A Mercedes uralta az első edzést, Alonso kört sem ment
2013. július 05. 09:53
Üdvzöljük Kedves Olvasóinkat a Német Nagydíj első szabadedzéséről készülő élő tudósításunkban. Izgalmas hétvége elé nézünk, minden szem a Pirellire szegeződik a múltheti Silverstone-i gumibotrány óta.
Ahogy azt várni lehetett, a Pirelli megpróbálja jobban kontrollálni a csapatok gumikezelését: mostantól lesz kötelező minimális értéket szabnak a guminyomásra és a kerékdőlésre, amelyek valószínűleg hozzájárultak a múlt heti sorozatos defektekhez.
A gumik változtatása természetesen kihathat az erőviszonyokra is, a leginkább a Ferrarinak és a Lotusnak lehet félnivalója. A hétvégéről írt előzetesünket némi esélylatolgatással fűszerezve itt olvashatják.
A versenyzőket tömörítő GPDA csütörtöki ülése után közleményben tudatta, hogy amennyiben a múlthetihez hasonló problémák fordulnak elő a gumikkal, kilátásba helyezik a verseny bojkottálását. Fernando Alonso ugyanakkor valószínűtlennek tartja ezt a forgatókönyvet, a spanyol szerint bízniuk kell a Pirelli szakértelmében - nem tehetnek mást.
Az 5,148 kilométeres pályán, két különböző érzékelési ponttal.
Buttont most szíjazzák be a McLarenbe, Alonso viszont még a Ferrari mellett ácsorog, amíg a szerelők az utolsó simításokat végzik az autón. Azonnal kezdődik az edzés.
Az első autók kihajtanak a pályára. Közben a gumikra vonatkozó pontos követelmények - mint a kötelező guminyomás és kerékdőlés - is megjelennek a képernyőn, továbbá a felhívás arra, hogy a csapatok ezentúl nem cserélhetik ki a jobb és baloldali gumikat a jobb teljesítmény érdekében.
A spanyol edzése nem tartott sokáig... a pálya mellett leparkolta az autóját. Miután kiszáll, segít a pályabíróknak eltolni a Ferrarit. Massa közben az installációs körét teljesíti, és arról számol be rádión, hogy a jobboldali tükre vibrál - talán nem rögzítették megfelelően.
Hamiltoné az első mért kör: 2:16.935 - ennek természetesen még semmi jelentősége.
A levegő mindössze 17, a pálya pedig 20 fokos, ami nem igazán kedvez a Lotusnak - Kimi Räikkönen abban reménykedik, hogy a hétvége további része melegebben alakul majd.
Az előző hétvégén még csak Kimi Räikkönen autóján szerepelt az eszköz, ami nagy sebességnél csökkenti a légellenállást, egyelőre azonban még folyik a finomhangolása.
A venezuelai Rodolfo Gonzalez idén már harmadjára kap lehetőséget pénteken a Marussiától, Bahreinben és Spanyolországban vezette korábban az autót. A sisakja elképesztő színekben pompázik!
A versenyző azonban nem tűnik gondterheltnek. Szintén nyugodt hangulatban van az idény végén visszavonuló Mark Webber, aki a mérnökeivel cseveg a bokszutcai irányítófalon. A pályán nem történik semmi...
Rögtön el is végi az első kanyart, és kimegy a bukótérbe, de folytatni tudja. Rajta kívül csak Max Chilton van pályán, a többiek nem kapkodnak, ahogy azt péntekenként megszokhattuk: Továbbra is csak Hamiltonnak van mért köre.
Hatalmas 600-as szám díszeleg az autók oldaldobozán. A legendás csapat 1975 óta versenyez a sorozatban, ezalatt 114 győzelmet arattak - az utolsót tavaly Spanyolországban, Pastor Maldonado révén.
A Mercedest már feltették egy állványra, és ott folytatják tovább a munkát - ez azért már nem nevezhető szokásosnak. Ezen a hétvégén egyébként a német is használja a passzív DRS-t. Közben a pályán továbbra sem igazán történik semmi, Button köröz magányosan.
A Ferrari most érkezett vissza a bokszutcába, ahol már a szerelők tolják a csapat boksza felé. A megállást valószínűleg egy elektronikai probléma okozta, ezt azonban még nem tudták megerősíteni.
Ezzel 37 másodpercet ver Hamiltonra... 1:39.929. A McLarennél a fékerő elosztással kísérleteznek: Button autóján előrébb, Pérezén pedig hátrébb állították, hogy felmelegítsék a hátsó fékeket. A Ferrarinál közben megkezdték Alonso autójának vizsgálatát.
1:33.642-re szorítja le a legjobb időt, közben többen is megérkeznek a pályára, de még mindig csak 6 versenyzőnek van mért köre.
Az ausztrálnak, aki mindig is kedvelte a német pályát, most 1:33.047-tel átveszi a vezetést. Mögötte Button, Grosjean Pérez a sorrend, de az idők mostantól várhatóan gyorsan változnak majd. Közben Massa is megtette első értékelhető körét, amivel felugrott Pérez elé.
Kilátogat a bukótérbe, de gond nélkül folytatni tudja. Közben Hülkenberg veszi szélesen a célegyenesre ráfordító kanyart, és megcsípi a füvet a kerékvetőkön túl. A másik Saubert vezető Gutiérrez durva alulkormányzottságról panaszkodott nemrég a csapatrádión.
Vettel a második helyre kapaszkodik fel csapattársa mögé, de még így is szűk fél másodperc a hátránya.
A csapat megerősítette, hogy elektronikai probléma hátráltatta az edzés elején, most azonban visszaküldték a pályára... de hiába, nincs minden rendben a Ferrarival. Most legalább önerőből vissza tud jönni a garázsba. A szerelők azonnal rávetik magukat az autóra.
1:32.349-cel veszi át a vezetést, mögötte csapattársa 2 tizeddel lemaradva. Hamiltont arról tájékoztatják, hogy Rosberg nagyobb tempóval kezdi meg az 5-ös kanyart.
"Ugyanaz a gond, ugyanaz a gond. Mit csináljak? A motor..." - jelentette a spanyol a csapatrádión, mielőtt visszatért a bokszba. A csapat most az ECU-t, vagyis a motorvezérlő elektronikát vizsgálja az autón.
A brazil Ferrarija egy állványon pihen a garázsban, a szerelők az autó hátulján dolgoznak lázasan... nem indul jól a hétvége az olaszok számára.
Nem tud javítani legjobb körén, a csapat pedig arra figyelmezteti, hogy gond van a DRS-ével, így óvatosan használja. Következő körében mégis tud javítani: 1:31.754 az új etalon.
A Force India versenyzője eddig nem futott gyors kört, azonban első két mért ideje nem túl erős: jelenleg a 15. helyen áll. Közben csapattársa, Sutil az ötödik helyen áll.
A visszajátszásból látszik, hogy milyen durván "bólogat" a McLaren a féktávon az aszfalt egyenetlenségei miatt.
A többiek a közepes gumikon egyelőre nem tudnak mit kezdeni a Mercedes párosával, a 3. helyezett Webber több mint 1 másodperccel van elmaradva Hamilton legjobb idejétől. Az ausztrál mögött Sutil, Räikkönen, Massa, Button, Pérez, di Resta a sorrend. Egyedül a motorelektronikával küszködő Alonsónak nincs mért köre. Közben Vettel autóján is dolgoznak a Red Bull szerelői, a versenyző azonban nem száll ki a pilótafülkéből.
A spanyol kiszállt az autóból, dühösen ledobta a kesztyűit és levette a bukósisakját is. Ez most nagyon nem jön jól neki, hiszen Silverstone-ban is elmondta, hogy az elkövetkezendő 2-3 verseny kritikus lesz a bajnokság szempontjából, és a Német Nagydíjon fény derülhet a Ferrari valós formájára. Úgy tűnik, az ECU-t ki kell cserélni a spanyol autójában.
