Räikkönen türelmetlen volt, Vettel indulhat az élről
2018. április 28. 14:49
A várakozásoknak megfelelően hatalmas izgalmakat hozott az idei első olyan F1-es időmérő edzés, amit egy igazi városi pályán, Baku utcáin rendeztek meg. A pilótákat kiszámíthatatlanul fújó szél, a gyenge tapadás és mások hibái is nyugtalaníthattak, de végül csak a Q3-ban vált igazán feszültté a helyzet.
Az első két felvonás során is akadt azonban váratlan esemény: Romain Grosjean már a Q1 elején kiesett váltóhiba miatt, ezért percekig dupla sárga zászló volt érvényben, a majd az első harmad leintése előtt a két Toro Rosso került hajmeresztő helyzetbe, amikor a versenytempóban érkező Pierre Gasly majdnem eltalálta a defekt miatt a pálya közepén araszoló Brendon Hartley-t.
A francia pilóta a bukótérbe menekült, majd frusztráltan panaszkodott csapattársa manővere miatt, amiért Hartley is rögtön bocsánatot kért. Ez nem segített rajtuk abból a szempontból, hogy Grosjeanhoz hasonlóan mindketten rögtön, a Q1-ben kiestek Marcus Ericssonhoz és a McLaren pilótájához, Stoffel Vandoorne-hoz hasonlóan.
A vasárnapi futam kapcsán az első lényeges események a Q2-ben történtek, hiszen a később kialakuló rajtrács első 5 helyezettje szuperlágy gumikkal jutott be a Q3-ba,
mindössze Kimi Räikkönen érte el a leggyorsabb körét ultralágy abroncsokkal. A finn pilóta ezt kényszerűségből tette, hiszen először a felvezető körében, majd a mért körében is hibázott, így egy mindent eldöntő rohamra kellett indulnia az utolsó percekben. A Ferrari ekkor már nem bízta a véletlenre a továbbjutást és Räikkönent ultralágy gumikkal küldték ki.
Ez nehéz helyezetbe sodorja a finn pilótát a vasárnapi futamon, mivel az ultralágy gumi hiába gyorsabb, sokkal hamarabb elkopik, így minden bizonnyal abban bíztak a Ferrarinál, hogy a finn pilóta a Q3-ban jó rajthelyet szerez, így működőképessé teheti a stratégiáját. Räikkönen tempója viszont a Q3-ban is csak ígéret maradt.
Sebastian Vettel már a Q3 első etapjában elérte a pole pozíciót érő 1:41.498-as körét, de az utolsó pillanatig tarthatott csapattársa támadásától.
Egészen az utolsó kör második szektoráig úgy tűnt, hogy Räikkönené lesz a pole, hiszen meggyőző előnyt autózott ki Vettellel szemben, ekkor viszont alaposan megcsúszott a hosszú egyenes előtti kigyorsításnál és a kör végére már 1 másodperces hátrányba került. Esélye sem volt javítani a korábban elért 1:42.490-es körén, így csak a 6. helyről várhatja a piros lámpák kialvását.
A Mercedesek a szokásosnál hamarabb kiszálltak az első rajtkockáért folyó csatából, hiszen Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mindkét próbálkozásuk alkalmával lassabbnak bizonyult Vettel első mért körénél, így Räikkönen hibája után a német pilótának már az is belefért, hogy ő is elrontsa az a szombati utolsó próbálkozását. Ezzel együtt is megszerezte zsinórban a harmadik pole pozícióját.
Az autó jól viselkedett a Q1-ben és a Q2-ben, szóval tudtam, hogy a végén is meglesz az autóm a céljaim eléréséhez. Az első körrel nagyon boldog voltam, szerencsére már az is elég jó volt
– mondta Vettel a leintés után. – Feszült verseny lesz. Itt bármi megtörténhet és a Safety Car-fázisok is valószínűek. Az jó hír, hogy az autónk remek volt a délután során, úgyhogy holnap jó helyzetben kellene lennünk. Tegnap küszködtem az önbizalommal, az autóval és a ritmussal, de ma, amikor minden összeáll, minden csak egyre jobb lesz” – összegzett.
Az autóból kiszállva Hamilton elárulta, a lehető legjobb eredményt érték el, mert a Ferrari a leggyorsabb a hétvégén, de nagyon elégedett volt azzal, ahogy a csapat felkészítette a Mercedest az időmérőre. Azt ígérte, hogy megszorítják Vettelt a futamon, és ehhez Valtteri Bottas is csatlakozott. ]. „Mindkét autónkkal [Vettel] közeléből rajtolunk és itt őrült verseny is lehet” – vélte.
A Red Bullok az időmérőn ezúttal sem tudtak labdába rúgni Vettel és a Mercedesek mellett,
de Daniel Ricciardo mindössze 0,08 másodpercet kapott Bottastól, ráadásul megelőzte csapattársát, Max Verstappent és Räikkönent is. A középmezőny legjobbja a két Force India lett, Esteban Ocon feltűnően magas csúcssebességeket ért el az edzésen és legyőzte Sergio Pérezt, valamint a Renault párosát, Nico Hülkenberget és Carlos Sainzot is.
Hülkenberg korábban zsinórban hat futamon a 7. helyet érte el, most kénytelen volt beérni a 9. pozícióval, ráadásul öthelyes rajtbüntetést is kap nem tervezett sebességváltó-csere miatt. A harmadik szabadedzésen az autóját összetörő Szergej Szirotkin ezt megúszta, csapattársa mögött a 12. helyet szerezte meg.
Nem volt jó napja a McLarennek, hiszen Vandoorne azonnali kiesése után Fernando Alonso is csak a 13. helyezett lett,
a Sauber újonca, Charles Leclerc viszont végre mutatott valamit abból, hogy miért tartják generációja egyik legnagyobb tehetségének, mivel Ericssont másfél másodperccel legyőzve a 14. helyet érdemelte ki a szintén Ferrari motorral hajtó Kevin Magnussen előtt. Ezzel a két gyári Ferrari mögött ő szerepelt a legjobban az olaszok erőforrásával.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!
2024.10.18. - 19:30United States Grand Prix - 1st Practice |
2024.10.18. - 23:30United States Grand Prix - Sprint Shootout |
2024.10.19. - 20:00United States Grand Prix - Sprint |
2024.10.20. - 00:00United States Grand Prix - Qualification |
2024.10.20. - 21:00United States Grand Prix - Race |
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix |
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix |
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix |
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix |
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix |
Köszöntjük olvasóinkat az Azeri Nagydíj időmérőjének élő közvetítésében! Nemsokára kezdünk, addig ajánljuk a harmadik szabadedzés összefoglalóját!
Sebességváltót kell cserélni Nico Hülkenberg autójában, így a német versenyző öthelyes rajtbüntetést kap. Az előző hat futamon a 7. rajtkockát szerezte meg, most ezzel az eredménnyel is csak a 12. helyet érné el.
Eddig két időmérőt rendeztek Bakuban, mindkettőn a Mercedes pilótái voltak a leggyorsabbak. Vajon, ma fordul a kocka?
A harmadik szabadedzés végén Szergej Szirotkin hibázott, ez azonban az időmérőn is bármikor megismétlődhet.
Sebastian Vettel felnyírt hajjal, Lewis Hamilton fesztiválfrizurával sokkolta a közízlést.
A Williams alaposan összetört a harmadik szabadedzésen, még mindig bakokon áll, de Claire Williams a Sky Sportsnak azt mondta, az időmérőre mindennel elkészülnek.
A Sky Sports riportere szerint Vandoorne és Alonso összejátszik majd az időmérőn, egymást próbálják majd húzni a célegyenesben. A szélárnyék súlyos tizedeket hozhat a hátul érkező pilótának, de ehhez tökéletes ritmusban kell utolérnia az elöl haladó csapattársat. Ezt már Kínában is gyakorolták.
