Vettel nyert, 2015-ben ő lett a Bajnokok Bajnoka

Események

Race of Champions 2015, Sebastian Vettel, KTM X-Bow
Vágólapra másolva!
Először jutott a Race of Champions egyéni dőntőjébe Sebastian Vettel, és Tom Kristensent legyőzve 2015-ben ő lett a Bajnokok Bajnoka. A Londonban rendezett versenyen ő volt az egyetlen aktív F1-es pilóta, aki a legjobb négy közé tudott kerülni.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül70 bejegyzés

Pályafutása során először nyerte meg a Race of Champions, vagyis a Bajnokok Tornája egyéni értékelését Sebastian Vettel. A német pilóta korábban hatszor győzött Michael Schumacher társaként a Nemzetek Kupájában, de pénteken ezúttal a döntőben alulmaradtak Angliával szemben. Vettel szombaton, az egyéni versenyben viszont már csak egyszer hibázott, és a döntőben a Le Mans-i 24 órás verseny élő legendáját, Tom Kristensent legyőzve a Bajnokok Bajnoka lett 2015-ben.

A Ferrari pilótája először a rali- és ralikrossz-világbajnok Petter Solberget verte, majd 2:0-ra elintézte honfitársát, Nico Hülkenberget, a tavalyi győztes David Coulthardot nagy csatában 2:1-re győzte le, Kristensen ellen pedig ismét 2:0-lal zárt, miután a dán pilóta a falnak ütközött a második felvonásban. Vettel számára az elődöntő és a döntő igazi thrillerré vált, mivel mind Coulthard, mind Kristensen autója felmondta a szolgálatot a rajt előtt, így a futamok csak késve kezdődhettek.

Vettel és Kristensen a döntő második fordulójában KTM X-Bow-kkal küzdött egymás ellen Forrás: Race of Champions

„Olyan sokszor megpróbáltam már, és kudarcot vallottam, de most végre sikerült” – nyilatkozta Vettel. „Rögtön megtaláltam a helyes ritmust, nagyon boldog vagyok” – tette hozzá a Ferrari pilótája, akinek ellenfele, Kristensen is gratulált. „Tudtam, hogy nagyon rápörgött. Seb megérdemelten nyert, briliánsan vezetett. Sokszor bejutottam már a döntőbe, de nyerni még nem tudtam, köszi Seb” – viccelődött, és Vettelnek sem kellett több. „Sajnálom… Bár igazából nem is!” – mondta.

Coulthard kiesésekor nyilvánvalóvá vált, hogy mindenképpen új győztest avat az 1988 óta megrendezett év végi gála, mivel korábban Kristensen is csak a döntőig jutott, Vettel és a kisebb meglepetésre a dánnal megmérkőző Alex Buncombe korábban még nem nyert. A volt F1-es pilóta 2:0-s eredménnyel verte Felipe Massát, és a visszavonuló Susie Wolffot is, Daniel Ricciardót szintén F1-es ellenfele, Hülkenberg, Romain Grosjeant pedig a túraautós Jason Plato küldte haza.

A londoni volt olimpiai stadionban megrendezett gálaverseny szombati napján 27 ezer néző volt kíváncsi a helyszínen a pilótákra, akik a hideg időjárás, és az eleinte nedves pálya ellenére is folyamatos izgalmakkal, és nonstop akcióval hálálták meg a szurkolást. Küzdelmeik során szöcskével, KTM X-Bow-val, Euro NASCAR autóval, Radical SR3-mal, Ariel Atommal és Mercedes-AMG GT S-ekkel is versenybe szálltak, több el is romlott a futamok során.

