött az aranyélet: 1927-ben a Citroën pont Kölnben nyitott gyárat, és természetesen a szomszédot kérte fel a B14, a C4 és a C6 modellek nyitott változatainak elkészítésére, mintegy ezerdarabos sorozatban. A gazdasági válságtól, sőt minden bizonnyal a bezárástól azonban
a Ford mentette meg a műhelyt, amikor 1931-ben megnyitotta hatalmas kölni üzemét.
Az erős és népes konkurencia (Drauz, Gläser, Buhne, Karmann) elleni harcban is jól jött a két nagy márka közelsége: a Ford Köln, Eifel és V8 típusokra hatalmas mennyiségben készített a Deutsch vászontetős kasztnikat, eleinte naponta 8-10-et, 1938-ra azonban már napi 30-at. Az erős kooperáció a háború után is folytatódott immár a Taunusszal, a Deutsch az összes generációból faragott kabriókat.
Az első és második korosztályos, a „púpos" és a „földgömb" kabrió Taunusok mutatósak és
elegánsak, de drágák voltak, 8500-8600 márkát kóstáltak,
akkor, amikor egy munkás bruttó fizetése havi 279 márka volt. Nem sokkal a Borgward Isabella megjelenése után Johannes Beeskow, a cég fő karosszériamestere és Karl fia, Werner Deutsch ügyesen megkörnyékezte dr. Carl Borgwardot, és megmutatták neki az egyik szemrevaló Taunus 15M-et.
Ettől kezdve az Isabella kétüléses és 2+2-es Cabrio változatai náluk készülhettek, és a 2+2-es kupék (Deutsch Coupe) egy részének gyártását is megkapták. A kabriókat a kupékból faragták, a tetőt levágva azonban sokat romlott az önhordó karosszériák merevsége, így meg kellett erősíteni a szerkezeteket. Nem volt ez másként az Opelnél, a Deutsch következő nagy kuncsaftjánál sem.
Az Autenrieth műhely 1964-es bezárása után a Deutsch vette át az A, a B, a C Rekord, a Commodore és az Olympia A vászontetős változatainak gyártását is, ezek kis sorozatú, exkluzív és méregdrága kocsik voltak.
Közben egy rövid időre Ingolstadt is beszállt a kabriójátszmába,
az Audi Super 90 és 100 nyitott kiviteleit szintén a Deutsch fabrikálta.
A magas árak miatt azonban gyenge volt a kereslet, ráadásul több szakértő is megkérdőjelezte az átalakított kasztnik biztonságosságát, ami a cég végleges bezárásához vezetett 1971-ben. Kár, hogy a kölni cég nem érhette meg a kabriók nyolcvanas-kilencvenes évekbeli reneszánszát, igaz, az sem volt: mára az összes tömeggyártó felhagyott a négyüléses kabriók gyártásával.
Még több veterános olvasnivaló a Retro Mobil októberi számában: