Amikor a mindössze 13 esztendős Keisha Castle-Hughest hajnali háromkor felkeltette az édesanyja, az új-zélandi lány azt hitte, álmodik. A mamája ugyanis azt mondta neki, hogy Oscar-díjra jelölték.

"Anyukám beszaladt a szobámba, és azt kiabálta: Keisha, éppen most jelentették be, hogy jelölve vagy" - nyilatkozta az új-zélandi lány a helyi rádiónak. "Először azt hittem, hogy még mindig álmodom, és gondoltam, milyen vicces lesz majd reggel, amikor felébredek."

Keisha azonban hamarosan már a telefont markolva fogadta az amerikai filmforgalmazók gratulációit. "Egymás után hívtak fel" - mondta az ifjú színésznő. "Ekkor döbbentem rá, hogy nem álmodom, s ez meg fogja változtatni az életemet."

A 13 éves kislányt az alacsony költségvetéssel készült A bálnalovas című gyönyörű és megindító film főszerepéért jelölték a legjobb színésznő kategóriában. Niki Caro rendező filmjét áprilistól a hazai nézők is megtekinthetik majd, s minden valószínűség szerint az [origo] filmklub is műsorára tűzi.

Keishát ugyanaz a szakember fedezte fel, mint az Oscar-díjas Anna Paquint, aki Jane Campion 1993-as A zongoralecke című filmjéért vehette át a szobrocskát. Anna 1982-ben született, Keisha 1990-ben.

Azonban nem csak a fiatal lány volt az egyetlen, akit igencsak meglepett, hogy jelölték a díjra.

Fernando Meirelles brazil rendező az amerikai filmakadémia tagjainak szellemi épségét kérdőjelezte meg, amikor kiderült, Isten városa című filmje négy jelölést is kapott. A Rio de Janeiro nyomornegyedeiben zajló bandaháborúkat bemutató filmet a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv, a legjobb vágás és a legjobb operatőri munka Oscar-díjára jelölték.

"Megbolondultak az akadémia tagjai?" - kérdezte Meirelles, amikor meghallotta a hírt. "Egy portugál nyelvű filmet a legjobb forgatókönyv-adaptáció díjára jelölnek? Mi folyik itt?"- írta a rendező egy sebtében összeállított közleményben, amelyet azután adott ki, hogy a jó hírek befutottak hozzá.

A 35 esztendős Naomi Watts két barátnőjével együtt követte az eseményeket a tévé képernyőjén keresztül. Amikor a Hollywood meghódításával hosszú ideje próbálkozó színésznő neve elhangzott, hatalmas kő esett le a szívéről.

"Néhányszor már majdnem bedobtam a törülközőt" - mondta Heath Ledger kedvese.

Naomi elmondta, azt várja a legjobban, hogy a világ vezető divattervezői felkérjék, hogy az ő ruháikban jelenjen majd meg az Oscar-gálán.

"A többi része a dolognak elég stresszes, de ezt biztos nagyon fogom élvezni" - nyilatkozta mosolyogva a szőke színésznő, akit a 21 Gramm című dráma főszerepéért jelöltek a legjobb színésznő kategóriában.

Forrás: SPI
Naomi Watts a 21 gramm című filmben

Peter Jackson A király visszatér rendezője elmondta, nagyon örül, hogy filmje ennyi Oscar-nevezést kapott a különféle technikai kategóriákban - vágás, smink, vizuális effektek stb. - azonban csalódott, hogy A Gyűrűk Ura-trilógia harmadik részében szereplő színészek közül senki sem jutott be a legjobb ötös listákra.

A House of Sand and Fog című filmben nyújtott teljesítményéért a legjobb női mellékszereplő kategóriában jelölt Shohreh Aghdashloot a férje ébresztette egy csókkal, hogy közölje vele a jó hírt.

"Ezúttal sokkal valóságosabbnak érzem a dolgot, a múltkor olyan hirtelen történt minden" - nyilatkozta Benicio Del Toro, aki Steven Soderbergh 2000-ben forgatott Traffic című filmjében nyújtott alakításáért egyszer már átvehette a legjobb férfi mellékszereplő Oscar-díját. A Puerto Ricó-i színészt idén a 21 gramm-ért jelölték ugyanebben a kategóriában.

"Ez nálunk családi hagyomány, most csatlakozhatok a família férfi tagjaihoz a jelölésemmel" - mondta Sofia Coppola, akinek Elveszett jelentés című filmjéhez négy Oscar-jelölés kapcsolódik, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriái. Coppola édesapja a Keresztapáért Oscarral jutalmazott Francis Ford Coppola, nagyapja a szintén díjazott Carmine Coppola, unokatestvére pedig az úgyszintén Oscar-díjas Nicolas Cage.