Varga Judit: Magyarországon biztosított a jogállam
A magyar ellenzék feljelentő rendszert működtet - mondta az igazságügyi miniszter.
A magyar ellenzék feljelentő rendszert működtet - mondta az igazságügyi miniszter.
A máltai újságírónő meggyilkolásával kapcsolatban a baloldal hallgat.
A nyílt társadalom híveinek nem tetszik, hogy Magyarországon alkotmányos rangra emelkedik a keresztyén kultúra.
Tiszteletben kell tartani a tagállamok egyenjogúságát - mondta Varga Judit.
Újabb súlyos hiányosságokra derült fény a finn jogrendszerből.
Didier Reynders még miniszterként kenőpénzt fogadhatott el kongói bűnözőktől és az egyik elnökjelölttől.
Komoly problémák a finn alkotmányossággal és az igazságszolgáltatással is, mégis Magyarországot próbálják kritizálni.
Súlyos gondok a finn alkotmányosság, a médiapluralizmus, az igazságszolgáltatás és a kisebbségi jogok területén.
Noha csábítják a migránsokat az országba, mégsem bánnak velük megfelelően egy liberális jogvédő intézet szerint.
A képmutató finn kormányfő teljesen alaptalanul bírál másokat, miközben hazájában nem érvényesül a médiapluralizmus.