Vágólapra másolva!
Max Verstappen, a Red Bull pilótája vezeti a Forma-1-es világbajnoki pontversenyt, ennek ellenére egyre több pletyka született azzal kapcsolatban, hogy a holland eligazol és a Mercedesnél elfoglalja Lewis Hamilton helyét, aki 2025-től a Ferrari pilótája lesz.

Menni vagy maradni?

A szóbeszéd azért tudott ilyen szinten beindulni, mert a Red Bullnál Christian Horner botránya után egyre több a bizonytalanság, szokatlanul nagy a nyugtalanság a csapaton belül. Verstappen apja, Jos odáig ment a szezonnyitón, hogy távozásra szólította fel Hornert, aki később arról beszélt, senki sem lehet nagyobb a csapatnál.

Max Verstappen úgy tűnik, maradni akar
Fotó: Paul Crock / AFP

Verstappen most a holland sajtónak beszélt, amiből inkább az derül ki, nem tervez csapatot váltani.

 

Ezt mondta Verstappen

„Pillanatnyilag szerintem senki nem tart attól, hogy csapatot váltanék. Két héttel ezelőtt? Talán akkor másképp volt. Az emberek talán túl sokat olvasnak, én nem annyira, ez pedig általánosságban sokat tud segíteni. 

Ezért próbálom én is azt mondani az embereknek, hogy nem kell mindent elolvasni egy bizonyos témában.

 Ha valakinek kérdése van, csapaton belül bárki, bármikor felhívhat” – mondta Verstappen, akinek egyik mérnöke máris távozott a csapattól.

„Természetesen mindig jó magunknál tartani a legjobb embereket, ameddig csak lehet. Ez egy folyamatos küzdelem, hiszen minden csapat a legjobbakat szeretné” – mondta a holland, aki hozzátette, nem szokta győzködni azokat, akik menni szeretnének, abban hisz, hogy természetes módon kell olyan kötelékeknek kialakulniuk, hogy ne akarjanak elmenni.

 

 

Hirdetés: ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.