Ingyenessé vált a cégalapítás
Van olyan cégforma, ahol ezért korábban 105 ezer forintot kértek.
Van olyan cégforma, ahol ezért korábban 105 ezer forintot kértek.
Kevesebb cég szűnt meg, több alakult tavaly, mint korábban, mégis apad a működő cégek száma.
A csendesebb 2016-os év után újabb komolyabb mozgás jöhet az idén.
A 2015-ös cégalapítási számokat úgy tűnik, sikerül majd felülmúlni 2016-ban.
Az uniós forrásosztási elvek ellenére fővároscentrikus marad a cégvilág.
A cégvilágban folytatódik a tisztulási folyamat, nem kevés új vállalkozás alakult az első félévben.
Megjelent a 2,9 milliárdos keretösszegű pályázat, a fiatalok vállalkozóvá válását támogatják.
A vállalkozói kedv akár már a gimnazistákban is mocorog. De még mindig nem lép túl a genderkérdésen.
Bár a trend ellenére is akad néhány iparág, amely az országos átlagon felül teljesített 2015-ben.