A mérés szerint a szél sem erős, de ez bármikor megváltozhat. Egy rosszkor érkező lökés a féktávon nem csak az adott pilóta, hanem a mögötte érkezők köreit is tönkreteheti.
A Pirelli az ultralágy, a szuperlágy és a lágy keveréket vitte el Bakuba. A Q3-ban nem kérdés, hogy az ultrák kerülnek majd elő, vajon a Q2-ben megpróbál valaki taktikázni?
---- separator ----gallery-content-type:2829fd34-3818-4e34-8942-6055780ca120---- separator ----A két Sauber és Sebastian Vettel is pályára lépett, de egymás után követik őket a többiek is. Már az élmezőny is ultralággyal kezd.
Valószínűleg a fák virágai hullanak a pályára, ezért már átmenetileg megszakították a harmadik szabadedzés etapjait is.
A délelőtti szabadedzés alapján nem meglepő, hogy Romain Grosjean volt az első, aki a bukótérben kötött ki, de vissza tudott térni a pályára. Lewis Hamilton is elhaladt egy bajba jutott versenyző mellett.
Közben csapattársa, Kevin Magnussen állt az élre 1:15.178-cal Leclerc, Gasly, Ericcson, Hartley, Räikkönen, Vettel és Vandoorne előtt.
A francia pilóta kénytelen volt kiszállni az autóból.
Sőt, rögtön az első két helyet sajátították ki. Grosjean közben azt jelentette a rádión, hogy a sebességváltóval volt gond, valami eltörhetett benne. Szomorúan leül a pálya szélén.
Gyorsan változik a sorrend, miután eltakarították Grosjean autóját, először a két Red Bull majd a két Ferrari állt az élre. Hamilton később beugrott a két Red Bull közé.
Okosan kihasználta az egyik Red Bull húzását és feljött az ideiglenes 2. helyre Kimi Räikkönen mögé. A finn pilóta 1:42.985-nél jár, Ocon 1:43.021-et tudott, Vettel 1:43.129-et.
Ocon csapattársa is pördült egyet a bukótérben, de folytatni tudta az útját. Sietnie kell, mert csak a 14. helyen áll, ezzel továbbjutó, de Alonso és Vandoorne várhatóan gyorsulni tud még.
Räikkönen 1:42.538-ra gyorsult, Hamilton csak 0,155 másodperccel volt lassabb nála. Vettel visszaelőzte Ocont, a hátránya 0,224 másodperc.
Feljött a 10. helyre a McLarennel, szélárnyék nélkül. Vandoorne egyelőre csak a 15. helyre jó és a kiesés fenyegetei, elsősorban a 16. helyezett Pérez miatt.
A holland pilóta mindössze 0,104 másodperccel lassabb Räikkönennél, feljött a 2. helyre. Közben a Toro Rossók megint majdnem összeütköztek, Brendon Hartley defekttel araszolt a pálya közepén, Pierre Gasly alig tudta kikerülni és a bukótérbe száguldott az autójával.
Gasly óriási tempóval érkezett Hartley mögé. Már messziről láthatta csapattársát, de Hartley nem tudta eldönteni, hogy a pálya melyik oldala felé tartson. Gasly éppen el tudta kerülni.
A nagy bukást elkerülték, de mindketten kiestek a Q1-ben.
Stoffel Vandoorne a Renault motorral sem tudott kijutni a Q1-ből, miután rossz irányba ment a beállításokkal. Nem ő lesz az egyetlen szomorú búcsúzó.
16. Stoffel Vandoorne
17. Pierre Gasly
18. Marcus Ericsson
19. Brendon Hartley,
20. Romain Grosjean
"Elfogadhatatlan!" - tajtékzott a rádión. Mérnöke azzal próbálta nyugtatni, hogy Hartley-nak defektje volt.