"Nem tudok felmelegíteni az első gumikat" - panaszkodik a rádión. Közben az élmenők visszatérnek a pályára, Hamiltont arra kérik, állítson a kuplongon a kormányon lévő kapcsoló segítségével.
1000 eurós büntetést kapott bokszutcai gyorshajtás miatt. Úgy látszik, a csapat nem véletlenül aggatta rá a Speedy Gonazelez nevet...
"Hűtenünk kell az autót!" - figyelmeztetik a csapatrádión, majd behívják a bokszba, hogy egy új első szárnyat tegyenek fel a Lotusra. A finn előző körén nem tudott javítani, így továbbra is marad az 5. helyen.
"Nyomd a kockás zászlóig, nézzük meg mit bírnak ezek a hátsó gumik" - szólnak rá a fülére rádión. Az élen a sorrend változatlan, Hamilton éppen most járt a bukótérben, így esélye sem volt javítani az idején. Közben Gutiérrez erős vibrációra panaszkodik. "Tudod folytatni?" - kérdezik tőle a rádión. "Igen, de nem leszek valami gyors" - válaszolja.
A címvédő kicsit lefarag az idejéből, de egyelőre csaka 8. helyen áll, másfél másodperccel lemaradva Hamiltontól. Webber eközben a 3. helyen álló Webber egy gyors első szárny cserén járt a bokszban, ahogy a Lotust vezető Grosjean is. Alonso és Pérez kivételével mindenki a pályán.
Jo Bauer éppen a Mercedes garázsa előtt sétálgat, és figyeli, hogy minden a szabályok szerint folyik-e a csapatoknál.
Alig egy századdal gyorsabb korábbi köridejénél, így nem veszélyezteti Hamilton első helyét. A lassításból látszik, ahogy apró gumidarabok repülnek le a Mercedes első kerekeiről.
Senki nem tudja elvenni az első helyet a Mercedestől, az utolsó fél órában nem sokat változott a sorrend. Hamilton 1:31.754-gyel volt a leggyorsabb, mögötte Rosberg, Webber, Sutil, Räikkönen, Massa, Button, Vettel, Grosjean, Pérez, di Resta, Hülkenberg a sorrend. Webber nem tudott 1 másodpercen belülre kerülni Hamiltonhoz képest, a 12. Hülkenberg lemradása pedig 2 másodperc feletti.
A Mercedes párosa senkitől sem zavartatva nyerte a Német Nagydíj péntek délelőtti szabadedzését, amely hűvös időben és viszonylag eseménytelenül vette kezdetét. Lewis Hamilton az edzés közepén futott idejével több, mint egy másodpercet vert a 3. helyezett Mark Webberre, aki szokásához híven jól teljesített a Nürburgringen, miközben Sebastian Vettel csak a 8. helyen végzett hazai pályán. Adrian Sutil a 4. helyet szerezte meg az erős formát mutató Force Indiával.
A hűvös időtől tartó Lotusnál főleg a passzív DRS finomhangolásán dolgoztak, amelyet ezúttal Romain Grosjean autójára is felszereltek – nem véletlen, hogy a francia tette meg a legtöbb kört az edzésen, szám szerint 27-et. Az edzés legnagyobb vesztese egyértelműen a Ferrari volt: Fernando Alonso autója már a bemelegítő körön megállt a pályán, és bár később újra visszatért, egyetlen mért kört sem sikerült teljesítenie. A Ferrariban a motorvezérlő elektronika romlott el, így minden bizonnyal ki kell cserélni az ECU-t a spanyol autójában.
Az előző hétvége főszerepét játszó gumik ezúttal nem okoztak gondot, helyettük a technika hátráltatta a versenyzők egy részét, a másfél órás gyakorlás alatt többen – köztük Hamilton is - a DRS meghibásodásával küszködtek. Ettől, és néhány kisebb kicsúszástól eltekintve az edzés viszonylag eseménytelenül telt, ahogy azt péntek délelőttönként megszokhattuk.