Titokzatos korinthoszi sisakot árvereznek el Londonban
A bronzsisak Kr.e. 500 és 450 között készült.

A bronzsisak Kr.e. 500 és 450 között készült.
Az Antikhythera hajóroncs a szárazföldi Görögország és Kréta között helyezkedik el, és arról híres, hogy rajta volt az Antikythera Mechanizmus, amit a világ első számítógépének is neveznek és valószínűleg komplex csillagászati számításokra használták.
Korábban azt hitték, hogy másolat.
Ebben az ókori szuperjósdában a fák suttogásából állapították meg a jövőt.
A kutatók úgy gondolják, hogy a templomot részben tűz rombolta le.
A Görög Kulturális Minisztérium azt nyilatkozta, hogy Salamis maradványai pontosan olyanok, mint ahogy majdnem 2.000 évvel ezelőtt Pausanias leírta.
A zsinagóga korát még nem igazolták és vannak régészek, akik szerint későbbi eredetű.
A kutatók madarak bevonásával történő rituálék ábrázolásaik találták a freskókon.
Ferenc pápa és II. Jeromos ortodox érsek december elején állapodott meg az értékes műtárgyak visszaszolgáltatásáról.
A közkedvelt történész számos csodás helyszín mellett II. Erzsébet paradicsomi szigetét, Nagy Sándor görög palotáját és olasz búvóhelyeket is bemutat legújabb dokumentumsorozatában.