Ez is jelzi, hogy bár a pilóták között máshol nem tapasztalható, barátságos hangulat uralkodott, a pályán mindannyian presztízskérdést csináltak abból, hogy jól szerepeljenek, de senki részéről fel sem merült, hogy nehezteljen valamiért az ellenfélre vagy piszkos trükköket alkalmazzanak. A RoC hosszú évek után tért vissza Európába, de azt egyelőre nem tudni, hogy hol folytatódik a hagyomány. A londoni stadionban valószínűleg nem, mivel az hamarosan a West Ham United otthonává válik.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

16:40
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

A bajnokok bajnoka kerestetik

Köszöntjük olvasóinkat a Race of Champions, vagyis a Bajnokok Tornája élő közvetítésében! A meghívott pilóták tegnap a Nemzetek Kupájáért, ma pedig az egyéni dicsőségért, a Henri Toivoinen emléktrófeáért küzdenek meg egymással Londonban.

16:50
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettelék tegnap kikaptak

A német csapat eddig zsinórban hatszor nyerte meg a pénteken rendezett Nemzetek Kupáját, de a pénteki döntőben Sebastian Vettel és Nico Hülkenberg is alulmaradt Andy Priaulx-lal szemben, így Anglia nyerte a trófeát. Részletes összefoglalónk itt olvasható.

ROC Nations Cup 2015 - Highlights

Check out the highlights from the 2015 ROC Nations Cup, won by Andy Priaulx and Jason Plato for Team England 1 after defeating Germany's Sebastian Vettel and Nico Hulkenberg. #ROCLondon

Posted by Race Of Champions on Friday, 20 November 2015
16:53
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Miről is szól a Bajnokok Tornája?

Eredetileg raliversenyzőknek szervezték a már hagyománnyá vált év végi gálát, manapság már autó- és motorversenyzők is egyaránt részt vesznek a meghívásos rendezvényen. Közös ismertetőjelük, hogy szinte mindannyian bajnoki címeket nyertek rangos bajnokságokban, sőt többen már az élő legendák közé is bejutottak. Részletes előzetesünket a versenyről és a lebonyolításról itt találhatja.

16:57
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Schumachernek üzentek a résztvevők

Első visszavonulása után Michael Schumacher rendszeres résztvevője lett a Bajnokok Tornájának, de győznie csak a Nemzetek Kupájában sikerült, igaz, azt Sebastian Vettellel párban hatszor nyerték meg egymás után. Súlyos síbalesete óta Schumacher már nem vehet részt a versenyen, és a közönség mellett az ellenfelek is szeretnék viszontlátni. "Hiányzol nekünk Michael, gyógyulj meg minél hamarabb" - üzenték neki.

17:03
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel és Ricciardo már tegnap összeakadt egymással

Sebastian Vettel tegnap már megküzdött tavalyi nemezisével, és volt csapattársával, Daniel Ricciardóval. A párharcból Vettel került ki győztesen egy hajszállal, majd az ausztrál viccesen nekiesett a német pilótának. Az egész estét ilyen mókázás jellemezte, és ez ma sem várható másként.

17:05
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Nem lesz könnyű a versenyzők dolga

A Sky Sports tudósítója szerint esett az eső Londonban, és a pálya több ponton jelenleg is nedves. Csütörtökön szakadó esőben edzettek a versenyzők, így valószínűleg hozzászoktak a körülményekhez, de így is nehéz dolguk lesz, főleg a nehezebb autókkal, például az Euro NASCAR-ral vagy a Mercedes-AMG GT S-sel.

17:08
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Aki a belső ívről indul, előnyben lesz

A pénteki tapasztalatok alapján előnyben lesz az a versenyző, aki a különleges pályának a belső ívéről rajtolhat. A táv, amit a futamok során meg kell tenniük, azonos, de aki a belső ívről indul, tovább melegítheti az abroncsait, ami kulcskérdés lehet.

17:11
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vereséggel kezdett a WTCC-bajnoka

José-María Lópezt az IndyCar-bajnok és Indy 500-győztes Ryan-Hunter Reay győzte le az első fordulóban, a RoC Buggyval, de az első fordulóban két futamot teljesítenek a versenyzők, így López egyenlíthet még. Most ő van a belső íven.

17:14
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Műszaki hiba miatt megismétlik a futamot

A futamok végét jelző lángoszlop fél körrel hamarabb jelent meg, a kockás zászlóval viszont nem intették le a versenyzőket, így a második futamot meg kell ismételni.

17:18
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

López búcsúzott a selejtezőben

A kétszeres WTCC bajnokot másodszor is legyőzte az indycaros Ryan Hunter-Reay, így az argentin pilóta nem jut be az egyenes kieséses szakaszba. Euro NASCAR autók érkeznek a rajthoz, Pascal Wehrlein küzd meg Andy Priaulx-lal.

17:21
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

A Mercedes-tesztpilóta simán lenyomta a WTCC gurut

Pascal Wehrlein kényelmes előnnyel, több, mint 1 másodperccel megelőzte Andy Priaulx háromszoros WTCC-bajnokot az első fordulóban. Az igen nehéz Euro NASCAR autókkal versenyeztek, amelyekkel szinte végig drifelték a nedves pályát.

17:23
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Wehrlein a falban kötött ki

Ilyen forgandó a szerencse: Pascal Wehrlein néhány kanyar után orral a falnak csúszott, így le kellett állítani a második futamot. Ezzel Priaulx automatikusan egyenlített, újabb forduló dönt a továbbjutásról.

17:26
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel még a lelátóról figyel

Közben honfitársa, Pascal Wehrlein döntésre készül Andy Priaulx ellen, José-María López pedig elmondta, reméli, jövőre is megnyeri a WTCC-t, és visszatérhet a Bajnokok Tornájára.

17:29
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Valami műszaki hiba merült fel Wehrlein autójánál

A német pilóta ezért valószínűlegautót cserél. Wehrlein szerint beragadt a gázpedálja, ezért ment neki egyenesen a falnak.

17:31
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Elhalasztották Wehrlein és Priaulx csatáját

Ehelyett Bradley Philpot és a motoros legenda, Mick Doohan méri össze erejét Radical SR3-ak volánja mögött.

17:33
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Doohan egyelőre hátrányban

A csata első fordulóját Bradley Philpot, a Peugeot korábbi gyári tesztpilótája nyerte Mick Doohan MotoGP legenda ellen, de már el is kezdődött a visszavágó. Vajon az ausztrál egyenlíthet?

17:35
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Doohan kiesett

Bradley Philpot jutott tovább 2:0-s összesítéssel. Philpot neve kevésbé ismert, jelenleg Jolyon Palmer édesapja, Jonathan cégénél, a PalmerSportnál instruktor, korábban a VLN-ben versenyzett a Peugeot színeiben.

17:36
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Priaulx kiütötte Wehrleint

Eleinte úgy tűnt, hogy 1:0-ról indul újra Priaulx és Wehrlein párharca, mivel a német versenyző műszaki hiba miatt ütközött a falnak a 2. fordulóban, de újabb összecsapásuk végül döntőnek bizonyult, így újabb veresége után Wehrlein búcsúzott, és Priaulx lesz Ryan Hunter-Reay ellenfele.

17:46
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Palmer is búcsúzott

A Lotus jövő évi versenyzőjét 2:0-ra verte honfitársa, Alex Buncombe, a Blancpain Endurance Series 2015-ös bajnoka. Ellenfele Bradley Philpot lesz, aki a sérülés miatt hiányzó Jorge Lorenzo ellen ugrott be.

17:48
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Az első komoly párosítás: Vettel vs Solberg

Két világbajnok feszült egymásnak, a négyszeres F1-es bajnok Vettel és a ralikrossz és rali-vb címeket is bezsebelő Petter Solberg. A német pilóta hátrányban volt, de a végén fordítani tudott, 1:0-ra vezet.

17:51
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel 2:0-val továbbjutó

Jobban feküdt neki a KTM X-Bow, mint Petter Solbergnek, a német pilóta 1,3 másodperc előnnyel verte a raliversenyzőt párharcuk második fordulójában.

17:53
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Doohan: Megtiszteltetés itt lenni

Ötször nyerte meg a MotoGP elődjének számító 500 köbcentiméteres kategória világbajnokságát, majd kiesett a Race of Champions selejtezőjében, de Mick Doohan igazi eleganciával azt mondta, nagy megtiszteltetés számára olyan pilótákkal versenyezni, akiknek ez a hivatásuk.

17:57
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Hülkenberg 2:0-lal jutott tovább Ricciardo ellen

Mercedes-AMG GT S sportkocsikkal versenyeztek egymással, mindkét fordulót a német Le Mans-győztes nyerte, így honfitársa, Sebastian Vettel ellen küzdhet majd a továbbjutásért.

Vettel korábbi győzelmét gumiégetéssel ünnepelte.

18:00
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Újabb F1-es párharc, Massa-Button 1:0

A Williams és a McLaren versenyzői RoC Buggy-k volánjai mögött mérték össze erejüket, egyelőre a brazil versenyzőnél van az előny.

Közben kikerült egy videó a RoC Twitter csatornájára, a Hülkenberg-Ricciardo csata előtti pillanatokról.

18:02
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

0,0216 másodperc döntött

Ennyivel bizonyult jobbnak Massa a 2. fordulóban Button ellen, így a brit pilóta hazai pályán búcsúzni kénytelen. Most a skótok csatája jön David Coulthard és a visszavonuló Susie Wolff között.

18:05
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Coulthard simán nyerte az első fordulót Wolff ellen

A 2001-es F1-es világbajnokság 2. helyezettje kényelmes, 2,8 másodperces előnnyel 1:0-ra vezet Susie Wolff ellen. Wolff manapság az egyik legtöbbre értékelt női autóversenyző, de miután belátta, hogy F1-es ülést nem fog kapni, a visszavonulás mellett döntött.

18:07
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Coulthard véget vetett Wolff pályafutásának

Susie Wolff hátránya a második alkalommal már kevesebb volt, de a Bajnokok Tornájának tavalyi győztese, David Coulthard simán továbbjutott. Wolff integetve búcsúzott a közönségtől, és versenyzői pályafutásától egyaránt.

18:09
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Ennyire szoros volt a Massa-Button csata

Célfotó és pontos időmérés kell ehhez:

18:10
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Kristensen előnyben Piquet Jr. ellen

Mr Le Mans Euro NASCAR autók versenyében 1:0-ra vezet a Formula E-bajnok Nelson Piquet Jr ellen. Ez komoly bravúr Kristensentől, hiszen Piquet versenyzett korábban hasonló autókkal az USA-ban.

18:13
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Továbbjutott a Le Mans-legenda

Tom Kristensen 2:0-ra verte Nelson Piquet Jr-t. Szoros csata volt, de a Le Mans-i 24 órás örökös bajnoka nem sok esélyt hagyott fiatal brazil ellenfelének. Romain Grosjean és a BTCC-s Jason Plato küzdelme következik.

18:15
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

A túraautós menőnek áll a zászló

A BTCC fenegyereke, Jason Plato 0,0349 másodperccel legyőzte Romain Grosjeant a formulaautós jellegű Ariel Atommal, most rajtoltak el a visszavágóra. Vajon Grosjean versenyben marad?

18:17
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Újabb F1-es pilóta esett ki

Romain Grosjean sem folytathatja a Bajnokok Tornáját, miután Jason Plato 2:0-ra verte az Ariel Atomok volánjai mögött vívott küzdelemben.

18:20
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vajon Kristensen miért vonult vissza?

Ezen tűnődik a Race of Champions Twitter csatornájának szerkesztője. A 48 esztendős pilóta kilencszer (!) nyerte meg a Le Mans-i 24 órás versenyt, de a RoC mezőnyében mindennek tűnik, csak túlkorosnak nem.

18:23
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Kiesett az Indy 500-győztes is

Ryan Hunter-Reayt 2:0-s eredménnyel intézte el Andy Priaulx, aki tegnap már Sebastian Vettellel és Nico Hülkenberggel is elbánt. A brit túraautós háromszor nyert korábban WTCC-t, és egyszer ETCC-t. A DTM-ben és az USA-ban annyira nem volt sikeres, az idén visszatért a BTCC mezőnyébe.

18:25
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Eközben Bahreinben...

A GP2 és a Sportautó-világbajnokság (WEC) pilótái hiányoznak a Bajnokok Tornája mezőnyéből, mivel éppen Bahreinben versenyeznek. A zárófutamon az LMP1 kategória mezőnyében a Porsche és az Audi késhegyre menő csatát vív.

18:28
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Megvan Priaulx ellenfele

A Blancpain Endurance Series idei győztese, Alex Buncombe 2:0-val verte Bradley Philpotot, és honfitársa, Andy Priaulx ellenfele lehet a negyeddöntőben.

18:33
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel: Talán ez az én napom

"Örülök, hogy az első lépést megtettem, de további meglepetések jöhetnek, próbálok talpon maradni" - mondta Sebastian Vettel a futamok szünetében. A német pilóta elismerte, Petter Solberg ellen már a harmadik futamra készült, "de úgy tűnik, jól csináltam a végén vagy neki volt valami botlása." Amikor a riporter megkérdezte, hogy az idén vajon ő nyer-e, így felelt: "Köszi, hogy emlékeztettél! Nagyon sokszor megpróbáltam már, talán ma jön el az én napom."

Solberg elmondta, nála Vettel a favorit, Susie Wolff az őt búcsúztató David Coulthardra szavazott.

18:38
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Buggykkal küzdenek a németek

Hülkenberg Vettel ellen a következő fordulóban a továbbjutásért.

18:40
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel egy másodperccel gyorsabb volt

A négyszeres világbajnok egyelőre előnyben van honfitársával, Nico Hülkenberggel szemben, de legalbább egy kör még hátra van.

18:42
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel-Hülkenberg: 2:0

A Ferrari pilótájának bejött az agresszív gumimelegítés a második forduló előtt, és másodszor is legyőzte honfitársát, Nico Hülkenberget. A Sky Sports pénteken arról számolt be, hogy Vettel korábban vásárolt magának egy RoC Buggyt, és gyakorolni is szokott a szöcskével.

18:44
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Egykori F1-esek csatáznak ismét

Felipe Massa még mindig a csúcskategória mezőnyének tagja, David Coulthard viszont nyugdíjba vonult már. Most KTM X-Bow-kkal mérik össze tudásukat.

18:46
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Coulthard úton a címvédés felé...

A skót pilóta az első körben legyőzte Felipe Massát, így ha másodszor is jobbnak bizonyul a brazilnál, ő is továbbjut.

18:48
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Massa menetelése is véget ért

A brazil pilótát 2:0-ra verte korábbi F1-es ellenfele, David Coulthard, aki utódjával, Sebastian Vettellel küzdhet meg a következő fordulóban, a döntőbe jutásért. Vettel az elődöntőn még soha sem jutott túl, Coulthard viszont tavaly a Bajnokok Bajnoka lett.

18:50
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Ennyire lazán sehol sem tűrik a vereséget

Ritkán látni, hogy autóversenyeken örül és lelkes a vesztes is, de a RoC-on ez az alapvető hozzáállás. Senki sem igazán szomorú, ha nem jön össze számára a siker, de mindenki a lehető legjobban igyekszik szerepelni.

18:52
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Így búcsúzott Susie Wolff a közönségtől

Visszavonul a versenyzéstől korunk egyik legtöbbre tartott női autóversenyzője, Susie Wolff. A közönség állva tapsolt neki, miután David Coulthard jobbnak bizonyult ellene.

18:56
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

A Fradi-stadionba nem férne be a közönség

Bár foghíjasnak tűnik az egykori londoni olimpiai stadion, a helyszíni beszámolók szerint 27 ezren látogattak ki ma a Bajnokok Tornájára. Nem rossz eredmény ahhoz képest, hogy igen hideg van, és a jegyek sem voltak kifejezetten olcsók. A mai napra 24 fontba, vagyis körülbelül 10600 Ft-ba került a belépő.

18:57
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Kristensen elintézte Platót

Korábban nagy tisztelettel beszéltek egymásról, a pályán viszont nem volt kegyelem: Tom Kristensen 2:0-s összesítéssel kiütötte Jason Platót.

19:02
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Hosszabbítás a Priaulx-Buncombe csatában

Alex Buncombe az első fordulóban kisebb meglepetésre legyőzte Andy Priaulx-t, aki a második próbálkozást is igen gyenge rajttal kezdte, de végül egyenlíteni tudott. A pilóták ráadást futnak a Mercedes-AMG GT S-ek volánja mögött.

19:04
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Kiesett a titkos esélyes

Legyőzte Sebastian Vettelt és Nico Hülkenberget, de Alex Buncombe-bal nem bírt a háromszoros WTCC-bajnok Andy Priaulx. A brit pilóta 0,1672 másodperccel kapott ki honfitársától, aki Tom Kristensen ellen versenyezhet a döntőbe jutásért.

19:09
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

F1-es autó is pályára gördült

Pascal Wehrlein szórakoztatja a közönséget egy jó öreg, V8-as motorral szerelt Mercedesszel. A szurkolók tapssal jutalmazzák a DTM történetének legfiatalabb bajnokát, aki a Mercedes F1-es tesztpilótája is.

19:11
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

KTM-ekkel küzd meg Vettel és Coulthard

A skót pilóta korábban azt mondta, "álmaiban legyőzi Vettelt", de a legjobbját kell adnia ahhoz, hogy ez meg is valósuljon. Sportszerűen lepacsizott német ellenfelével, aki már az autóban ült, amikor Coulthard még a sisakját vette. Mindketten agresszív gumimelegítéssel igyekeztek arajthoz.

19:13
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Lerobbant Coulthard KTM-je

A skót pilóta ezért viccesen úgy állt rajthoz, mintha futóversenyre készülődne, majd megbeszélte Vettellel, hogy váltóhiba miatt el kell halasztani a futamukat.

19:16
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Boullier nem tud kilépni a szerepéből

Nem csak pilóták, a hátország tagjai is személyesen ellátogattak a Bajnokok Tornájára. Köztük van Toto Wolff, Rob Smedley (megborotválkozva, pont most!), Felipinho Massa, és Eric Boullier is, aki a ma estére sem tudott lemondani a McLaren dresscode-járól, és fekete öltönyben, fehér ingben telefonál.

19:18
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Sokak számára kedves hangorkán szabadult el

Így hajszolta Pascal Wehrlein a V8-as motorral szerelt Mercedest a londoni stadionban. Közben Vettel és Coulthard ismét rajthoz állt.

19:20
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Szoros küzdelemben Vettelnél az előny

Talán melegebbek voltak a gumik a német autóján, de Coulthard jobban vette a rajtot, végül 3 tizedmásodperccel a német pilóta nyerte az első fordulót. A skót viszont simán egyenlíthet még.

19:22
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Coulthard egyenlített Vettel ellen

Nem adják könnyen egymásnak a döntőbe jutást, ezúttal Vettel követett el egy nagyobb hibát, de így is csak alig maradt le a győzelemről.

19:24
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel először a RoC döntőjében

Coulthard kiugrott a rajtnál, de Vettel enélkül is gyorsabb volt kettejük harmadik párharcában, és pályafutása során először bejutott a RoC döntőjébe. A tavalyi győztest ejtette ki.

19:28
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Kristensen is fél lábbal a döntőben

Az első körben legyőzte a sportautó-versenyző Alex Buncombe-ot a Radical SR3-at vezetve, ha másodszor is nyer, ő lesz Sebastian Vettel ellenfele a végső győzelemért.

