Ez is megvolt, még sincs este

Unalmas, lapos szemlét zártunk kedd este. A három kategória (egész estés játékfilm, kísérleti és kisjátékfilm, dokumentumfilm) egyikében sem szerepelt olyan alkotás, ami kimagasló minőségi és művészi fölényt mutatott volna - magyarán: egyik mű sem aratott egyértelmű sikert. De még ennél is nagyobb gond, hogy a Magyar Filmszemlének új szerepet kell találnia: a továbbiakban (teljes joggal) nem hozzá igazítják a premiereket, így kevesebb újdonsággal szolgál, és jelentősen csökken a súlya.

A rövidfilmek mezőnyéről mindenekelőtt az derült ki, hogy milyen az előzsűri ízlése. Ferenczi Gábor rendező, Zádori Ferenc operatőr és Vincze Teréz esztéta ezek szerint nagyra tartja a mesterségbeli tudást (ez örvendetes), és nem bánja, ha a film lassú, csöndes. Egyrészt öröm látni, hogy a fiatal filmesek szakmailag már felkészültek (értsd: jól kezelik a képi és hangi eszközöket), másrészt szomorú, hogy mennyire fásultak, depressziósak, bambák.

Tény, hogy nem láttam mind a nyolc csoportot (a kategória versenyzői turnusokban mutatkoznak be), de amit láttam, abban a többség nem használt dialógust (legtöbbször egy-egy mondat segített megérteni az egyszerű üzenetet), egyik sem volt pergő ritmusú. A laikusok valószínűleg ezekre a filmekre mondanák, hogy "lila köd". Oké, hogy a fiatalok ebben a műfajban tudják kipróbálni magukat, de idén a már ismert rendezők közül is többen jelentkeztek rövidfilmmel, és egyikük sem bizonyította be, hogy a jelenléten kívül volt más célja is.

Kár, mert ha a játékfilmek minden évben hagynak is hiányérzetet az emberben, a rövidfilmek általában adnak egy kis reményt. Ez így logikus: itt kellene új hangokra, frissességre lelni. Idén ez sajnos elmaradt.

Before Dawn

Ha az alkotások nem is, a zsűri végül meg tudta lepni a közönséget. Ferenczi Gábor rendező, Bikácsy Gergely esztéta és Pálos György rendező nem a mindenki által várt Before Dawn-t választotta a legjobbnak (Kenyeres Bálint rendező és Erdély Mátyás operatőr azért kapott egy különdíjat), hanem Gayer Zoltán és Molnár Péter munkáját, A karusszel rítus-t. Erről csak annyit: az alkotók maguk sem csodálkoznak, ha valaki nem érti a filmet, ők is elvesztek benne készítés közben. Egyébként tervezett nagyjátékfilmjük utolsó 10 perce lenne.

Kísérleti kategóriában pedig az egyik legjobb magyar operatőrt, Kardos Sándort díjazták, aki - nem meglepő módon - csak a képpel kísérletezett. (Láttam is valakit, akinek megfájdult a feje az egyébként valóban érdekes látványtól.) A Résfilm célfotó-masinával készült, igen: azzal, amivel eldöntik, ki érte el elsőként a célvonalat. Ennek köszönhetően a film egymás mellé illesztett, elmosódott képek sorozata, amik egy japán történetet mesélnek el. Kardos célja az volt, hogy éberen hagyja a néző fantáziáját, ne adjon hozzá kész képeket.

A dokumentumfilmesek idén nagy esélyt kaptak: Almási Tamás kimaradt a versenyből. Egész pontosan az előzsűri kirostálta, ami érthetetlen, mert nehéz elhinni, hogy új filmje ne ütötte volna meg az elvárt színvonalat. (Azok után, hogy amikor indul, általában magasan veri a mezőnyt, és elviszi a pálmát.) Mondjuk, hogy így akartak segíteni a többieknek.

Új Eldorádó

A dokumentumfilmesek serege így is bővelkedett ismert nevekben: Papp Gábor Zsigmond két filmmel is jelentkezett (Az ügynök élete, Hamvazószerda), Varga Ágota egy érdekfeszítő témával (Leszármazottak című filmje egy nyilas vezér fiának és unokájának lelki tusáját ábrázolja), Fekete Ibolya pedig egy szívbemarkoló helyzetet mutatott meg. De nem ők nyertek, hanem Kocsis Tibor, akinek nevét az utóbbi hetekben többször is hallhattuk: Új Eldorádó című munkája ugyanis először külföldön tarolt.

Végül is örülhetünk annak, hogy a magyar szakma nem annyira irigy, hogy a külföldön népszerűeket itthon kirekessze.

Gyárfás Dóra