Kitüntették Charlotte Ramplingot

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTICharlotte Rampling színésznő egyformán érezheti magát angolnak és franciának. Bár szülei britek, és ő is Angliában született, édesapja hivatása miatt a család Franciaországban töltött hosszú éveket. Charlotte Versailles-ban kezdte az iskolát, a patinás Jeanne d’Arc Akadémián, majd Bushleyban, Angliában folytatta, a St. Hilda kollégiumban.

A színészet előtt pár évig modellként dolgozott, majd 1965-ben szerepet kapott Richard Lester A csábítás trükkje című filmjében. Néhány angol alkotás elég volt ahhoz, hogy más európai rendezők is felfigyeljenek rá, és hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert. Egyik legnagyobb sikerét Luchino Visconti Elátkozottak című filmdrámájában aratta.

Jelentős filmjei továbbá: Az éjszakai portás Liliana Cavani rendezésében; a Zardoz című sci-fi Sean Conneryvel; a Kedvesem, Isten veled! Robert Mitchummal; a Csillagporos emlékek Woody Allennel és Sidney Lumet Az ítélet című filmje, melyben Paul Newman partnere lehetett. A listából kitűnik, hogy a 70-es évektől kezdve Amerikában is elismert és keresett színésznőnek számított. Ugyanakkor mindig ügyelt rá, hogy csak olyan szerepekben és filmekben legyen látható, melyeknek célja több a puszta szórakoztatásnál és amelyeknek mondanivalója van a világról.

A 80-as évektől ismét az európai, azon belül is főképp a francia filmek gyakori főszereplője, tapasztalatai folytán egyre árnyaltabb karakterek megformálója. Magyarországon legutóbb a Homok alatt című filmben volt látható, egy hirtelen magára maradt és ezáltal fantáziavilágba menekülő nő szerepében. Francois Ozon rendező kimondottan az ő arcára építi a filmet.

A francia filmművészet iránt elkötelezettségét most ismerte el a francia állam, amikor a francia becsületrendet ajándékozta neki. Rampling - aki korábban II. Erzsébet brit uralkodótól is vehetett át kitüntetést - így köszönte meg a díjat: "Nem hiszem, hogy mikor Napóleon létrehozta ezt a kitüntetést, gondolta volna, hogy egy napon majd egy angol színésznőnek adják azt át."

Bár ezzel a kijelentésével kinyílvánította, melyik országot tartja a hazájának, a francia filmgyártás továbbra is egyik kedvenc színésznőjeként alkalmazza: 2003-ban két francia filmet is forgat (egyiket ismét Francois Ozonnal), egy harmadikat pedig Angliában (Malcolm McDowell és Clive Owen partnereként, Mike Hodges rendezésében).