19:31
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Kristensen 4. alkalommal is döntős

2:0-ra verte Alex Buncombe-ot, így 4. alkalommal is megküzdhet az egyéni győzelemért, ami még soha sem sikerült neki, csapatban viszont tavaly nyert Petter Solberg oldalán. Ellenfele Sebastian Vettel lesz, aki korábban még döntőbe sem jutott, de hatszor nyert csapatversenyt Michael Schumacher társaként.

19:32
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel és Kristensen már tegnap is megküzdött

Akkor egy hajszállal Sebastian Vettel gyorsabbnak bizonyult Tom Kristensennél, de ennek ma már nincs sok jelentősége, ahogy ezt Andy Priaulx példája is mutatta.

19:37
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Csaknem 20 év van a két döntős között

Négy nap híján 20 évvel idősebb Tom Kristensen döntős ellenfelénél, Sebastian Vettelnél. Sem dán, sem német pilóta nem nyerte még meg a Henri Toivonen emléktrófeát, ebből következik, hogy a kilencszeres Le Mans-győztes, és a négyszeres F1-es világbajnok is első győzelmére hajt.

19:40
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Ez történt, amíg a döntősök felkészültek

Kristensen és Vettel csatáját kaszkadőrbemutató előzte meg.

19:42
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel-Kristensen: 1:0

A német pilóta fél másodperccel verte Tom Kristensent a Radical SR3-ak versenyében. A küzdelem szorosabbnak tűnt az eredménynél, és végül a német részsikerét hozta. Most viszont a Le Mans-i legendának egyenlítenie kell, hogy versenyben maradjon.

19:45
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

RoC Buggykra váltanak a következő körre

Vettel és Kristensen RoC Buggykra váltotta a Radicalt. Ezzel Vettelnek nagy tapasztalata van, hiszen Michael Schumacher társaként nagyon sokszor vezette már ezt az autót, mivel Schumacher akkoriban csak a szöcskébe és a FIAT konszern modelljeibe ülhetett bele.

19:48
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Most Kristensen autója romlott el

Vettel ellen nincs szerencséje a pilótáknak, Coulthard után Kristensen autója is lerobbant a rajtrácson. A dán pilóta nagy nehezen el tudott indulni, de a lehajtott a pályáról, és valószínűleg Vettel is követi őt. Autócsere jöhet.

19:49
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Olaj is folyt a pályára

Az viszont nem biztos egyelőre, hogy Kristensen autójából került a pályára. Semlegesítő porral próbálják eltűntetni a sportbírók.

19:52
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

KTM-ekkel vívják a döntő második felvonását

Vettelt most szíjazzák be az autóba, Andy Priaulx szerint ezzel Kristensen meglepheti a német pilótát. "Véletlenül se becsüljék le Tomot, lehet, hogy visszavonult, de még mindig versenyeket akar nyerni" - mondta a brit, aki tegnap kiejtette Vettelt és Nico Hülkenberget is. Priaulx szerint végül Vettelé lesz a trófea.

19:56
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Ismét kaszkadőr a pályán

Miközben a sportbírók még mindig a pálya felére kifolyt olajat próbálják feltakarítani, Terry Grant szórakoztatja a közönséget. Íme egy videó korábbi produkciójáról a londoni stadionban.

20:00
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel nyerte a Bajnokok Tornáját

Kristensen a falnak csúszott a döntő fordulójában, így Sebastian Vettel jelentős előnnyel, 2:0-s összesítéssel pályafutása során először a Bajnokok Bajnoka lett!

20:04
november 21, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel: Sokáig kellett várnom erre

A német pilóta köszönetet mondott a közönségnek, ami kitartott a hidegben is, és elmondta, más érzés egyéniben nyerni, mint Michael Schumacher társaként. "Sokáig vártam erre, nehéz volt fókuszálni, de nagyon örülök, hogy a nevem a győztesek közé került."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!