Kereken 9 km/órával magasabb volt a csúcssebessége, mint a 2. helyezett pilótáé a listán.
Szirotkin az edzés után majdnem elgázolta a szerelőit.
Hamilton majdnem nekiment a falnak a felvezető körén. A Mercedes, a Red Bull és a Ferrari pilótái is a piros jelzésű szuperlágy gumikkal próbál továbbjutni, az ultrák túl gyorsan elkopnának a rajt után.
Kiengedte a Ferrarit a bukótérbe, ezért újra kell próbálkoznia, de a gumik felmelegítéséhez egyébként is két kör kellene. Bottas vezet Verstappen, Ocon és Ricciardo előtt. Stroll is kicsúszott a pályáról.
Csak egy pillanatra vágták be a fedélzeti kameráját, amin az látszott, hogy nagyon szorosan a fal felé áll. Egyelőre csak a 13. helyen áll, ez kieső pozíció, 6 perc van hátra.
A visszajátszás szerint alaposan elfékezte magát és kiengedte az autót a bukótérbe, de már visszaért a boxba.
Csak most, 4 perc és 45 másodperccel a leintés előtt ért vissza a szerelőihez. Gyors kerékcserére van csak idő, aztán egy mért körrel kell bejutnia a Q3-ba.
Hamiltont és Bottast mindössze 3 ezredmásodperc választja el az élen, de Verstappent 0,225 másodpercre, Vettelt pedig 0,339-re lerázták. Ez új fejlemény a hétvégén.
A Sky Sports szerint Räikkönent ultralágy gumikkal küldték ki, vagyis biztosan be akarják juttatni őt a Q3-ba, de komoly hátrányba kerülhet, ha ezzel kell rajtolnia, miközben az élmezőny többi tagja szuperlággyal kezdhet a futamon.
Vettel is ultrával van kint, de neki nem muszáj befejezni a körét.
A Ferrari pilótája 1:42.510-zel átvette a vezetést, ezzel tovább jutott a Q3-ba, de ehhez ultralágy gumikra volt szüksége, miközben az élmezőny többi tagja szuperlággyal ment. Ez a futamon visszaüthet.
A McLaren pilótája ismét búcsúzott a Q2-ben.
11. Lance Stroll
12. Szergej Szirotkin
13. Fernando Alonso
14. Charles Leclerc
15. Kevin Magnussen.
Közben íme a Q2 eredménye, de felhívjuk a figyelmet, hogy a gumik jelölése több ponton is hibás.
Hülkenberg rajtbüntetést is kap, így nem lesz lesz pályafutása legjobb Q3-as teljesítménye. A második etapjukra még megpróbálhatnak feltenni egy új gumiszettet.
Räikkönen megint majdnem a falnak ment, ezért egyelőre megint gyenge az eredménye. Íme a sorrend az első etap után:
Vettel, Hamilton, Bottas, Verstappen, Ricciardo, Räikkönen, Oocn, Pérez, Hülkenberg, Sainz
A rádión elismerte, hogy a 15-ös kanyarban súrolta a falat, de így is odaért az ideiglenes 5. helyre, bár 4 tizeddel lassabb volt Verstappennél.
Az előnye 0,342 másodperc Hamilton előtt. Azt viszont még nem tudni, hogy ez elég lesz-e a mindent eldöntő, utolsó rohamnál is.
Nem tudott gyorsabb lenni Vettelnél, így Bottas elől, de Vettel mögül rajtol a bakui futamon.
A második szektor végén még nagy előnnyel a leggyorsabb volt, de egy hatalmas megcsúszás miatt végül csak a 6. helyet érte el.
A német pilóta is elrontotta az utolsó mért körét, be sem fejezte azt, de a Mercedesek nem voltak elég gyorsak, Kimi Räikkönen pedig még nála is nagyobbat hibázott. Vettelé a pole pozíció!